Szent Miklós (meghalt 350 körül) a mai Törökország területén fekvő Myra püspöke volt, ahol a szegények iránti nagylelkűségéről volt ismert. Nem ismerjük életének részleteit, de ezt az űrt rengeteg legenda tölti be, és csaknem mindegyikük azt hangsúlyozza, hogy Miklós mennyire jóságos volt a rászorulókkal.
Azt mondják, hogy Szent Miklós megmentett három ártatlan férfit, akiket hamisan vádoltak meg rablással és ki akartak végezni. Megmentette egy hajó legénységét is, amelynek az árboca egy viharban letört, és a hajó már majdnem elsüllyedt.
A leghíresebb legenda arról az özvegy kereskedőről szól, akinek csődbe ment az üzlete. Ő és három hajadon lánya úgy tudtak életben maradni, hogy apránként zálogba adták értékeiket. Végül már nem maradt semmijük, amit eladhattak volna, és nem reménykedhettek abban, hogy bárki is megkéri egy nincstelen fiatal nő kezét. Az apa attól félt, hogy lányaira kényszerűen a prostitúció vár.
Szent Miklós hallott a család kétségbeejtő helyzetéről, ezért egy este, sötétedés után elment a kereskedő házához, és egy nyitott ablakon bedobott egy zsákocska aranypénzt. Most már a legidősebb lánynak volt tisztességes hozománya. Másnap este Miklós ismét elment a kereskedő házához, és bedobott egy második zsák aranyat a második lánynak. A harmadik éjszaka a kereskedő és a lányai már várták őt. Amikor aztán a harmadik zsáknyi pénz bepottyant az ablakon, az ajtó kivágódott, és a hálás család kirohant, hogy köszönetet mondjon jótevőjüknek.
A három zsák arany története lett a Mikulás-napi (december 6.) ajándékozás eredete. Egy másik legendából viszont azt tudjuk meg, hogyan lett a gyermekek védőszentje – ez a történet nem való a túl érzékenyeknek.
Egyszer utazgatás közben, amikor eljött az éjszaka, Miklós püspök megállt egy fogadóban, ahol szobát és ételt kért. A fogadós, akinek hízelgett a büszkeségének, hogy egy püspököt láthat vendégül, kijelentette, hogy pompás vacsorát fog felszolgálni, aznap szállított, friss hússal. Miklós püspök egy szót sem szólt, hanem félrelökte a férfit, és kiment a konyhába. A helyiség közepén egy nagy fa kád állt, tele friss hússal. Miklós püspök keresztet vetett az edény fölött, mire a hús eltűnt, és helyette megjelent három kisfiú. A fogadós ölte meg a gyerekeket, és azt tervezte, hogy feltálalja a húsukat a vendégeinek.
Halála után Szent Miklós sírja a zarándokok kedvelt célpontjává vált a myrai székesegyházban. Aztán 1085 körül a szeldzsuk törökök elfoglalták Myrát. Európa-szerte a keresztények attól féltek, hogy a törökök megszentségtelenítik vagy megsemmisítik a szent ereklyéit.
Az itáliai Velence és Bari városok vezetői elhatározták, hogy megmentik az ereklyéket. A Bariból érkező férfiak előbb jutottak el Myrába. Elvitték a szent koporsóját a katedrálisból, és 1087. május 9-én megérkeztek Bari kikötőjébe, a szent ereklyéivel a hajó fedélzetén. Az ereklyék ma is Bariban vannak, a Szent Miklós-bazilika kriptájában.
Évszázadokon át Szent Miklós az egyik legnépszerűbb szent volt. Sok-sok templomot, kápolnát és oltárt emeltek tiszteletére. A reformáció előtt egyedül csak Angliában több mint 400 neki szentelt templom állt. Ő lett Görögország, Oroszország, Szicília, a francia Lotaringia tartomány, valamint számos város és település védőszentje. A friss házasok, hajósok, matrózok, zálogosok, tolvajok és a gyermekek is őt tisztelték védőszentjükként.
Szent Miklós ma is széles körű tiszteletnek örvend az ortodox egyházban és a keleti rítusú katolikusok körében. Közép- és Észak-Európában sokfelé még mindig ünneplik december 6-án az ünnepét, különösen a gyermekek. Az Egyesült Államokban azonban a szent iránti tisztelet gyakorlatilag nem létezik.
Erről Clement Clarke Moore, a New York-i Episzkopális Egyház Általános Teológiai Szemináriumának bibliatanulmányi professzora tehet. 1823-ban Moore publikált egy verset „A Visit from St. Nicholas” (Szent Miklós látogatása) címmel, amelyet ma inkább a „Twas the Night before Christmas” (A karácsony előtti éjszakán történt) címen ismernek.
