Kövess minket itt is...

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Ferenc pápa

„Ez a valódi evangélium” – Ferenc pápát meghatotta az iraki keresztények tanúságtétele

Ferenc papa a repulon Egyedi
Ferenc pápa hazafele Irakból - Fotó: Vatican News

Ferenc pápa hétfőn a Rómába tartó repülőúton a sajtókonferencián azt mondta, hogy az észak-iraki Moszulban és a Ninivei-fennsíkon a romok és a lerombolt templomok látványától egyszerűen nem jutott szóhoz.

“Amikor megálltam a lerombolt templom előtt, nem tudtam megszólalni… hihetetlen látvány,”- mondta Ferenc pápa március 8-án.

A pápa a repülőúton tartott sajtótájékoztatón újságíróknak nyilatkozva elmondta: olvasott és látott már képeket az észak-iraki pusztításról, de ami szemei elé tárult Moszulban és Qaraqoshban, az egyszerűen minden képzeletet felülmúlt.

Ferenc papa Moszulban 2

A pápa március 5-től 8-ig tartó iraki útja Bagdadból Ábrahám szülőhelyére vezetett, végül pedig Moszul romos városát kereste fel, ahol az Iszlám Állam 2014-ben kikiáltotta kalifátusát.

“Ami a legjobban megérintett, egy qaraqosh-i anya vallomása volt” – mondta Ferenc pápa a Rómába tartó repülőn.

“Ez az asszony elvesztette a fiát az Iszlám Állam első bombázásaiban, és csak egy szót mondott: “megbocsátás.” Meghatódtam.”

Ferenc pápa a bakhdidai (más néven Qaraqosh) szír katolikus Szeplőtelen Fogantatás templomában találkozott Doha Sabah Abdallahhal, aki a fiát vesztette el. A Moszultól 20 mérföldre délkeletre található várost 2014 és 2016 között az ISIS tartotta uralma alatt.

Abdallah asszony a pápa és az egybegyűltek előtt elmesélte a 2014 augusztusában, a városban történt bombázást. Ez a bombázás ölte meg a fiát, annak unokatestvérét és egy fiatal szomszédot.

“Az erőnk kétségtelenül a feltámadásba vetett hitünkből ered, amely a remény forrása. A hitem azt mondja nekem, hogy gyermekeim Jézus Krisztus, a mi Urunk karjaiban vannak. És mi, túlélők, megpróbálunk megbocsátani az erőszakot elkövetőknek, mert a mi Mesterünk, Jézus is megbocsájtott a kivégzőinek. Azáltal, hogy Őt utánozzuk a szenvedéseinkben, arról teszünk bizonyságot, hogy a szeretet mindennél erősebb” – mondta az iraki asszony.

A repülés közbeni sajtótájékoztatón erre a mozzanatra reflektálva Ferenc pápa azt mondta: „’Megbocsátok’. Ezt a szót elfelejtettük. Remekül tudunk sértegetni. Fölényesen tudunk másokat elítélni… De megbocsátani, megbocsátani ellenségeinknek… Pedig ez a tiszta, igazi evangélium. Ez az, ami megdöbbentett Qaraqosh-ban.”

Ferenc papa Qaraqoshban

A pápa beszélt az elhunyt Alan Kurdi édesapjával történt találkozásáról is. A hároméves kisfiút egy hajótörésben veszítették el szülei, amikor a család megpróbált elmenekülni és átkelni az Égei-tengeren más szíriai háborús menekültekkel együtt.

A pápa azt mondta, hogy az elhunyt kisfiú története “túlmutat azon a tényen, hogy egy gyerek a migráció során életét vesztette. Az egész történet a haldokló civilizációnkat szimbolizálja, mely életképtelen. A kép az emberiesség szimbóluma.”

A 84 éves pápa azt is megjegyezte, hogy fáradtabbnak érezte magát az iraki út során, mint korábbi útjain.

