Szent Ágnes legendája

A centurio parancsára elővezették a foglyokat a börtönpince dohos sötétjéből. Ők nem voltak hajlandóak megtagadni a hitüket. Csendben lépkedtek az elítéltek, és az éltető fényen hunyorogva megálltak az erőd udvarának közepén. Közöttük volt egy szépséges, fiatal leány is, Ágnes.

Amikor meglátta őt a százados, megmozdult benne valami mélyen eltemetett emberi érzés, és megpróbálta megmenteni a kislányt:

– Ha megtagadod a hitedet, akkor szabadon engedlek, és nem kell szenvedned, meghalnod – szólt hozzá.

– Nem teszek ilyet! – szólt bátran a leányka. – Az én Istenem az én mindenem!

A kapitány elámult ekkora bátorság láttán, amit még a katonáinál se tapasztalt soha, és egy pillanatra elbizonytalanodott, de aztán keményen válaszolt:

– Akkor kiszolgáltatlak az embereimnek. Vigyétek őt is! – szólt a parancs.

– Várj! Lépett oda egy katona. – Ha feleségül jön hozzám, akkor is szabadon engedheted, hisz az is azt jelenti, hogy nem ragaszkodik a hitéhez.

A kapitány lehajolt a kislányhoz, és hosszan a szemébe nézett.

– Ehhez mit szólsz? – kérdezte végül.

– Én azé vagyok, aki engem először választott – szólt csendesen a leányka.

Az iménti katona boldogan felkiáltott:

– De hiszen az én vagyok! – És oda akart lépni Ágneshez, de egy másik katona durván félrelökte.

– Hogyan lehetnél te! Én már tegnap őt választottam! – kiáltotta, s az öklét is felemelte.

– Hazugság! – ordította egy harmadik.

És óriási veszekedés tört ki közöttük. Hamarosan össze is verekedtek, csak úgy záporoztak az ütések. Úgy küzdöttek a számukra elérhetetlen kincsért, mint még soha egyetlen egy csatában sem, semmilyen ellenséggel, semmilyen hadizsákmányért.

Nagy sokára csitultak el az indulatok, de csakis a centurio határozott fellépésére. A vöröslő nap megtántorodott, és alábukott a horizonton, magával rántva az égről a holdat és a csillagokat is mind. Mélységesen sötét és rettenetes éjszaka borult a vidékre.

A nap különösen sietett azon az éjjelen, és a szokásosnál is hamarabb kerülte meg a földet, hogy mihamarabb láthassa, mi történt odalenn. Hajnalban gyorsan elszórta meleg sugarait, amik megvilágították Ágnes halovány arcocskáját és angyali mosolyát. A leányka szépséges virágok között aludt a többi mártírral együtt. A katonák kíméletlenül a vérüket ontották.

Azonban Ágnes nem lett a katonáké, és soha senkié, csak azé, aki őt először választotta: az Istené.