Szent Louis-Marie Grignion de Montfort arra buzdítja a keresztény hívőket, hogy akkor se csökkentsék odaadásukat a Szűzanya iránt, ha egyszer megszűnik a vész.
Válsághelyzetben, főként, ha egészségünk van veszélyben, sokkal egyszerűbbnek látszik hűségesnek maradni Istenhez vagy a szentekhez. Ilyenkor különösképpen szoktuk kérni a Szűzanya közbenjárását, csodáért vagy csupán gyors gyógyulásért folyamodunk hozzá.
Szerencsére az esetek többségében helyreáll az egészségünk. Kezdetben bizonyára hálát adunk Istennek és a Szűzanyának. Idővel azonban hálaadásunk buzgalma egyre csökken, majd gyakran az egész dolog feledésbe megy át.
A Szűzanya igazi tiszteletéről szóló írásában Szent Louis-Marie Grignion de Montfort, ez a 18. századi pap, aki életét arra szentelte, hogy a lelkeket a Szűzanya közbenjárásának segítségével vezesse Istenhez, arra figyelmezteti a híveket, hogy legyenek résen a következő kísértéssel szemben:
„Vannak olyan, saját érdeküket kereső hívők, akik csak azért fordulnak a Szűzanyához, hogy megnyerjenek valami pert, elkerüljenek valami szerencsétlenséget, meggyógyuljanak egy betegségből, vagy egyéb hasonló ügyben. Különben megfeledkeznek Róla. Mindezek nem igazi hívek, Isten és Szent Anyja ismeri az értéküket.”
A „saját érdekét néző hívő” olyasvalaki, akit Isten csak egy bizonyos ok miatt „érdekel”. Amint eléri a kitűzött célját, buzgósága elmúlik. Ez a fajta buzgalom nem szeretetből fakad, csak múló felbuzdulás. De Monfort atya megismertet minket a tisztelet sokkal szebb és hitelesebb formájával:
A valódi odaadás gyengéd, teljes bizalommal van a szent Szűzanya iránt, mint a gyermek a jóságos édesanya iránt. Ezért az emberi lélek őfelé fordul minden testi és lelki szükségében, teljes egyszerűséggel, bizalommal és szeretettel. A jó Édesanya segítségét kéri minden időben, minden helyzetben és minden dolgában: kétségeiben, hogy helyre találjon, kísértéseiben, hogy támogatást nyerjen, gyengeségeiben, hogy erőhöz jusson, bukásaiban, hogy felemelje, elbátortalanodásaiban, hogy bátorítást nyerjen, aggályaiban, hogy megszabaduljon tőlük, keresztjeiben, munkáiban és akadályaiban, hogy vigasztalást nyerjen. Végül is minden testi és lelki bajban a Szűzanya a mindenkori menedéke. Nem kell aggódnia, hogy alkalmatlankodik ennek a jó Anyának és hogy ez nem tetszene Jézus Krisztusnak. (…)
A Szűzanya iránti valóságos tisztelet állandó, megerősíti a lelket a jóban, segíti abban, hogy ne hagyja el könnyen az áhítat gyakorlatait. (…) Ez nem jelenti azt, hogy az ember nem esik el néha, hogy nincsen változás áhítatának érzékenységében, de ha el is esik, fel fog újra kelni, jó Anyjának nyújtva a kezét.
Mária a mi lelki Édesanyánk, aki hűségesen ügyel ránk, jó és rossz időszakainkban. Betegségeinkben, egészséges időnkben mindig mellettünk van, készen arra, hogy Fiához, Jézus vezessen minket.
Forrás: Aleteia
Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
