Szegénységünk ellenére Isten örökkévaló szeretettel szeret minket

A Szegények IX. Világnapján, a Szegények Jubileuma alkalmából, vasárnap délelőtt 10 órakor XIV. Leó pápa szentmisét mutatott be a Szent Péter bazilikában mintegy hatezer zarándok részvételével. Az ünnepélyes szertartás előtt a pápa a bazilika előtt köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt mintegy 12 ezer hívőt, akiknek megígérte, hogy az Úrangyala elimádkozásakor ismét találkozik majd velük a téren.

Emlékeztette őket az evangélium egyik mondatára, amelyet mindnyájan jól ismerünk: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa”. Mindannyian az Úr szegényei közé akarunk tartozni, mert életünk Isten ajándéka, amelyet nagy hálával fogadunk – mondta Leó pápa, megköszönve a teret betöltő hívek jelenlétét és megállapította, hogy a Bazilika kissé kicsivé válik. Arra buzdította a híveket, hogy a képernyőkön keresztül kövessék a szentmisét nagy szeretettel, nagy hittel, annak tudatában, hogy mindnyájan Krisztusban egyesülünk.

Homíliájában Leó pápa emlékeztetett első apostoli buzdítására, idézve Jézus megmásíthatatlan szavait: „Dilexi te – Szerettelek téged” (Jel 3,9). Szegénységünk ellenére Isten örökkévaló szeretettel szeret minket. Egyháza, ma is szeretne „a szegények anyja, a befogadás és az igazságosság helye” lenni – szögezte le a pápa, arra szólítva fel a nemzetek vezetőit, hogy hallják meg a szegények kiáltásait.

A liturgikus év utolsó vasárnapjai a történelmi végidők szemléletére késztetnek bennünket – kezdte homíliáját Leó pápa, utalással az első olvasmányra, amelyben Malakiás próféta az Úr napjáról, az új idő kezdetéről szól. Ezt úgy írja le, mint Isten idejét, egy hajnalt, amely felragyogtatja az igazságosság napját, amikor a szegények és alázatosak reményei az Úrtól végső és döntő választ kapnak. A „kevélyek és gonosztevők” művét, amely főleg a védteleneknek és a szegényeknek okozott károkat, az a nap szalmaként lángra lobbantja.

Az igazságosság felkelő napja maga Jézus – mutatott rá Leó pápa. Az Úr napja nem pusztán a történelem utolsó napja, hanem Isten Országa, királyi uralma, amely minden emberhez közeledik Isten eljövendő Fiában. Az evangéliumi szakaszban Jézus a korára jellemző apokaliptikus nyelvezetet használva hirdeti Isten Országát, amely Ővele jelenvalóvá válik. A történelem drámai eseményei tehát tegyék még kitartóbbá a tanítványokat a tanúságtételben, tudatában Jézus mindig élő és hűséges ígéretének: „De egy hajszál sem vész el fejetekről” (Lk 21,18) – idézte a Szentatya az evangéliumi szakaszból Jézus szavait.

Jézusnak ez az ígérete az a remény, amihez rögzítjük horgonyunkat, még az élet nem mindig örömteli eseményei közepette is – szögezte le a pápa, majd idézett a II. Vatikáni Zsinat Lumen Gentium k. dogmatikus konstitúciójából, miszerint még ma is „az Egyház a világtól elszenvedett üldözések és az Istentől kapott vigasztalások közepette járva folytatja zarándokútját” hirdetve az Úr halálát, amíg el nem jön (Lumen gentium). Leó pápa hozzátette, hogy amikor látszólag minden emberi remény elfogy, még inkább megerősödik az egyetlen bizonyosság, ami az égnél és a földnél is szilárdabb, az, hogy az Úr egyetlen hajszálunkat sem engedi elveszni.

Isten nem hagy minket magunkra, kiáll mellettünk az üldöztetésekben, a szenvedésben, a társadalmi elnyomásokban. Az egész Szentíráson áthalad ez a vörös szál, amely egy olyan Istenről beszél, aki mindig a legkisebbek, az árvák, az idegenek és az özvegyek oldalán áll (vö. MTörv 10,17-19). Fiában, Jézusban, Isten közelsége a szeretet csúcspontját éri el: ezért Krisztus jelenléte és szava öröm és jubileum a legszegényebbek számára, mert ő azért jött el, hogy a szegényeknek elhozza az örömhírt és hirdesse az Úr kegyelmének esztendejét (vö. Lk 4,18-19).