Akkoriban, a 19. század elején a New York-iak körében létezett egy népszerű tendencia, miszerint vissza kell valahogy szerezni városuk holland örökségét. Moore, Washington Irving író (Rip Van Winkle és a fej nélküli lovas történeteinek szerzője) és más befolyásos emberek kitaláltak egy sereg olyan hagyományt és folklorisztikus elemet, amelyekről azt állították, hogy korábban, a régi New Amsterdamban részei voltak a mindennapi életnek. Moore-t, Irvinget és barátaikat különösen elbűvölték a Szent Miklósról szóló történetek, úgyhogy elkezdték azt terjeszteni, hogy az első holland telepesek egy olyan hajóval érkeztek Manhattanbe, amelynek hajóorrdísze Szent Miklóst ábrázolta (nem így volt); hogy az első New Amsterdam-i Szent Miklós tiszteletére szentelték (nem így volt); és hogy a holland gyarmatosítók megünnepelték Szent Miklós napját (nem így volt).
Moore ezekre az ártatlan koholmányokra támaszkodott, és alapként használva őket kitalált egy komplett, vadonatúj karácsonyi legendát, nyolc repülő rénszarvassal, egy játékokkal teli szánnal és egy koros, túlsúlyos, piros ruhát viselő és kéményekben fel és alá mászó emberrel. A vers bájos, és Santa Claus személyében Moore az egyik legemlékezetesebb karaktert adta a világnak, akit a földgolyón bárhol felismernek.
Moore verse elindította a Santa Claus-jelenséget, de volt neki egy nem szándékolt mellékhatása is: lényegében garantálta, hogy az Egyesült Államokban ne gyökerezzen meg az igazi Szent Miklós püspök iránti tisztelet. Ezen ne is lepődjünk meg, hiszen hogyan is várhatnánk el bárkitől, hogy imádkozzon egy olyan szenthez, akit „egy igazi mókás öreg manónak” írnak le,
Nekünk nem kell választanunk Szent Miklós és a Mikulás között. Két különböző alakról van szó, és mindkettő a miénk lehet. Hadd tartsa meg Santa azt, ami az övé –a nagy széket az áruházban, a rénszarvasokat és a szánt, és az ajándékok varázsát a karácsonyfa alatt (ott, ahol ez a hagyomány alakult ki – a szerk.). És adjuk meg Szent Miklósnak azt, ami az övé – a tiszteletére celebrált december 6-i szentmisét, és azt a hagyományt, hogy az ő ünnepén a gyerekek egy kis ajándékot vagy csokoládét kapnak még karácsony előzeteseként. A legfontosabb az, hogy tiszteljük Szent Miklóst azzal, hogy utánozzuk erényeit, különösen a rászorulók iránti nagylelkűségét.
Írta: Thomas J. Craughwell, a „Patron Saints” és a „Saints Behaving Badly” című könyvek szerzője.
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Simply Catholic
Josefayerbrider
2024. december 5. at 22:54
INRI,
a fenti cikkben áll: “Évszázadokon át Szent Miklós az egyik legnépszerűbb szent volt. Sok-sok templomot, kápolnát és oltárt emeltek tiszteletére… A friss házasok, hajósok, matrózok, zálogosok, tolvajok és a gyermekek is őt tisztelték védőszentjükként.”…Az, hogy a Szent Miklós=Mikulás a tolvajok védöszentje is???…Ez ebböl a velenecei történetböl eredhet (Hanem, lásd alant ehez a megjegyzést is!):
“Egy velencei kalmár, hallva milyen óriási hatalma van Szent Miklósnak csodatételekben, megvette magának a képmását és elhelyezte házában Valahányszor pedig messzi útra indult a szent püspök gondjába ajánlotta házát és minden vagyonát, hogy őrizze meg azokat. Egy alkalommal rablók törtek be a házába és minden értékét elvitték, csak a szentnek festett arcképét hagyták a helyén. Dühében a velencei, hogy mindenéből kifosztották a tolvajok, megfenyegette a képmást, hogy tűzre veti, amiért nem vigyázott a rábízott kincsekre. De akkor újabb csoda történt. A rablók javában osztoztak a zsákmányon, mikor egyszer csak ott termett Szent Miklós és felelősségre vonta a tolvajokat, miért kellett más ember becsületes munkával megszerzett értékeit ellopni? Megrémültek a rablók a csoda láttán és hanyatt-homlok rohantak vissza a velencei házába, és visszaadták az ellopott tárgyakat. Végül az történt, hogy a pogány rablók megkeresztelkedtek és igazi útra tértek. A velencei kalmár pedig teljes szívéből megbánta indulatosságát és kapzsiságát, és Szent Miklós érdemei miatt vagyonát szétosztotta a szegények és a rászorulók között”…
