„Szabad-e, lehet-e egy pápának hallgatnia?”
A címben idézett kérdés 74 évvel ezelőtt hangzott el Rómában, a Szent Péter téren, néhány nappal Mindszenty József bíboros elítélése után. A kérdést XII. Piusz pápa négyszer tette föl a tömegnek, s négyszer ugyanaz a válasz érkezett: „nem”. Igaz, Róma nem csak ekkor hallatta hangját: a bíboros letartóztatása (1948. december 26.) után két nappal – a tiltakozás mellett – a Szentszék illetékes kongregációja kiközösítette mindazokat, akik a magyar főpásztor elleni eljárásban szerepet vállaltak. Hogy mindez miért jutott eszembe?
A Vatican News vasárnap számolt be arról, hogy Nicaraguában hamarosan bíróság elé állítják az összeesküvéssel vádolt Rolando Álvarez püspököt, akit tavaly augusztus óta házi őrizetben tartanak.
Nicaraguában 2007-ben tért vissza a hatalomba az a Daniel Ortega, aki évtizedekkel korábban gerillaharcosként kezdte pályafutását; az 1960-as években csatlakozott az 1934-ben megölt forradalmárról, César Augusto Sandinóról elnevezett forradalmi csoporthoz (Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front), amely aztán 1979-ben megdöntötte a Somoza-diktatúrát. Ortega az ország vezetését átvevő junta tagja lett, majd a nyolcvanas évek derekától 1990-ig elnökként irányította az országot. Ekkor, a diktatúra évei után, választásokat írtak ki, Ortegát nem választották meg elnöknek, csak 2007-ben tért vissza a hatalomba a most 78. évében járó egykori gerilla. Azóta minden elnökválasztáson ő nyert, bár a választások tisztaságát rendre megkérdőjelezték.
Daniel Ortega – saját bevallása szerint – katolikus. Évtizedekkel ezelőtt a sandinista diktatúra sok áldozatot követelt, s az elmúlt években újra a diktatúra irányába indult el az ország. Néhány évvel ezelőtt tömegtüntetések zajlottak az országban, amelyeket a hatalom brutálisan szétvert, sokan meghaltak, sokan megsebesültek. A katolikus püspöki kar kiállt az emberi jogok biztosítása és a társadalmi béke megteremtése mellett. Az egyház a hatalom célkeresztjébe került. Papokat vettek őrizetbe, az egyházi médiát korlátozták, a Teréz anya által alapított Szeretet Misszionáriusai rendet betiltották, hogy csak néhány példát említsek.
Nem oly rég, tavaly szeptemberben elhangzott beszédében Ortega elnök azzal vádolta a püspököket, hogy 2018-ban lázadásra, az ő megölésére buzdították a tüntetőket. Ortega nemes egyszerűséggel „puccsisták”-nak, „gyilkosok bandájá”-nak nevezte a püspököket, s a katolikus egyházat „tökéletes diktatúra”-ként említette, mert nem a nép választja a püspököket, a pápát. (Zárójelben: már a klasszikus liberalizmus atyja, John Stuart Mill is azt írta a 19. század derekán a szabadságról szóló híres művében, hogy a katolikus egyház a „legintoleránsabb szervezet”.)
Tavaly augusztus 19-én a nicaraguai hatóságok – papok, szeminaristák, világi hívek mellett – őrizetbe vették Rolando Álvarez püspököt. Azzal vádolják, hogy az alkotmányos rend ellen szervezkedett. A történelem ismétli önmagát: ugyanezzel vádolták annak idején Mindszenty bíborost is. Alaptalanul. Az is politikai ügy volt. Ez is az. A püspök elleni eljárást világszerte elítélték, Ferenc pápa is megszólalt tavaly augusztus 21-én. Az Úrangyala imádság után az egyházfő aggodalmának és fájdalmának adott hangot, s párbeszédet sürgetett.
A Vatican News vasárnapi hírében azt olvasom, hogy „Ferenc pápa párbeszédre szólította fel az érintett feleket”. Ez a pápa tavalyi megnyilatkozásának a summázata. Ezen hosszabban eltöprengtem. Igen, a párbeszéd és a béke megteremtése kitüntetetten fontos. De: miként lehetséges párbeszéd nem egyenrangú felek, például fogoly és foglár között? S miként lehet párbeszédet folytatni azzal, aki mindenféle bizonyíték és törvényes ítélet nélkül „gyilkosok bandájá”-nak nevezi a másik felet, jelen esetben a nicaraguai püspököket? A választ nem tudom.
A Bibliában olvassuk, sokszor idézik: ideje van a hallgatásnak és ideje a szólásnak (Préd 3,7). Most melyik idő van?
A huszadik század nagy egyházfője, XII. Piusz pápa (halálának 65. évfordulójára idén emlékezünk) Mindszenty bíboros meghurcolása idején, a Szent Péter téren elhangzott beszédében így fogalmazott:
„Krisztus egyháza nem avatkozik bele tisztán politikai vagy gazdasági kérdésekbe, nem törődik egyik vagy másik kormányforma haszna vagy kára feletti vitával. /…/ De túl jól ismert, hogy mit követel a totális, vallásellenes állam az egyháztól türelme áraként: egy egyházat, amely hallgat, amikor hirdetnie kellene; /…/ egy egyházat, amely nem áll ellent a lelkiismeret elleni erőszaknak és nem veszi védelmébe a nép jól megalapozott jogait és igazi szabadságát; egy egyházat, amely lealacsonyító szolgalelkűséggel templomai négy fala közé zárkózik /…/. El tudjátok-e képzelni Péter utódját, aki ilyen követelések előtt meghajlik?”
Idézi: Balogh Margit: Mindszenty József. II. köt. Bp., 2015, 932. p.
Ezután tette föl a pápa négyszer ugyanazt a kérdést a tömegnek: „Szabad-e, lehet-e egy pápának hallgatnia?” A négyszeres választ már idéztem.
Úgy gondolom, a kérdésben eleve ott rejlő válasz tegnap, ma, holnap is érvényes.