Szent István diákonus és Mindszenty József bíboros

Urunk születése ünnepének másnapján Szent István első vértanúra emlékezünk. Mintha arra akarna figyelmeztetni az Egyház a két ünnep összekötésével, hogy Krisztus követésének útja a kereszthordozás, a vértanúság útja, így leszünk a betlehemi gyermek valódi követői. Mivel a Szent Család ünnepét mintegy öt évtizede a karácsony nyolcadába eső vasárnapon tartja az Egyház, s idén ez a vasárnap épp Szent István ünnepére esett, a tegnapi misében nem hallhattuk Szent Lukács szavait az első vértanú haláláról. Illő azonban, hogy röviden megemlékezzünk róla, illetve arról, milyen különös módon kapcsolódik Szent István diákonus története a hazai Katolikus Egyház egyik nagy alakjához.

Szent István első vértanú ünnepének miséjén az Apostolok Cselekedeteiből olvasnak fel néhány sort (ApCsel 6,8-10; 7,54-59). A kiválasztott hét diákonus egyikét, Istvánt – „akit eltöltött a hit és a Szentlélek” -, a főtanács előtt elmondott, korholástól sem visszarettenő beszéde után kihurcolták a városon kívülre és halálra kövezték. István, mielőtt „elszenderült az Úrban”, üldözőiért imádkozott, kérve Istent, „Uram, ne tulajdonítsd ezt nekik bűnül!” Mintha a keresztfára szegzett Jézus szavait ismételné meg István. Ahogy Nüsszai Szent Gergely fogalmazott a Jézus-követő diákonusról: „Ő elvette a halált, emez azt vállalta holtan elterülve.”

Mindszenty József hercegprímást 1946. február 21-én kreálta bíborossá XII. Pius pápa. Mindszenty emlékirataiban olvassuk, hogy ekkor a „Pastor Angelicus” azt mondta neki: „A 32 közül te leszel az első, akinek vállalnod kell a bíbor színnel jelzett vértanúságot!” A nagy pápa „jóslata”, tudjuk, beteljesült.

Mindszenty bíboros, ugyancsak emlékirataiban olvassuk, tituláris templomul a római Santo Stefano Rotondot-t kérte a pápától, aki „szívesen eleget tett” a kérésnek. Ezt a templomot Szent István első vértanú tiszteletére emelték. Annak a vértanúnak a tiszteletére, akiről egyik beszédében Mindszenty bíboros így szólt:

„Aki hittel és kegyelemmel teljes, az nem keresi magát, csak az Istent, az nem akar más lenni, mint eszköz az Isten kezében, és elveszti akaratát az Isten akaratában. Szent István nem kereste a vértanúságot. A vértanúság nem az ő szándékában volt, hanem az Istenében. A vértanú magának semmit se akar, még a vértanú dicsőségét sem.

/…/ Ne feledjétek el szavamat: van vértanúság vérontás nélkül is. Hittel és kegyelemmel teljes, igaz emberekről beszélek. Azok, akiket testükben kegyetlenül, embertelenül kínoznak, vagy azok, akiknek egyéniségét erőszakosan összetörik és mesterségesen megváltoztatják, vagy azok, akiket emberi méltóságuktól megfosztanak – bár vérüket nem ontották -, ezek mind vértanúk.”

Vértanú volt Esztergom érseke is. 73 évvel ezelőtt, 1948. december 26-án este a dr. Décsy Gyula alezredes vezette ávéhás „különítmény” az esztergomi prímási palotában letartóztatta Mindszenty József bíborost, a hazai katolikus egyház fejét. Letartóztatása napján írta meg a prímás utolsó üzenetét papjaihoz; az üzenet ezekkel a szavakkal zárul:

„Ébren legyetek tehát, minden időben imádkozván, hogy méltók lehessetek mindazoktól, amik bekövetkezendők, megmenekülni és az Emberfia elé állni. Imádkozzunk, pásztor és nyáj, szüntelen egymásért. Ragyogjon fel előttünk az örök élet reménye, amelyet az Úr megígért. Bízzatok, én meggyőztem a világot.”