Megjegyzés: Az olyan bünösöknek, akik nem szándékoznak bünükkel felhagyni azoknak nincsen védöszentje – mert nem is lehet – mivel a védöszentek azokat az embereket fogják össze egy (ima)közösségbe, akik a bünüket belátván azért imádkoznak, hogy büneiket többé ne kövessék el. Jó módszere ennek, ha a bünmegelözésre koncentrálnak és prevencióval=kerülik a bünre vezetö alkalmakat! Minden ember el-követ bünöket is. Minden embernek szívejoga, hogy valamely (védö)szent csontjai feletti imájában (a védöszent nevének megemlítése mellett) hatékonyan küzdjön a bünei ellen (a jövöbeli büntelensége szándékával és bünmegelözéssel=kérje papja tanácsát, ha nem tudja, hogy hogyan kell ezt csinálni!). Addig is jótanácsként tegyenek úgy ahogy a velencei kalmárt meglopó tolvajok tettek: a bünükkel megkárosított személyt keressék fel és tegyék jóvá bünös tettüket. Másik jótanács, hogy az ima és szertartásközösségek apropója, összetartó oka és ereje mindíg abban rejlik, hogy mindenkit aki abban részt vesz (a bünösöket is) nem a közös bünük szerint kapcsolja szent közösségé, hanem az erényeik, családi állapotuk, vagy foglakozásuk szerint: úgymint pl. 1-házasok (évfordulós)miséje, 2-hajósok vagy vasutasok miséje, 3-Baba-mama-tipegömise (ala Lupusz atya per Makkosmária), 4-karitásztagok (adakozók)miséje, 5-hittanárok miséje, börtönlátogatók miséje, 6-szent zenészek miséje, 7-várandósok miséje, 8-hajadonok miséje, 9-bérmálkozók miséje, 10-abortusz elleni nök közös miséje, 11-országok védöszentjeinek ünneplö közössége stb…(tehát nem a -közös- elkövetett, vagy késöbb is elkövetni szándékozott bünök tartják össze az imaközösséget, hanem a közös erények…)
Lásd Pál apostol elsö korintusi levelének 6. fejezetét:… “9Nem tudjátok, hogy a gonoszok nem részesülnek Isten országában? Ne ámítsátok magatokat. Sem parázna, sem bálványimádó, sem házasságtörő, sem kéjelgő, sem fajtalan, 10sem tolvaj, sem kapzsi, sem részeges, sem átkozódó, sem rabló nem részesül Isten országában. 11Néhányan bizony ilyenek voltatok, de az Úr Jézus Krisztus nevében és Istenünk Lelke által megtisztultatok, szentek lettetek és megigazultatok.
A test Isten temploma.
12Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad, csak ne váljak semminek rabjává. 13Az étel a gyomorért van, s a gyomor az ételért, de Isten mindkettőt elpusztítja. A test ellenben nem a paráznaságért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért. 14Isten az Urat föltámasztotta, s minket is föl fog támasztani hatalmával. 15Nem tudjátok, hogy testetek Krisztus tagja? Leválasszam talán Krisztus tagját és parázna nő tagjává tegyem? Isten mentsen! 16Nem tudjátok, hogy aki parázna nővel egyesül, egy testté lesz vele? Hiszen így olvassuk az Írásban: „A kettő testben egy lesz.” 17Aki viszont az Úrral egyesül, egy lélek vele. 18Kerüljétek a paráznaságot! Minden bűn, amit az ember elkövet, a testén kívül van, a parázna azonban tulajdon teste ellen vét. 19Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi? 20Nagy volt a ti váltságdíjatok. Dicsőítsétek meg (és hordozzátok) tehát az Istent testetekben”…
Osli mosolygós Madonna könyörögj érettünk…
László Fülöp
2024. december 6. at 08:00
Nálunk protestáns hatásra nagyon elterjedt gondolat, hogy a ” jézuska hozza az ajándékot.” Valójában a karácsony a vendéglátás /polixena/, és az adakozás /Egyszer jó Vencel király/ ideje. Azokban az országokban ahol erős a katolikus hagyomány a három királyok ajándékozzák meg a gyermekeket.
La paix soit sur vous.