„Semmi sem olyan hatalmas, mint a mosoly ereje.”

(Drew Barrymore)

Egyik délután kisétáltam a természetbe, örültem annak, hogy hallgathatom a madarak csicsergését és érezhetem a hátamon a Nap sugarainak melegségét. A virágba borult természetet csodálva Böjte Csaba, erdélyi ferences szerzetes egyik gondolata jutott eszembe:

hirdetés

„Ha az emberre valaki szeretettel néz, az olyan, mint a napfény, amely az alvó magot kihozza a földből. (…) Télen miért nem virágzik a cseresznyefa? Mert nem látja értelmét a kibontakozásnak, tudja, hogy a fagy elpusztítaná a szirmait, nem bízik a környezetében, érzi, hogy veszélyben van. Az emberi szívben is megbújik egy kis bimbó, de ha nincs, aki kedvesen rámosolyogjon, hozzá szóljon, akkor inkább bezárva marad.“

Mindannyiunk szíve egy apró bimbóhoz vagy egy kis maghoz hasonló. Idegenek között gyakran feszélyezve érezzük magunkat, nem bízunk a környezetben, nem merünk megnyílni. Zárkózottak vagyunk. A másik oldalról tapasztalt elutasítás, idegenkedés még inkább megkeményíti szívünket. Mennyit tud segíteni zárkózottságunkban azonban egy-egy kedves szó, egy mosoly, mely bátorítást ad, bizalmat és szeretetet sugároz. A barátaink előtt, akikkel már sok mindent átéltünk együtt, részesei életünknek, sokkal könnyebben megnyílunk, mert ismerjük őket, tudjuk, hogy szeretnek minket. Ha találkozunk velük, önkéntelenül is egymásra mosolygunk, mert nem akarjuk, hogy a szívében kinyílt virág ismét bezárt bimbóvá váljon.

Isten már teremtésünk pillanatában ránk mosolygott, ezzel is bizonyítva azt, hogy szeretettel van irántunk. Ismer minket, és tudja, hogy szükségünk van szelíd mosolyára. Jób könyvében ezt olvashatjuk: „Rájuk mosolyogtam, hogyha elcsüggedtek…” (Jób 29,24). Miként a napfény sugarai képesek bizalmat adni a bimbónak abban, hogy kinyíljon, Isten mosolyával éppúgy bizalmat akar ébreszteni szívünkben iránta. Mosolyát életünk minden mozzanatában észrevehetjük, ugyanis Ő mosolyog ránk a barátainkon, a szomszédjainkon, az iskolai büfés nénin, a kollégáinkon, az osztálytársainkon keresztül. Azt szeretné, ha észrevennénk szeretetének jeleit, és kinyitnánk előtte szívünket. Vágya, hogy Őt is bizalmasaink közé fogadjuk, és mindennap találkozni akarjunk vele a szentmisében és az imában. Hozzá mindig bátran mehetünk, tudja, mire van szükségünk. Ne várakoztassuk meg Őt!