Az imádság útját állja a rossz terjedésének – Ferenc pápa katekézise
Egyelőre még a korlátozások módján, a könyvtárszobájában tartotta meg Ferenc pápa a jelképes szerdai általános kihallgatást, melyen csak a munkatársai vettek részt. Katekézise új sorozatában az „igazak imádságáról” elmélkedett, rámutatva, hogy az üdvösség története kezdetétől fogva a terjedő rossz ellenében mindig az imádság vetett gátat annak, hogy a gonoszság eluralkodjon.
Isten terve az emberiséggel jó, ám a hétköznapokban megtapasztaljuk a rossz jelenlétét. A Teremtés könyve első fejezetei a bűn eluralkodásáról beszélnek, kezdve Ádám és Éva kételkedésével, akik azt gondolták, hogy egy irigy Istennel van dolguk, aki féltékeny rájuk. Ezért fellázadnak és már nem hisznek a Teremtő nagylelkűségében. Szívük enged a gonosz kísértésének, ami belép az ember szívébe. Ám tapasztalatuk épp az ellenkezőjére fordul. Szemük megnyílik és észreveszik mezítelenségüket. A kísértő mindig rosszul fizet – tette hozzá szabadon a pápa.
A gonosz ereje még pusztítóbb a második nemzedékben, Káin és Ábel történetében. Jóllehet Káin az elsőszülött, mégis irigykedik testvérére. Az irigység férge ott van a szívében és nem tud uralkodni rajta, mert gyanakodva tekint a másikra – utalt a pápa a mai emberi testvériségre és a mindenütt jelenvaló háborúkra. Káin leszármazottaiban nemcsak mesterségek alakulnak ki, hanem az erőszak is kifejlődik, mint Lámech esetében, aki a rajta ejtett sebért embert öl: „Ha Kaint hétszer bosszulják meg, Lámechet hetvenhétszer” (Ter 4,24). Megjelenik a bosszú, mely így gondolkodik. Ezt tetted, megfizetsz hát érte! Így a rossz olajfolt szerűen terjed, amit a Biblia a vízözön és Bábel tornya építésének a képeivel ír le, ami egyúttal azt is jelzi, hogy szükség van egy új kezdetre, egy új teremtésre, mely Jézus Krisztusban teljesedik be.
A Biblia első lapjain kevésbé látványosan jelenik meg a reménység megváltásának alázatos története. A szinte mindenkit átható gonoszsággal szemben azonban mindig vannak olyanok, akik őszintén tudnak imádkozni – mutatott rá Ferenc pápa. Köztük van az áldozat zsengéjét bemutató Ádám, aztán Szet és az Úrral együtt járó Hénoch, aki a mennybe ragadtatik. Végül pedig az igaz Noé története. A bibliai elbeszélések nyomán úgy tűnik, hogy a gonoszság hullámának az imádság vet gátat. Imádkoznunk kell tehát a saját üdvösségünkért: Uram, ments meg bennünket! A Biblia első imádkozói a békességszerzők, hiszen a hiteles imádság megszabadít az erőszak ösztönétől. „Az imádságnak ezt a minőségét az igaz emberek sokasága valósítja meg minden vallásban” – idézett a pápa a katekizmusból (KEK 2569). Az imádság az újjászületés melegágya ott, ahol az ember gyűlölete pusztaságot teremtett. Az imádság hatalmas, mert Isten hatalmát vonzza, ami életet ad.
Isten uralma átjárja ezeknek az igaz embereknek a láncolatát, akiket a világ gyakran nem ért meg és peremre szorít. A világ ugyanis éppen Isten ereje révén él és növekszik, amire ezek a szolgák indítják az Istent az imádságukkal. Ez egyáltalán nem zajos láncolat, nem is lesz hírré, ám éppen ezért kell visszaállítani a belé vetett bizalmat a világban. Ennek kapcsán Ferenc egy személyes emlékét osztotta meg egy kormányfőről, aki ateista volt és a szívében nem hordozott vallási érzületet. De gyerekkorában hallotta nagymamáját imádkozni és ez megmaradt a szívében. Aztán életének egy nehéz pontján ez az emlék visszatért a szívében és így szólt: „Mert a nagymama imádkozott…” és imádkozni kezdett ő is, ahogy a nagymama imádkozott. Az imádság egy életláncolat, mindig – állapította meg a pápa. Akik imádkoznak, azok életet vetnek, az imádság életet vet, éppen ezért olyan fontos a gyerekeket imádságra tanítani. A pápa ismét megemlítette, hogy mennyire fájdalmas számára, ha olyan gyermeket lát, aki nem tud keresztet vetni. Tanítsátok meg őket erre – kérte a pápa –, mert ez imádság. Később, ha életük útja másfelé fordul, ez megmarad a szívben, mint az élet magja, az Istennel való párbeszéd magja.
Az Isten útja az üdvösség történetében az imádkozó embereken haladt keresztül, az emberiségnek ezen a „maradékán”, mely nem igazodott az erősebb törvényéhez, hanem arra kérte az Istent, hogy töltse be a csodáit és főként alakítsa át az emberek szívét. Ezt teszi az ima, mely megnyitja az ajtót az Istenre, átalakítja a kőszívünket emberi szívvé – zárta Ferenc pápa szerdai katekézisét.
