Szabadott a magyarnak adót fizetni a magyar királynak?
„Most telik be, vagy soha, ez átok.
A zászlót, a zászlót ne hagyjátok!
Ha minket elfú az idők zivatarja:
Nem lesz az istennek soha több magyarja.”
(Arany János: Az örökség)
Rendben van. Rendben. Ne szavazzon. Elmélkedjünk. Szabadott a magyarnak adót fizetni a magyar királynak? Arról beszélek, amelyet az erdélyi magyarok, felvidéki magyarok, kárpátaljai magyarok, délvidéki magyarok fizettek annak idején (pl. a kiegyezéstől 1918-ig). Mert hát úgy szól a történet, hogy miért szavazzon az, aki nem Magyarországon él, és nem viseli a következményeit a választás kimenetelének. Ki az, ha elutazott, hátrahagyva a családi birtokot, mikor az örökség elosztásának ideje megérkezik, akkor azt mondja: nem kell, nem vagyok rá jogosult, mert nem a birtokon éltem. Ugye, amikor öröklésről vagyon szó, az ember kikéri az utolsó fillért is. Mondom mindezt azért, hogy tévedés ne essék: Budapest, a nemes fővárosunk az egész nemzet befektetése volt, a szent istváni birodalom minden szeglete hozzájárult ennek megépüléséhez. Aztán igaz ez a vasútra, igaz ez sok másra is. Ezért nevezzük a magyarok közös munkájából (és adójából) megszületett javakat NEMZETI VAGYONNAK.
Szomorú, hogy e cikket meg kell írnom, de nincs más választás: aki pénzben és érdekben beszél, mit sem hat a nemzeti összetartozásra való hivatkozás. Nem hat, mert emberek, mint messzi földön híres hajdani bukott miniszterelnökünk, ravaszul járja az országot próbálva a külhoni magyarokat felelőssé tenni. Mert mi sem jobb, hogy olyanokat tegyünk felelőssé, akik úgysem tudják megvédeni magukat, nem de?
Civakodunk Trianon után, mint gyermekek, hogy ki magyar, ki szavazzon, ki hová való. Valahol Szent István és Mátyás király esetleg Arany Jánossal egy asztalnál ülve nagyokat sóhajtoznak rajtunk, a népükön: tépelődni tud a magyar. Nincs idő erre, nincs idő ezekre az okokra: ne szavazzon külhoni magyar! Vagy tán magyar polgár, nem tudod, hogy nap, mint nap fejed fölött olyanok döntenek (TÉNYLEGES ÜGYEKBEN) akik nem magyarok? Amikor megszavaztad, hogy lépj be az Unióba (mert az ember ki a külhonit nem kedveli, egyszersmind óriási Unió párti szokott lenni) akkor szavazatoddal egyben feladtál (önként!) az országod függetlenségéből. Te meg a párszázezer külhoni szavazattól félsz?
E bekezdésben már váltom hangnememet, és nem oly feddéssel írom, amit írok: Kedves Testvérem, ki a külhoni magyaroktól félsz, hogy miért szólnak bele hazád dolgába, jegyezd meg jól, hogy azok nem ellenségeid, hanem barátaid. Te pedig külhoni magyar, légy megbocsájtó, hogy ez a rengeteg nehézségen átment, szétszaggatott nemzet újra híres legyen. Nincs más út, csak a megbocsájtás útja. Szabadott a magyar királynak adót fizetni, kellett is. De nem ezért tartozunk mi össze (nem a vagyon köt minket össze), hanem azért, mert együtt jöttünk Árpáddal a Kárpát-Medencébe, és 1000 évig együtt szenvedtük a tatárt, törököt, osztrákot, oroszt stb. Együtt haltak meg felmenőink a frontokon, együtt szenvedtek a kommunista börtönökben, mert a magyar ügyet szolgáltak. Nem dorgállak polgár, hanem kérlek, szeretettel gondold meg mit teszel, amikor azt mondod: külhoni magyar ne szavazzon! A hitüket gyakorló magyaroknak feladata van: szeretettel, béketeremtéssel, megbocsájtással és az evangélium tisztaságával elősegíteni a nemzettestek közötti kibékülést.