Visszatekintve utazása utolsó napjára, azt mondta: “Tegnap, amikor Qaraqosh-ból Erbil felé tartottunk, volt az út mentén egy csomó fiatal … sok fiatal. És egyszer csak valaki feltette nekem azt a kérdést: “Itt vannak ezek a fiatalok, hát vajon milyen jövő vár rájuk? Hova fognak menni? És sokuknak el kell majd hagyniuk az országot, sokuknak…”

Ferenc papa Irakban 2

Az iraki lakosságnak mintegy 60%-a 25 év alatti. Az iraki fiatalok munkanélküliségi rátája a becslések szerint 36%, az olaj ára alacsony, a kormányzat szórja a pénzt, hatalmas a korrupció, a biztonsági helyzet nagyon rossz. Mindez akadályozza az ország gazdasági növekedési lehetőségeit.

A pápa hangsúlyozta, hogy a migrációnak “kettős jognak” kell lennie: joguk kell legyen az embereknek otthon maradni és otthon boldogulni, ugyanakkor joguk kell legyen ahhoz, hogy emigráljanak.

“Ezeknek az embereknek azonban egyikhez sincs joguk” – tette hozzá.

A keresztény lakosság Irakban évtizedek óta folyamatosan fogyatkozik, a 2003-as mintegy 1,4 millióról mintegy 250 000-re csökkent a keresztények száma az országban.”

“Sürgős intézkedésekre van szükség annak érdekében, hogy az embereknek munkahelyeket biztosítsanak, és ne kényszerüljenek elvándorolni. És intézkedésekre van szükség arra vonatkozóan is, hogy aki akar, annak joga legyen elmenni,” – mondta a pápa.

Ferenc pápa háláját fejezte ki azoknak az országoknak, amelyek menekülteket és migránsokat fogadtak be, külön megemlítve Libanont és Jordániát.

A pápa elmondta, hogy Bechara Boutros Rai bíboros, Libanon maronita pátriárkája arra kérte, hogy iraki útjához kapcsolva tegyen látogatást az ország fővárosában, Bejrútban is.

Ferenc azonban azt mondta, úgy döntött, hogy nem tesz eleget ennek a kérésnek. Ugyanis úgy érzi, hogy az ország megérdemel egy hosszadalmasabb látogatást.

“Írtam egy levelet melyben ígéretet tettem, hogy meglátogatom majd Libanont” – mondta a pápa.

Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: CNA

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés Isten szava - napi ige sorozat

Friss

businessman worship god and read the bible before 2023 11 27 05 04 48 utc Medium

Hangoló

Az online közvetítést nézők csak az Eucharisztia illúzióját kapják. A szentmise internetes közvetítése vagy a televízióban való sugárzása azért, hogy az emberek világszerte nézhessék,...

portrait of happy woman and daughter spending time 2023 11 27 05 28 19 utc Medium portrait of happy woman and daughter spending time 2023 11 27 05 28 19 utc Medium

Család

Eline Landon, feleség és ötgyermekes édesanya, az Anyai kiégés és lelki kimerültség (Artège kiadó) című könyv szerzője azt vallja, hogy egyetlen dolog szükséges a...

sim4953 masolat sim4953 masolat

Ferenc pápa

Az evangéliumot közösségként kell hirdetnünk és ehhez meg kell őriznünk józanságunkat, osztozva egymás képességeiben és lemondva a fölösleges dolgokról, amelyek rabszolgává tesznek – tanította...

Kapcsolódó...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Évközi 14. vasárnap Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért, kérünk, támogasd a...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Évközi 14. vasárnap Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért, kérünk, támogasd a...

Zarándok podcast

Dr. Barsi Balázs atya, a Széchenyi és Stefánusz Díjas ferences szerzetes mélyen belemerült a keresztény hit és a lelki élet kérdéseibe a Zarándok Podcast...

Aktuális

A Vatikán hivatalosan is kiközösítette Carlo Maria Viganò érseket – jelentette be július 5-én, pénteken a Hittani Dikasztérium. A Vatikánban lefolytatott bíróságon kívüli büntetőeljárás...