Roma locuta, causa finita est … ööö, mit is mondott a pápa?
Egy példa: a korábban Twitter néven ismert közösségi médiaplatformon Ferenc pápa kilenc különböző nyelvű fiókjának összesen 53 millió követője van. Ezzel az egyházfő jelenleg a harmadik helyen áll a világ mostani vezetői között, és csak India miniszterelnöke, Narendra Modi és Joe Biden amerikai elnök előzi meg.
Mivel a pápára állandó reflektorfény irányul, azt gondolhatnánk, hogy semmi kétség nem férhet soha ahhoz, hogy valóban mondott-e valamit, hiszen mindig van valaki, aki figyel… és egyébként is, ha tévedésből mégis a pápának tulajdonítanak egy mondatot, a Vatikánnak annyi kommunikációs csatornája van, mint égen a csillag, azok majd helyreigazítják a dolgokat.
Mindezek ellenére van egy állandóan visszatérő vonása Ferenc pápaságának: éspedig az az időnkénti rejtély, hogy mit is mondott valójában a pápa (ezt hívnák az olaszok giallónak, ami “sárgát” jelent, a detektívtörténetek nyomtatására használt papír színe miatt).
2013 márciusában, alig pár perccel Ferenc megválasztása után máris útjára indult az a pletyka, hogy amikor a vatikáni ceremóniamester felkérte őt, hogy vegye fel a mozzettát, ezt a hermelinszegélyű vörös bársonyruhát, amelyet a korábbi pápák gyakran viseltek, ő ezt bosszúsan visszautasította, és odavágta: “A karneválnak vége!”
Ezt a mondást szándékos pofonnak tekintették az elődje, XVI. Benedek alatt uralkodó liturgikus divat ellen, és noha a pápához közeli források fürgén bizonygatni kezdték, hogy soha nem mondott ilyesmit, még ma is lehet az interneten utalásokat találni erre az állítólagos mondatra.
Vegyünk egy másik példát: azt a hírhedett “interjúsorozatot”, amelyet Ferenc adott Eugenio Scalfari legendás olasz újságírónak, aki 2022 júliusában, tiszteletre méltó korban, 98 évesen hunyt el.
Scalfari, aki magát ateistának vallotta, 2013 és 2018 között legalább négy lényegi beszélgetést folytatott Ferenc pápával. Mindegyik után később egy esszét tett közzé, amelyben mindenféle dolgokat idézett a pápától, attól kezdve, hogy az igazság nem “abszolút”, egészen addig az elképesztő állításig, hogy a pokol nem létezik.
Mindegyik esetben megszólalt egy vatikáni szóvivő, aki azt mondta, hogy ezek az állítások Scalfari rekonstrukciói, nem feltétlenül szó szerinti idézések, de magukat az állítólagos idézeteket soha senki sem cáfolta. Ezáltal az a benyomás keletkezett, hogy a pápa valóban mondhatott valami effélét, még ha nem is lehetett igazán tudni, hol végződnek a pápa gondolatai és hol kezdődnek Scalfariéi.
Mindez most azért jut eszünkbe, mert a héten (a cikk november közepén íródott – a szerk.) egy újabb ilyen rejtély, egy mini-giallo látott napvilágot annak a találkozónak a tartalmával kapcsolatban, amely Ferenc pápa és a római egyházmegye mintegy 40 papja között zajlott le nemrég a Villa Verde negyedben lévő plébánián, Róma keleti külvárosában.
Elméletileg ez egy zártkörű magántalálkozó volt, amelyről nem készült hivatalosan hangfelvétel vagy jegyzőkönyv, de másnap egy befolyásos olasz blog, a Silere non Possum (“Nem hallgathatok”) hosszas beszámolót közölt az ülésről, amelyet terjedelmes és állítólag szó szerinti idézetekkel tűzdelt meg.
Három idézet különösen kiemelkedik a hír érdekessége szempontjából.
“Azt fogjátok mondani, hogy a pápa lutheránus”. Állítólag ezt a mondatot mondta Ferenc, amikor arról volt szó, milyen legyen a lelkipásztori hozzáállás az elvált és polgári házasságban újraházasodott katolikusok áldozásával kapcsolatban. Elmesélte egy 60 éves olasz asszony történetét, aki levelet írt neki, elmondva, hogy második házasságában él, és gyermekei is vannak a férjétől, de nem tud szentáldozáshoz járulni. A blog szerint a pápa elmondta, hogy ő azt tanácsolta az asszonynak, gyónjon meg, majd csendben menjen el egy másik plébániára és ott áldozzon.
“Néhányan talán azt mondják majd, hogy a pápa relativista. Legyen ez egy gyümölcsöző relativizmus”. Ez a mondat állítólag ugyanebben az összefüggésben hangzott el, az elváltakkal és a polgári házasságban újraházasodottakkal kapcsolatban.
“Angolszász kultúra. Mi, akik latinok vagyunk, közel vagyunk az emberekhez. A klerikalizmus olyan hozzáállás, amely távol áll az emberektől.” Ezek a mondatok állítólag akkor hangzottak el, amikor a vita a hívők közösségének a papok felé gyakorta támasztott különböző igényeiről folyt. Úgy tűnik, arra utalnak, hogy a pápa véleménye szerint a klerikalizmus különösen az angolszász papságot csábítja.
