Pontok, kreditek, kártyák…
Megkezdődött már a telefonos üzeneteknél. Minél többet fecsegsz, pötyögtetsz, annál inkább gyűlnek a pontjaid. És…? Nem viheted át a túlsó hónapra tartaléknak.
Aztán jöttek a benzinkútnál: gyűjts pontokat, vehetsz egy kávét. Minél többet tankolsz, annál több pontod lesz. De nehogy arra gondolj, egyszer, majd valaha ingyen teletankolják a tartályt.
Aztán jött a gyógyszertár. Nem gyógyulni mész, hanem vásárolni. Minél többször meg vagy hűlve, annál több pontod lesz a kártyán. Csak nálunk, és csak erre a gyógyszerre. A kártyán apró betűs leírás: csak ezt és ezt a vitamint veheted. Amitől hasmenésed lesz. Mellékhatásként.
De a bankok sem maradtak le. Hűségpontot kap, akik náluk bonyolítja üzleteit, átutalását. Annyira, hogy nem számítnak kezelési költséget. Vagy mégis. És lassan kamat sincs a betétnek. Csak ülnek rajta s élvezik.
Az üzletek sem röstelkedtek a pontokkal: vásárolj nálunk. Akciós. Most leengedtük az árát, amit tudtod nélkül már többször felvittünk. És már nem egy kilós kiszerelés, hanem csak nyolcvan deka, vagy fél kilós. Ugyanannyiért. Nem is tartós. Ahogy az áru sem. Majd veszel újabbat, ami még hitványabb minőség. A lényeg, hogy hozzánk szoktattunk téged. Gyere, költsed a pénzt. Ne is hozd. Csak a bankkártyádat. Mi majd pontozzuk a hűségedet.
Mint a biztosítók. Ha nem baleseteztél, kevesebbet fizetsz. ha igen, fizetsz, mint a katonatiszt Mint az új autóknál. Bármilyen bizarr kinézésű, hibrid, új tragacsot veszel, kedvezményt kapsz. Csak vigyed, hogy fogyjon. Aztán három évenként eldobod. Bocs, lecseréled. Passz. Továbbadod. Egy idióta, akinek még annyi pénze sincs hitelből, mint neked, csak rá fanyalodik.
A szellemi élet fellegváraiban, az egyetemeken, az egészségügyben is rohamosan tarolt ez az elképzelés. Ösztönzőleg hatott. Gyűjts pontokat, és előléptetünk. Beszámítjuk vizsgáidnál. A rangfokozatoknál. A szakmai előmenetelednél. Meghitelezzük a sikeredet. Már előre meghonoráljuk, hogy csipkedted magad. Nem álltál le a közöny, a semmittevés az unalom bocsarában, hanem kiléptél onnan. Törekedtél, fejlődni akartál. Mi biztosítjuk az összeköttetéseket, hogy száguldhass felfelé a ranglétrán. Olajozzuk az egódat, hizlaljuk a májadat, kenegetjük a büszkeségedet, hogy győztesnek érezhesd magad a többiekhez képest. Könnyebbel lesznek a vizsgáid, hamarabb kapsz jó posztot, s hamarabb fizeted vissza a hitelt. Látod, máris meghonoráltad, amiért bíztunk benned. Credo, credere, credit. Hittünk a képességeidben. Higgyél magadban, ne add lejjebb, hiszem nagyszerű vagy. Ne ásd el képességeidet, hisz sokra viheted. csak hallgass ránk. Mi jobban tudjuk, mire költsd a pénzedet, mire/kire fordítsd idődet. Majd hálás leszel nekünk, mennyire gondodat viseltük. A lényeg hogy mi téged befektetésnek tartunk, akiből hasznunk származik. Ami busásan megtérül. Csak kattints ide, töltsd ki azt, küldd el oda, add meg az adataidat, a jelszavadat, azonosítsd be magad. Tedd le a vizsgát időre, most, hamar, gyorsan. Mert holnap késő. Elveszítesz egy nagy lehetőséget. Akkor viszont nekünk bukás. Mert nem bizonyultál jóhiszemű kliensünknek. Nem nyertünk rajtad semmit. Önfejű voltál. Mi lesz a sok pénzzel, amit mi a te kikupálásodra megpályáztunk? Mi lesz a sok ponttal, amelyet miattad elveszítettünk? Hiszen oda a bizalmi indexünk. Nem leszünk „kredibilisek”.
