Szent Caedmon: Isten dalnoka – Szentek élete

Szent Caedmon – szerzetes

* Anglia, 7. század második fele +Whitby kolostor, 735 előtt

Szent Béda Venerabilis Egyháztörténetének egy fejezete Caedmonról szól. Elmondja, hogy abban az időben, amikor Szent Hilda, Whitby apátnője meghalt, élt a kolostorban egy testvér, egykori béres, akit Isten az éneklés csodálatos adományával ajándékozott meg.

Ez pedig úgy történt, hogy az a férfi, név szerint Caedmon, egy ünnep alkalmával, amikor a hárfa körbejárt a vendégek között, elhagyta ura házát, mert tudta, hogy semmi érzéke sincs a költészet és az ének iránt. Kiment a tehénistállóba, s ott elaludt. Álmában azonban egy férfit látott maga mellett, aki a nevén szólította és biztatta: „Caedmon, énekelj nekem egy dalt!” Caedmon azt válaszolta, hogy nem tud énekelni. „Mégis énekelned kell” – mondta az idegen. Caedmon megkérdezte, hogy miről énekeljen, mire a másik ezt felelte: „Énekelj minden dolgok Teremtőjéről!” Caedmon így álmában elénekelte első dalát a teremtő Isten dicséretére.

Amikor reggel lett, Caedmon visszaemlékezett az álmában énekelt szavakra, és még folytatni is tudta őket. A birtok intézőjének elbeszélte különös élményét és új képességét. Az intéző értesítette róla Hilda apátnőt, s amikor az meghallotta, hogyan énekli Caedmon a maga költötte verseket, mindenki egyetértett abban, hogy valóban különleges képességet kapott Istentől. Az apátnő azt tanácsolta Caedmonnak, hogy lépjen be a rendbe.

Fölvették novíciusnak, tanították a Szentírásra, s ő további dalokat szerzett; olyanokat, amilyeneket addig még senki sem hallott. Amint Béda elbeszéli, énekelt az emberiség és a világ teremtéséről, Izrael egyiptomi tartózkodásáról és az ígéret földjére való vonulásáról, az Üdvözítő életéről és szenvedéséről, dicsőséges feltámadásáról és mennybemeneteléről, az apostolokról és az Egyházról, az utolsó ítéletről, a pokol rémes kínjairól és a mennyország örömeiről. A ránk maradt angolszász költészet legnagyobb része foglalkozik ezekkel a témákkal, de csak egyetlen verset lehet bizonyossággal Caedmonnak tulajdonítani. Béda így idézi:

Magasztaljuk a mennyország Teremtőjét
s Teremtőnk hatalmát és műveit!
Magasztaljuk a dicsőség Atyjának tetteit,
és énekeljük, amint az örök Isten,
minden csoda alkotója,
kezdetben megteremtette a mennyet,
hogy gyermekeit megoltalmazza,
és mint hatalmas védelmező,
otthonul adta nekik a földet.

Saját halálát előre megmondta. Két héttel halála előtt testvérei meglepetésére azt kérte, hogy vigyék a kolostor betegszobájába. Egy éjszaka azután éjfél körül megtudakolta, van-e otthon szent Eucharisztia. Amikor igennel válaszoltak neki, megkérdezte a testvérektől, haragszik-e rá valaki valamiért; megvallotta nekik, hogy szeretetében mennyire tökéletlen volt irántuk, majd megáldozott. Röviddel azelőtt, hogy a szerzeteseket összehívták volna az éjféli istentiszteletre, Caedmon nagy keresztet vetett, és nemsokára meghalt. Így hát, amint Béda közli, „miután egyszerű és tiszta szándékkal s becsületes jámborsággal szolgált Istennek, a színe elé” jutott.