Szent Zsuzsanna (Susanik): A hit lilioma, amely nem hervadt el – Szentek élete
Szent Zsuzsanna (Susanik) – vértanú
+ Grúzia, 475. október 17.
Zsuzsanna örmény fejedelmi nemzetségből származott. Életéről és vértanúságáról a grúz irodalom legrégibb művében – Szent Susanik vértanúsága címmel – maradt ránk tudósítás, a gyóntatóatya, Csurtavi Jakab tollából. Zsuzsanna az örmény főnemességből származott.; beceneve Susanik (Kis liliom), azaz Zsuzsanna volt. Három fiú- és egy leánygyermeknek adott életet.
A perzsák, akik 429-ben meghódították Örményországot, a Zarathusztra- vallást is rá akarták kényszeríteni az örményekre. Több fejedelem meghajlott e kényszer előtt, mert úgy vélte, hogy kíméletet és bizonyos előnyöket biztosíthat népe számára. Ehhez a megalkuvó irányzathoz tartozott Zsuzsanna férje, a grú- ziai Varsken fejedelem is, aki a perzsa király katonai parancsnokaként a Tbiliszitől délre fekvő Csurtaviban rendezte be székhelyét. Varsken, aki Arsusa fejedelem keresztény családjából származott, kijelentette, hogy elfogadja Zarathusztra tanítását, és megígérte, hogy feleségét és gyermekeit is megnyeri a perzsák vallásának. Amikor Zsuzsanna értesült férje bukásáról, elhagyta csurtavi palotáját, gyermekeivel együtt a templomba ment, és könnyek között imádkozott férjéért, a maga számára pedig erőért könyörgött, hogy az előre nem látott nehézségeket el tudja viselni.
Három nap múlva hazaérkezett a férje, s elküldött Zsuzsannáért, hogy vigyék vissza a palotába. Különösen Dsodsik, Varsken fivére, a felesége és Aphot udvari püspök kísérelt meg mindent, hogy Zsuzsannát rábeszélje a visszatérésre. Ő hosszú ellenállás után engedett. Magával vitte az evangéliumoskönyvet és a vértanúk könyveit, de nem saját lakrészébe indult, hanem a palota egyik kis kamrájába. Két nappal ezután Varsken a testvérével és annak feleségével együtt lakomát tartva ünnepelte meg hazatérését, és Zsuzsannát is odavárta. Amikor ő megtagadta, hogy helyet foglaljon az ünnepi asztalnál, s a sógornőjének is szemrehányást tett, amiért a férfiakkal együtt étkezik, Varsken önuralmát elvesztve úgy megütötte a feleségét, hogy az összeesett, majd megkötözve bezáratta a kamrájába.
A perzsa király ekkor Varskent meglepetésszerűen a hunok ellen küldte. A következő böjti időt Zsuzsanna egy kunyhóban töltötte imádsággal és szigorú böjtöléssel. Húsvét hétfőjén Varsken visszatért a hun csatározásból, és még egyszer megkísérelte, hogy feleségét visszavigye a palotába. Amikor ezt Zsuzsanna állhatatosan megtagadta, háromszáz ostorcsapást méretett rá, és megkötözve a palota egy mély pincéjébe vettette. Nemsokára végleges fogságába vitték. Varsken lovon kísérte a szomorú menetet, elzavarta az együttérző nézőket, és hitvesének szemébe mondta, hogy ezt a fogságát nem hagyja el többé élve. Egy erődítmény föld alatti helyiségében tartották Zsuzsannát megkötözve, szigorú fogságban. Néha sikerült a gyóntatóatyjának, Jakabnak titokban fölkeresnie őt. Hat évet töltött börtönében. Eközben volt még ereje vallási gyakorlatokra: tartós böjtölésre, éjszakai virrasztásra, fáradhatatlan imádkozásra és a Szentírás ismételt elolvasására. Szent életének híre elterjedt egész Grúziában és Örményországban, és sok hívő zarándokolt börtönéhez, hogy ügyeiket imádságába ajánlják.
Ekkor egy új, súlyos csapás érte: gyermekei, akik mindaddig hozzá tartoztak, engedtek apjuk késztetésének, és a perzsák vallására tértek. Férje még egyszer megkísérelte, hogy őt is áttérítse, de Zsuzsanna – most is, amikor minden hozzátartozója elhagyta – állhatatos maradt. Időközben már hat börtönév volt mögötte. A fogság nélkülözései és önkéntes vezeklési gyakorlatai lassanként összetörték elgyengült testét. Sógora, aki többször védelmébe vette Varskennel szemben, a családjával együtt meglátogatta még utoljára, megvallotta a bűneit és kérte a pártfogását. Sámuel érsek és János püspök is felkereste még egyszer.
Amikor Zsuzsanna érezte, hogy közeledik a halála, magához hívatta Aphot udvari püspököt és gyóntatóatyját, Jakabot, s közölte velük, hol akarja, hogy Csurtaviban eltemessék. A jelenlétükben halt meg 475. október 17-én.
Nyughelyét kívánságának megfelelően Csurtavi templomában találta meg, grúz vidéken, ahol a szentmisét még hosszú évekig örmény nyelven mondták, s ahol grúzok és örmények közös szentjükként tisztelték. Később átvitték testét a tbiliszi Netechi-templomba.
