Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye

Szent Kereszt felmagasztalása – Boga Alajos erdélyi kanonok, vikárius börtönhalála

Szent Kereszt felmagasztalása – Boga Alajos erdélyi kanonok, vikárius börtönhalála

A Katolikus Egyház szeptember 14-én ünnepli Szent Kereszt felmagasztalását. Jeruzsálemben Kr. u. 335. szeptember 13-án szentelték fel a Nagy Konstantin császár rendeletére épített Szent Sír bazilikát, és másnap, szeptember 14-én mutatták fel a népnek a császár édesanyja, Szent Ilona által megtalált keresztereklyét. A keresztben a megváltás jelét és eszközét tiszteljük, a nép előtti első bemutatása…

Betörők rongálták meg a kolozsvári Szent Mihály-templom egyik üvegfestményét

Betörők rongálták meg a kolozsvári Szent Mihály-templom egyik üvegfestményét

Alig két héttel a kolozsvári Szent Mihály-templom felújítást követő ünnepi megáldása után, vasárnapra virradóra ismeretlenek megrongálták a templom egyik üvegfestményét – közölte a Romkat.ro portál. A portálnak László Attila főesperes-plébános elmondta: a torony alatti egyik festett üvegablakot vasrúddal törték be az elkövetők, azt remélve, hogy az így keletkezett nyíláson az épületbe jutva értékeket tulajdoníthatnak el….

Mit mondana Márton Áron a Gyulafehérvári Főegyházmegye szinódusi jelentéséről?

Mit mondana Márton Áron a Gyulafehérvári Főegyházmegye szinódusi jelentéséről?

A Gyulafehérvári Főegyházmegye Szinodalitásról szóló szinódusi jelentését osztottuk meg Olvasóinkkal, amely itt érhető el. A tartalmas és tanulságos jelentéssel kapcsolatosan Virt László szociológus, Márton Áron kutató osztotta meg gondolatait, amelyet az alábbiakban közlünk. Néhány kiragadott részlet a Gyulafehérvári Főegyházmegye tartalmas szinódusi összegzéséből: 1. Csik, Udvarhely, Háromszék – lényegében a Székelyföld – nem válaszolt. Ebből az…

Test teológiája – élhető?

Test teológiája – élhető?

Gyulafehérvári Főegyházmegyénkben 2003 óta 8 központban kínálunk házasság szentségének felvételére készülő pároknak ún. jegyeskurzust. A kilenc hét során a tiszteletre és nyitottságra épülő őszinte beszélgetés szándéka vezérel minket. A központok egyikében, Marosvásárhelyen 51 kurzust tartottunk, ezen 2020. márciusáig 487 párral találkoztunk. Valamilyen mértékben nagyjából 150 párral maradtunk élő kapcsolatban. A többivel nincs kapcsolatunk vagy az…

Nincs vírus? Van, és komolyan kell venni! – interjú Kovács Gergely érsekkel

Nincs vírus? Van, és komolyan kell venni! – interjú Kovács Gergely érsekkel

Tíznapos kezelés után térhetett haza Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, s az orvosa szerint hosszú időbe, akár hónapokba is kerülhet, mire teljesen felépül, ha sokat pihen és rendszeresen mozog, sétál, és betartja az orvosi előírásokat. A főpásztor otthonában fogadta Szőcs Csaba atyát, a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatóját, aki állapotáról, kórházi tapasztalatairól, Áron püspökről, az elmúlt…

Koronavírusos a gyulafehérvári érsek

Koronavírusos a gyulafehérvári érsek

Pozitív lett dr. Kovács Gergely érsek koronavírus-tesztje Az alábbiakban a Gyulafehérvári Érsekség közleményét olvashatják. Gyulafehérvári Római Katolikus Érseki Hivatal közli papjaival és a hívekkel, hogy kedden (szept. 8.), dr. Kovács Gergely érsek urat magas lázzal és rossz közérzettel kórházba szállították. Egészségi állapota a püspökszentelés óta (aug. 29) csak romlott. Kezdetben a hűlés tünetei mutatkoztak nála,…

Beiktatták hivatalába Kerekes László gyulafehérvári segédpüspököt

Beiktatták hivatalába Kerekes László gyulafehérvári segédpüspököt

Püspökké szentelték a csíksomlyói kegytemplomban és ezzel hivatalába iktatták szombaton Kerekes Lászlót, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye segédpüspökét, akit Ferenc pápa május végén nevezett ki. Az ünnepélyes szentmisét a koronavírus-járvány miatt Romániában érvényes korlátozások miatt szűkebb keretek között mutatták be, a szervezők arra biztatták a híveket, hogy ne szervezzenek zarándoklatot, hanem a médiában kövessék a…

Kovács Gergely érsek: A történelem ura az Isten, aki mindig jót akar nekünk! | VIDEÓ

Kovács Gergely érsek: A történelem ura az Isten, aki mindig jót akar nekünk! | VIDEÓ

A 2020-as csíksomlyói búcsú valószínű mindannyiunk számára emlékezetes marad, mert a rendszerváltás óta nem voltak ilyen kevesen Csíksomlyón, mint most. De azért is emlékezetes maradhat, mert a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye három főpásztora szolgált a somlyói kegytemplom oltáránál. A 2020-as évi búcsút a „A Szentlélek száll le rád” (Lk 1, 36) mottóval tartották. A szentmisét…

Kerekes László atya az új  gyulafehérvári segédpüspök

Kerekes László atya az új gyulafehérvári segédpüspök

Ferenc pápa a mai napon, 2020. május 26-án, kedden Főtisztelendő Dr. Kerekes László szentszéki tanácsost, a kézdivásárhelyi Boldog Özséb plébánia plébánosát Tharros c. püspökévé és a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki. Részlet a közleményből: A kinevezett segédpüspök 1968. július 23-án született Kézdivásárhelyen. Tanulmányait szülőfalujában, Gelencén kezdi meg, majd Kézdivásárhelyen folytatja, és 1986-ban érettségizik a Gyulafehérvári…

Kovács Gergely gyulafehérvári érsek húsvéti üzenete

Kovács Gergely gyulafehérvári érsek húsvéti üzenete

Sajátságos, különleges az idei húsvétunk. A Covid-19 okozta járvány következtében, mint a világ oly sok más helyén, főegyházmegyénk székesegyházában és templomaiban is zárt ajtók mögött kerül sor a nagyheti és húsvéti liturgiánkra, a hívek jelenléte nélkül. Minden bizonnyal szomorúság ül szívünkön, bizonytalanság keríthet hatalmába, aggodalmaskodunk és félünk. Féltjük az életünket, elképzeléseinket, terveinket. Annak a két…