Szent Skolasztika: Az imádság és a felebaráti szeretet ereje – Szentek élete
Szent Skolasztika – szűz, rendalapító
* Nursia, Itália, 480 körül + Montecassino, 547 körül
Itáliában, Nursiaban született 480 körül.
Skolasztika Nursiai Benedeknek, a nyugati szerzetesség atyjának nővére volt. Életét Nagy Szent Gergely Benedek- életrajzából ismerjük.
A testvérek Nursiából, a Szabin-hegyvidék egyik városából származtak, jómódú szülők gyermekei voltak. Benedek a tanulmányainak, majd a szerzetesi életnek szentelte magát, és így megtalálta a maga válaszát kora problémáira, Skolasztika pedig teljesen a felebaráti szeretet gyakorlásának élt az öregek és a betegek szolgálatában. Hű és áldozatos társa lett a fivérének. Megértette az eszményekért folytatott küzdelmeit, segítette túljutni csalódásain, és imádságával támogatta munkáját.
A cikk a hirdetés után folytatódik…

Amikor Benedek Montecassinón összegyűjtötte közösségét és megalapította kolostorát, oda is követte, hogy közelében lehessen. Későbbi hagyomány szerint Skolasztika először Subiaco mellett a Roccabotte-kolostorban élt, később Piumarolában, Montecassino közelében. Évente egyszer találkozott a két testvér, hogy lelki társalgást folytassanak. Utolsó találkozásuk egy hirtelen támadt zivatar következtében – Gergely pápa elbeszélése szerint – Skolasztika imádságának eredményeképpen nyúlt meglehetősen hosszúra.
Egy Nápolyban talált, márványba vésett naptár szerint Skolasztikát február 10-én temették el.
Nagy Szent Gergely pápa elbeszéléséből magunk elé képzelhetjük, hogyan játszódott le az a bizonyos utolsó találkozás Skolasztika és Benedek között.
Skolasztikát halálsejtelmek töltötték el, de Benedeknek nem szólt erről. Csak könyörögve kérte:
– Ne távozz el tőlem, ha beáll az éjszaka. Beszélgessünk hajnalhasadásig a mennyei örömökről!
Benedek elcsodálkozott:
– Hogyan beszélhetsz így, nővérem? Teljességgel lehetetlen, hogy az éjszakát a kolostoron kívül töltsem!
Skolasztika nem válaszolt. Úgysem tudta volna bátyját rávenni, hogy ne tartsa meg a regulát. Ezért Istenhez fordult imádságban. Arcát tenyerébe rejtette, fejét az asztalra hajtotta. Amikor ismét föltekintett, az ég elsötétült, felhőszakadásszerű eső zúdult alá, mennydörgések reszkettették meg a levegőt; senki sem kockáztathatta meg, hogy kimerészkedjék az ítéletidőbe.
Benedek méltatlankodva ugrott fel:
– Nővérem, mit műveltél?
Skolasztika mosolyogva vonta vissza a helyére:
– Látod, amikor téged kértelek, nem hallgattál meg. Most Istenhez imádkoztam, és ő meghallgatott. Most meg tudod tenni!
Ezzel a kedveskedéssel szemben Benedek ugyanolyan tehetetlen volt, mint a villámlással és az esővel szemben. Maradt tehát, és így hosszúra nyúlt a búcsúzás. Három nap múlva Benedek megtudta, hogy nővére örökre hazatért. Néhány testvér elhozta holttestét Montecassinóba. Ott abba a sziklasírba temették, amelyet Benedek magának készíttetett.