Ma mi is különleges módon részt veszünk a kegyelem évében, amikor a Szegények Világnapjával ünnepeljük a Szegények jubileumát. Az egész Egyház ujjong és örvendezik – mondta homíliájában Leó pápa, majd így folytatta: „Elsősorban nektek, kedves testvérek, szeretném erőteljesen átadni, magának az Úr Jézusnak megmásíthatatlan szavait: „Dilexi te – Szerettelek téged” (Jel 3,9). Kicsinységünk és szegénységünk ellenére Isten olyan tekintettel néz ránk, mint senki más, és örökkévaló szeretettel szeret minket. Az Ő Egyháza, még ma is, talán különösen ebben a mi korunkban, amelyet régi és új szegénységek sebeznek, szeretne „a szegények anyja, a befogadás és az igazságosság helye” lenni (Apostoli buzdítás, Dilexi te, 39) – idézett a pápa első apostoli buzdításából.

A Szentatya ezután utalt a világunkban ma is jelenlévő sokféle szegénységre. Elsősorban anyagi szegénységekről van szó, de sok erkölcsi és lelki helyzet is létezik, amelyek gyakran főleg a fiatalokat érintik. Szólt a magány drámájáról is, amely mindegyiket átszövi. Ezért átfogó módon kell a szegénységre tekintenünk. Bizonyos esetekben válaszolnunk kell a sürgős szükségletekre, de a figyelemnek egy olyan kultúráját kell kialakítanunk, amely áttöri a magány falát. Legyünk tehát figyelmesek környezetünkben a másikra, továbbadva ezt a hozzáállást már a családban, hogy konkrétan megélhessük a munkahelyen és az iskolában, a közösségekben, a digitális világban, eljutva egészen a perifériákra, mindenütt tanúságot téve Isten gyengédségéről.

A pápa a világ számos régiójában jelen lévő háborús helyzetekről szólva megállapította, hogy látszólagos tehetetlenségi állapotunk, a tehetetlenség globalizációja egy hazugságból származik, amely elhiteti velünk, hogy a történelem nem változhat. Az evangélium viszont azt mondja nekünk, hogy éppen a történelem zűrzavaraiban jön el az Úr, hogy üdvözítsen bennünket. És mint keresztény közösségnek, ma az a feladatunk, hogy a szegények között ennek élő jelei legyünk.

A szegénység kihívást jelent a keresztények, de mindazok számára is, akik felelősségteljes szerepet töltenek be a társadalomban. Ezért a pápa arra buzdította az államfőket és a nemzetek vezetőit, hogy hallgassák meg a legszegényebbek kiáltását. A szegények számos módon emlékeztetnek rá, hogy nincs béke igazságosság nélkül, elvándorlásukkal éppúgy, mint kiáltásukkal, amelyet sokszor elnyom a jólét és a haladás mítosza, amely sokakat elfelejt és sorsukra hagy.

A pápa háláját fejezte ki a szeretetszolgálatban tevékenykedőknek, a sok önkéntesnek, mindazoknak, akik a legszegényebbek helyzetének enyhítésével foglalkoznak. Arra bátorította őket, hogy legyenek mindig a társadalom kritikus lelkiismeretei. „Ti jól tudjátok, hogy a szegények kérdése visszavezet bennünket hitünk lényegére, számunkra ugyanis ők Krisztus saját teste, nem csupán egy szociológiai kategória (vö. Dilexi te, 110). Éppen ezért az Egyház, mint egy anya együtt halad az úton járókkal, ahol a világ fenyegetést lát, ő gyermekeit látja: ahol falakat építenek, ő hidakat épít (ivi, 75).

Mindannyian kötelezzük el magunkat – kérte a pápa, idézve Pál apostolnak a tesszalonikai keresztényekhez írt második leveléből, miszerint az Úr dicsőséges visszatérésére való várakozás során nem szabad tétlenül, önmagunkba visszahúzódó életet élni (vö. 2Tessz 3,6-13) Éppen ellenkezőleg, Isten Országának a keresése magába foglalja annak a vágyát, hogy az emberi együttélést a testvériség és méltóság terévé alakítsuk át mindenki számára, senkit sem kizárva. Mindig fennáll annak a veszélye, hogy szórakozott utazókként, nem törődve a végső céllal, az utunkat velünk együtt járó embertársaink iránti közönnyel éljünk.

Homíliája végén XIV. Leó pápa arra buzdított, hogy a Szegények Jubileumán ösztönözzön bennünket a Szentek tanúságtétele, akik a legszegényebbek között szolgálták Krisztust, és követték Őt a kicsinység és az önmegtagadás útján. A pápa kiemelte Labre Szent Benedek József, „Isten vándora” alakját, aki alkalmas arra, hogy minden szegény hajléktalan védőszentje legyen. A Boldogságos Szűz Mária, aki a Magnificatban folyamatosan emlékeztet bennünket Isten választásaira, és hangot ad azoknak, akiknek nincs hangjuk, segítsen bennünket belépni Isten Országának új logikájába, hogy keresztény életünkben mindig jelen legyen Isten szeretete, amely befogad, megbocsát, beköti a sebeket, vigasztal és meggyógyít.

Forrás: Vatican News