ignace youssif III Egyedi

A szír katolikus pátriárka szkeptikus az iszlámmal való párbeszédet illetően

Az antióchiai szír katolikus egyház pátriárkája kételyeit fejezte ki az iszlám-keresztény párbeszédet illetően. Röviddel a pápa négynapos iraki útja előtt Ignatius Youssif III. Younan a következőket nyilatkozta az olasz SIR katolikus hírügynökségnek:

„Nagyon sajnálom, de azt kell mondanom, hogy az iraki keresztények túlnyomó többségét, épp úgy mint a közép-keleti többi keresztényt, nagyon kevéssé érdeklik a magasrangú találkozók és ceremóniák. Nem hisznek a vallások elméleti párbeszédében.”

Majd hozzátette, hogy rendszerint csak „egy monológról van szó, amely a keresztények jószándékát tükrözi”. Younan azt kérte, a párbeszéd ne korlátozódjék a politikailag korrekt nyelvezet használatára. Ehelyett nyíltan és egyértelműen a polgári jogok tiszteletben tartását kell hirdetni. A jogoknak pedig minden állampolgárra kell vonatkozniuk, mégpedig a muzulmán többségű országokban is.

Csupán a nyilatkozatok magukban nem elégségesek. Sokkal inkább arra van szükség, hogy az olyan gyakran emlegetett „testvériséget” valóban megéljék, és az úgynevezett hitetlenekkel szemben valódi tolerancia uralkodjon. De addig még hosszú az út, mondta az egyházi vezető, és „nem szabad elfelejteni, hogy az iszlám nem választja szét a vallást és a politikát”.

Younan pátriárka, akinek székhelye Bejrútban van, személyesen fogadta Ferenc pápát pénteken délután a bagdadi Üdvözülés Szűzanyja elnevezésű szír-katolikus székesegyházban. A pápa itt találkozott az ország püspökeivel, papjaival, szerzeteseivel, szerzetesnőivel és hitoktatóival. A bagdadi székesegyházat és a két másik szír katolikus templomot mintegy ezer szír katolikus család látogatja, ez a szám csak ötöde a háború előttinek. A következő találkozásra vasárnap kerül sor Karakosh-ban, ahol 2014-ben az Iszlám Állam hatalmas vérengzést hajtott végre.

Az „Észak-iraki Keresztény Segélyprogram” nevű szervezet igazgatója, Emanuel Youkhana pénteken a Süddeutsche Zeitungnak adott interjúban arról beszélt, mennyire nyugtalanító a keresztények jövője Irakban. Éspedig nem csupán az iszlám terror és az állam passzivitása miatt, hanem azért is, mert a különböző keresztény felekezetek és vezetőik között hiányzik az egység. Tíz párt próbálja megszerezni az Irakban maradt 300.000 keresztény kegyeit, egymással küzdenek, „nem beszélünk egy hangon, és ez valóban kellemetlen”.

Youkhama nagyra értékeli, hogy a járvány idején tett első pápai út éppen Irakba vezetett, mert ezáltal a lakosság jobban ráébred az ország keresztény közösségeinek az értékére. „Ferenc a gondjainkat az ország elé tárja, bemutatja a televízióban és a magasrangú politikusoknak. Biztos vagyok abban, hogy zárt ajtók mögött világosabban fog beszélni, mint a szépen fényezett diplomatikai deklarációkban.”

Arra a kérdésre, hogy milyen mondatot mondana Ferenc pápának, ha találkozna vele, a pap így válaszolt: „Azt mondanám neki, hogy a Keleti Egyház az a fészek, ahol a hitünk kibontakozott. Ha itt elpusztul, a kereszténység elveszíti a gyökereit. Több mint 2000 éve gazdagítjuk ezt a vidéket. Ma hidakat építhetünk ott, ahol mások falakat építenek.”

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.