Szent Kolumbán: „Akik az Urat keresik, nem szűkölködnek” – Szentek élete
Szent Kolumbán bencés apát
* Gartan, Írország, 521. + Iona, Skócia, 597. június 9.
Kolumbán Írország és Skócia védőszentje, aki Írországban, Garantánban született 521-ben. Ezt a máig is félreeső vidéket a középkorban a lakott világ északnyugati határának tekintették, és ezekből a távoli országokból a szellem- és egyháztörténet számára Közép- és Dél-Európáig ható döntő befolyás érkezett, amely minduntalan csodálatot keltett. Ennek az „ír-skót”-nak nevezett befolyásnak az alapjait Szent Kolumbán rakta le. Mivel őt tekintik Írország és Skócia csaknem száz temploma alapítójának. Előkelő családból származott, Írország északnyugati részén.
Először Gemmán énekmondótól kapott oktatást. A Kolumbánról fennmaradt legrégibb okirat, az úgynevezett amra (dicsőítő ének) a költők és tudósok oltalmazójaként ünnepli a szentet. Az íreknek fontos szerepet tulajdonítanak a nyugati himnuszköltészet fejlődésében, és itt gondolnunk kell Kolumbánra is.
Kolumbán teológiai tanulmányait Clonard kolostori iskolájában folytatta. Őt és itt tanuló társait később Írország tizenkét apostolának nevezték.
563-ban Kolumbán Skóciába vándorolt. Tizenkét társával együtt átszelte az ír-tengert egy vékony, állatbőrrel bevont favázból álló, könnyű csónakon, amilyent máig is használnak az ír halászok, és kikötött Iona sziklaszigetén. Ott azután fatemplomot, közös helyiséget és minden szerzetes számára kunyhót emeltek. Ionáról kiindulva kezdte el társaival együtt a missziós munkát a Skót-felföld lakói között. Mint Írországban, itt is sikerült az uralkodókat megnyernie a kereszténység számára; a pogányságból való átmenet ezért itt is a nemzeti hagyományokkal való gyökeres szakítás és vérontás nélkül valósult meg. A népi és nyelvi rokonság megkönnyítette a munkát. Kolumbán szabályos időközökben visszatért Írországba, amelyet missziós tevékenysége alapjának tekintett; Skócia felvirágzó egyházi életében való részvételével előmozdította a kelta egyházak közti kapcsolatot. A kereszténység Észak-Skóciából eljutott a szigetország szívébe. Szerteágazó skóciai és írországi tevékenységéhez Kolumbán a belső erőt Iona szigeti magányából merítette.
Úgy hírlett róla, hogy egyetlen órát sem töltött el ott imádság, tanulás vagy tudományos munka nélkül. Ionai életének nagy részét kéziratok másolásának szentelte. Mintegy 300 kéziratot másolt. Elsősorban az ő példájának tulajdonították, hogy a könyvmásolás Európa-szerte, s különösen az ír befolyás alatt álló kolostorok életrendjében olyan fontos helyet foglalt el. Az íreknek köszönhető, hogy a kéziratok a műalkotások fontos tanúságaivá váltak. Az ír könyvfestés mesterműveit is Kolumbánnal hozzák kapcsolatba.
Kolumbán haláláról az a hagyomány, hogy egy vasárnap, a reggeli órákban halt meg. Amikor egy szombat este érezte, hogy közeledik a vég, a számára oly meghitt Ószövetség szelleméből szólott: „A szombat a pihenés napja; számomra életem utolsó napja lesz.” Fogyó erejével felkapaszkodott egy kis magaslatra, ahonnan áttekinthette közösségének a szigeten szétszórt kunyhóit. Felemelte a kezét, hogy még egyszer megáldja kolostorát. Utána a rá jellemző kötelességtudással visszatért munkájához, a zsoltárkönyv másolásához.
Amikor a 34. zsoltár tizenegyedik versében ezekhez a szavakhoz ért: „akik az Urat keresik, nem szűkölködnek”, letette kezéből az íróeszközt, és így szólt: „Itt most abba kell hagynom. Baithene folytassa majd!” A következő vers: „Gyertek, fiaim, és hallgassatok rám, az Úr félelmére tanítalak titeket” – az utóda számára szóló hagyaték volt. Még részt vett az esti istentiszteleten. Azután az ágyára ült, egy csupasz sziklalapra, összehívta a testvéreket, és intette őket, hogy szeressék egymást. Amikor felhangzott az éjféli harangszó, a hetvenhat éves szerzetes a többieket megelőzve a templomba sietett. Ott összeesett. A gyertyákat még nem gyújtották meg, de a teret mennyei fény töltötte be, amikor a szent fejét famulusának, Diormitnak az ölébe hajtva, még egyszer megáldotta a testvéreket, majd 597 június 9-én Skóciában meghalt.
Kolumbán közössége egy évszázad alatt a kelta egyház vezető rétegévé vált. Iona a keresztény Európa egyik nagy szentélye lett. Hetvennél több ír, skót és skandináv királyt temettek el ott; olyan tény ez, amelyre Shakespeare céloz, amikor a Macbeth (II, 2) című művében azt írja, hogy Duncan holttestét vigyék „Colme- Killbe, elődeinek szent nyugvóhelyére.” A reformációnak Skóciába történt bevezetése után is megőrizték Kolumbán emlékét. Kolostora helyén egy anglikán szerzetesi közösség található, amely az ökumenikus lelkületet ápolja, és Kolumbán hagyatékaként vendégbarátságot nyújt mindazoknak, akik az elmélkedést és elmélyülést keresik. Kolumbán hálás emlékezetét tanúsítja a nevét viselő, száznál több templom Amerikában, Ausztráliában és Új-Zélandon.