Tudjuk, a prímás néhány héttel korábban írt, a hívekhez és a nemzethez intézett utolsó szózata a cenzúrának esett áldozatul. 1948. november 19-én Mindszenty aznap őrizetbe vett titkára erről a szózatról is beszélt ávéhás kihallgatójának. A kihallgatási jegyzőkönyv szerint 1948. november 16-án írta meg Mindszenty utolsó főpásztori szózatát, az anyagot másnap juttatta el a Magyar Kurír szerkesztőségébe titkára,  Zakar András. A Magyar Kurír ki is nyomtatta a szöveget, de az ÁVH éber volt, rögvest elkobozta a példányokat (az Országos Széchényi Könyvtárban sem lelhető fel ez a szám). Mindszenty szózatának azonban gyorsan híre terjedt, az elkobzás napján – november 18-án – többen is felkeresték a prímási palotát, hogy egy-egy példányt szerezzenek a betiltott szövegből. Zakar szerint kapott példányt Slachta Margit, Baranyay Jusztin (később a Mindszenty-per másodrendű vádlottja), aki az AFP hírügynökségnek juttatta el az anyagot, sőt éjjel megérkezett az amerikai követség titkára, természetesen ő is Mindszenty szózatáért jött. A betiltott Mindszenty-üzenetet aztán írógéppel sokszorosították, „szamizdatban” terjedt az országban (e sorok írója is őriz egy ilyen példányt). Ennek a főpásztori szózatnak utolsó bekezdésében ugyancsak üldözőiről beszél a prímás:

„Nem vádolom vádlóimat. Ha a helyzetet időnként megvilágítani kényszerülök, az csak nemzetem feltörő fájdalma, kicsorduló könnye, megjáró igazsága. Imádkozom az igazság és szeretet világáért. Azokért is, akik Mesterem szava szerint nem tudják, mit cselekszenek; szívből megbocsátok nekik.”

Az utolsó mondat Jézus és Szent István diákonus szavaira rímel.

Mindszenty bíboros elítéltetésének évében írta a jeles bencés szerzetes Párizsban megjelent könyvében (Szalay Jeromos: Mit üzen a vértanú prímás?):

„Mindszenty József Pápán, Szent István vértanúnak szentelt templomban bérmált, mikor hírül adják neki, hogy Magyarország prímásává nevezték ki…. Rómában bíborosi temploma Szent István vértanúnak van szentelve. Szent István első vértanú napján vetették börtönbe. Nagy kegyelem jele.”

Igen, nagy kegyelem jele. Mindszenty Józsefnek a fehér vértanúság kegyelme adatott meg.

Tegnap tehát nemcsak az első keresztény vértanúra, hanem a XX. század egyik nagy hitvallójára is emlékeztünk. Mindszenty bíboros követte Szent István diákonus példáját; olvashattuk fentebb, ő is imádkozott üldözőiért. S miután hosszú fogságából 1956 októberében kiszabadult, első nyilatkozatában ezt mondta: „Senkivel szemben nincs gyűlölet a szívemben.”

Zárásul egy rövid részletet idézünk XVI. Benedek pápa 2007. január 10-én elhangzott katekéziséből:

„Szent István Krisztusról, a keresztre feszített és feltámadott Krisztusról főleg mint a történelem és életünk középpontjáról beszél. Megérthetjük, hogy a kereszt mindig az Egyház életének központja marad, és ugyanígy a mi személyes életünké is. Az Egyház történelméből soha nem hiányzik a szenvedés, az üldözés. És Tertullianus híres mondata szerint pontosan az üldözés lesz az új keresztények számára a misszió forrása: ’Számosabban leszünk, valahányszor végigkaszáltok rajtunk: vetőmag a keresztények vére’. De a kereszt, mely sohasem hiányzik a mi életünkből sem, áldássá válik. És elfogadva a keresztet, tudva, hogy az áldás és áldássá is válik, megtanuljuk a keresztény örömöt is a legnehezebb pillanatokban. A tanúságtétel értéke pótolhatatlan, mert ehhez vezet az evangélium, és ebből táplálkozik az Egyház. Szent István tanítson meg minket arra, hogy ezekből az útmutatásokból gazdagodjunk, tanítson meg bennünket a kereszt szeretetére, mert ez az az út, melyen Krisztus újra és újra, mindig eljön közénk.”

Milyen érdekes, Mindszenty bíboros említett, letartóztatása napján fogalmazott, papjainak címzett utolsó üzenetében szintén Tertullianust idézte. Nem azokat a szavakat, amelyeket XVI. Benedek. A bíboros 73 éve született üzenetében ez áll: „/…/ nem felejtjük Tertullián szavait: bizonyos vádolók vádja nekünk dicsőségünk.”

*

A bíboros 1948 novemberében kapta azt a képet egyik ismeretlen tisztelőjétől, melyen nyomtatva ez áll: „Még ma velem leszel a paradicsomban.” [Lk 23, 43] Alatta kézírással: „Devictus vincit…” [“Legyőzetve győz…”]

Mindszenty bíborost ez a kép nemcsak börtönévei alatt kísérte el; vele volt az amerikai követségen töltött “félrabság” idején és az emigrációban is.