Szent Guidó: „Elég gazdagok vagyunk, ha féljük az Istent” – Szentek élete
Szent Guidó – hitvalló, sekrestyés
* Anderlach, Laeken mellett, Belgium +Laeken, 1012. szeptember 12.
Belgiumban, Laeken mellett született.
A belgiumi Laekenben volt a Boldogságos Szűz Máriának egy temploma. Már az 1000. esztendő tájékán is régi templomként és híres búcsújáróhelyként ismerték. Sokan nyertek ott meghallgatást Isten Anyjánál.
Ott imádkozott egyszer a Szent Szűz kegyképe előtt egy szolgalegény-féle. Annyira komoly és kedves volt az arca imádság közben, annyira sugárzott róla a buzgóság, hogy ritkán lehetett ilyet látni a búcsúsok között. A templom papját elfogta a kíváncsiság: Ki lehet ez? Honnét került ide? Szóba bocsátkozott hát vele, és hamarosan megtudta, hogy Anderlachból való, Guidónak hívják.
Elmondta a legény, hogy odahaza bizony szegényesen vannak; de azért a zúgolódás, elkeseredés ismeretlen náluk. Amióta az eszét tudja, mindig béketűréssel viselték a nyomorúságot. A legsúlyosabbat is. S ha már nagyon nagy volt a baj, csak azt emlegették, amit az ószövetségi Tóbiás is szokott szegénysége idején: „Elég gazdagok vagyunk, ha féljük az Istent!” És mindjárt tudtak örvendezni. Azt is szent igaznak tartották, amit Krisztus Urunk mondott: Boldogok a szegények, mert övék a mennyek országa. Szegények bizony, de épp ebben van a reménységük.
Fontos ügyben jött most a Boldogságos Szűzhöz. Azt szeretné megtudni tőle, mihez fogjon, hogy szegénységében is jól szolgálja az Istent. Gondolt már arra, hogy remete lesz és valami pusztába húzódik. Hallott ilyesmiről a szent emberek életében. De nem nagyon talál pusztát a közelben, és azt sem igen tudja, hogyan kell hozzákezdeni a remetéskedéshez. A tisztelendő úr erre mindjárt tett neki ajánlatot. Mit keresne a pusztában? Maradjon itt a templomban sekrestyésnek: egyéb dolga sem lesz, csak az Úristennek szolgálni, az ő házát rendben tartani. Éppen szükség lenne egy tisztességes, megbízható emberre.
Csakugyan, ezt mintha neki találták volna ki, gondolta Guidó. Mindjárt megkötötték az egyezséget, és az új sekrestyés átvette birodalmát. Igaz, hogy egész nap ott foglalatoskodott, de soha olyan rendben nem volt a laekeni templom! Ragyogtak a ruhák, a kelyhek, a gyertyatartók, de még a legutolsó zug is a tisztaságtól. Nem volt ott por vagy pókháló. Pedig sok sarat, piszkot hordtak be a búcsúsok egy-egy nagyobb ünnep alkalmával. Mikor azután mindent eligazított, letérdelt az oltár elé, és bizony sokszor éjszakára is ott felejtkezett.
A nagy buzgóság mégsem hitette el vele, hogy csak ő ért a dologhoz. Szívesen hallgatott mások útbaigazítására, a plébános úr parancsára. És mindenkivel szemben nagyon szíves volt. Nem csoda, hogy a templom látogatói megszerették, s ajándékokkal akartak neki kedveskedni. De Guidó nem fogadott el semmit. Sőt a maga kis béréből segített a szegényebbeken, a nagy nyomorúságban levő búcsúsokon.
Úgy látszik, valami kis megtakarított summácskája is lehetett, mert egy brüsszeli kereskedő egyszer rábeszélte, hogy társuljon vele. Azzal biztatta, hogy a haszonból még több jót tehet. Guidó beleegyezett az ajánlatba. Otthagyta a sekrestyési szolgálatot és új társával közösen vásárolt egy szállítmányra való árut. Minden pénzecskéje ráment a vásárra. De a hajó, ami a portékájukat hozta volna, útközben elsüllyedt. Így hát a nehezen összekuporgatott garasoknak végük volt. Guidó azért nem csüggedt el: úgy látta, hogy egy kis kapzsiság is lehetett a vállalkozásában, s alázatos szívvel fogadta a bajt, mint az Úristen figyelmeztetését. Visszatért a laekeni templomba, s még nagyobb buzgósággal folytatta ott, ahol abbahagyta.
1012. szeptember 12-én Laekenben halt meg.