Ha a pápa valóban mondta ezeket a dolgokat, az érdekes fényt vetne pápaságának számos aspektusára. De hogy ez tényleg így van-e, az itt a 40 millió forintos kérdés.
Csak hogy tudják: a Silere non Possum blognak nevezi magát, és egy Marco Felipe Perfetti nevű olasz világi kánonjogász, a vatikáni büntetőjogi rendszer szakértője alapította. Világosan látszik, hogy jó forrásai vannak; beszámolóit a Marko Rupnik volt jezsuita atya körüli visszaélési botrányokról például olyan nagy hírügynökségek is idézték, mint az Associated Press.
Másfelől viszont a honlapnak már a felületes olvasgatásából is kiviláglik az eléggé erős Ferenc-ellenes szerkesztői irányvonal. Ráadásul, mivel a Silere non Possum inkább blog, mint hírügynökség, gyakran nem nevezi meg forrásait, és nem tájékoztat egyértelműen arról, hogy honnan származnak az információi. Így a hitelességét nehéz megállapítani.
Az új jelentés bemutatásakor a Silere non Possum keverve közölte a pápától származó feltételezett idézeteket és a saját gúnyolódó észrevételeit. Ez utóbbiakat szerencsére minden esetben félkövér betűkkel szedték, így az olvasók nem tudták nem észrevenni a mellékesen odavetett szerkesztői véleményt.
Így például amikor a pápának az elvált és újraházasodott asszonnyal kapcsolatos történetéről volt szó, a blog hozzátette: “Adunk egy tippet a papoknak: mostantól kezdve írják fel Ferenc pápa mobilszámát, tegyék ki a hirdetőtáblára, és ő majd minden problémát megold.”
Nehezen lehet szabadulni attól az érzéstől, hogy a blog célja az volt, hogy újabb okokat tálaljon olvasói elé, amelyektől jól felidegesítik magukat és dühösek lesznek a pápára, és nem tartotta feltétlenül szükségesnek, hogy túlságosan ügyeljen a szó szerinti pontosságra.
Másfelől viszont, ha a pápa soha semmi olyant nem mondott, ami akár csak távolról is hasonlít a blogban közölt idézetekre, akkor nehéz megérteni, hogy a Vatikán miért nem mondja ezt ki hangosan. Egy szóvivő egész egyszerűen kijelenthetné: “Az ülés tartalma ugyan bizalmas, de azt megerősíthetem, hogy a Szentatyának tulajdonított megjegyzések hamisak”.
Ehelyett pillanatnyilag csak a szabványos “no comment” verziót kapjuk, ami homályban hagyja, hogy mi történt pontosan.
Ha valaki cinikus, tulajdonképpen arra a következtetésre juthat, hogy Ferencnek vagy tanácsadóinak kiválóan megfelelnek ezek a mindenfelé keringő sorok, amelyek egyfajta keretbe foglalják azt a benyomást, hogy hogyan is vélekedik valójában a pápa, anélkül azonban, hogy közvetlenül el kellene ismerniük őket a maguk saját mondatainak.
Akárhogyan is, a hivatalos megerősítés vagy cáfolat megérkezéséig az ilyen sorok, mint “a pápa lutheránus” és a klerikalizmussal összevetett “angolszász kultúra”, mostantól a “vége a karneválnak” és “a pokol nem létezik” mellett foglalnak helyet. Olyan ünnepelt, „nem-igazi-idézet” idézetek ezek minden idők egyik legtömörebben fogalmazó pápájától, amelyek – még ha soha nem is hangzottak el – jó úton vannak a halhatatlanság felé.
Írta: John L Allen Jr, a Crux nevű, Vatikánra és a Katolikus Egyház kérdéseire szakosodott független portál szerkesztője
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Catholic Herald
INRI,
nem tudom ezért kérdezem:
ma 2023.12.18-án a pápa megengedte a homo-leszbe párok megáldását, mert a DOMRADIO.DE szerint igen:
az áldás feltételei:
1_istentiszteleten tilos a homoleszbe párok megáldása (megjegyzés: a német és osztrák papok évek óta istentiszeteleten áldják meg öket)
2_csak olyan szövege lehet a homo-leszbe áldásnak amit nem lehet a házassággal összekeverni (megjegyzés: a német és osztrák papok szándékosan évek óta a házassághoz hasonló “liturgiát alkalmaznak” söt a vatikán és egyéb szkeptikusok “megtéréséeert is extra imádkoznak, hogy ne legyenek amazok kirekesztöek”…)
3_csak plátói lehet a homo-leszbe pár kapcsolata akit megáldanak, mert a szexuális élet csakis a házasságban lehetséges bün nélkül…(megjegyzés: a kilépett Hodász atya pl. büszke rá, hogy nyilvánsoan csokoodzik homopárjával “és nem dül össze a világ”. (megjegyzés: tessékmondani ez még belefér a plátói szerelembe? a pápa miért ilyen naív?)
Mi vagyunk a hibásak, hogy nem értjük a Pápa urat, vagy direkt maszatol, ahogy most is? Hülyének néz minket, és biodíszletnek használja (most) a homoszexuális bűnben élőket.
Megtérésről nem szól, így könnyűnek találtatik.
Böjtölni és imádkozni kell érte, hátha megtérhet és élhet!