Most olvasom valahol, hogy lassan nemcsak a készpénz megy ki a kezünkből, de lassan a kártyákon levő pénzeket is rendre el kell költenünk. Khadafy, líbiai elnököt azért tette el láb alól a nyugat, mert aranyat merészelt kérni az olajért, és nem fedezetlen dollárt. Hm. És még csak gondolni sem merek a globális pénzügyi elit boszorkánykonyhájára. Csak úgy. Ez a nyerészkedős, zsarolós, kalmár biznisz-jelenség lassan a legszentebb szféráinkat is uralni akarja. Úgymond haladni kell a korral. A víz is maradhat, a kő is szaladhat. Olyan jó ez a fejlett virtuális technológia. Annyira felpörgeti életkedvünket, vágyálmainkat. Csak az a bibi benne, hogy a gonoszság, a bűnös emberi természet, a sátán csiklandozása mindenben tetten érhető. Ezért nem kellene isteníteni. És leócsárolni azokat, akik józanabbak, megfontoltabban bánnak vele. Akikben nincs ez a hurráoptimizmus. Akikben nagyobb az ellenállás, netán idegenkedés vele szemben. Mert érzik, hogy nem mind arany, ami fémlik. „Ne dobjátok a gyöngyöket a disznók elé.” „Ahol a kincsed ott a szíved.” Ahol a kártyád, ott az eszed. Ahol a pontod, ott a kredited.
Mit jelent Isten szemében hitelesnek lenni? Megéri-e meghitelezni a technika jó erkölcsét, pusztán azért, mert én nem vagyok rosszhiszemű? Igaz, hogy a dolgoknak nincs erkölcse, – a pénz- a virtuális világ, a gépek, nem jók vagy rosszak, lehet azokat jól és jóra is használni, – de szükség van-e az ő uralmukra? Mindenképp muszáj nekünk is azt a látszatot kelteni, hogy milyen korszerűek vagyunk, miközben még alapkérdésekben nem gyógyítottuk lelkünk sebeit? Nem az látszik-e ebben a pontos, kártyás rendszerben is, hogy csak ügyeskedés, túlélés, versenyelőnyszerzés legyen belőle egyeseknek? Miért kell hülyíteni, manipulálni az embereket? Nem arról volt szó, hogy a polgári demokrácia felnőtt polgároknak tekinti tagjait? Minek akkor az agymosás? Persze, szabadon, nyújtom a nyakam az igába, mert annyira lebutítottak a sok reklámmal, kampánnyal, hogy a majomszokás, a csordaszellem uralma alatt, önként megadom magam. Meg hát előbb- utóbb rákényszerítenek. Aki önállósulni próbál, akinek magánvéleménye van, aki másképp látja, azt elszigetelik. Jujdejó. Vagyis egyáltalán nem jó.
Úgyhogy, kedves liberális elvtársak, be kellene fejezni ezt a tapogatózó, finomkodásba öltöztetett kérdést: Kártyája van? Készítsünk?…
Ha van bennem bizalmuk, akkor hagyják rám, én majd eldöntöm, kérek-e vagy sem belőle. Addig hagyják a pontozást Istenre. Én nála gyűjtögetem a pontokat, s az egy életre ad elfoglaltságot. Ő nem érdekből szeret. Ő nem akar rám tukmálni semmi bóvlit. Ő nem gagyi kamatot s kreditpontot ad az imádságomra.
Ő, ha úgy látja jónak, majd (le)pontozza önöket is.
INRI,
igen atyám. A szentmise és az Eucharisztia a legföbb jó ezen a világon. A kedves pofavágás nélküli önátadó tanítás a Jóteremtö jóságáról, mert Ö jótád.. Mindenki csak abból adhat amije van, bármit is bármilyen olcsón is ígér.
“A grün zöldségesnél káposztát kér a vevö, de azt mondják neki, hogy nincs. Kérdésere, hogy mit kóstál ha van azt mondják 200 forint, A másik oldalon a blau zöldségesnél veszi meg a káposztát, s kérdi mit kóstál, azt mondják 400 forint. Szemben csak 200, csak most nincs nekik érvel a vevö. Naja, ha nekünk sincs akkor nálunk csak 100 forint.”
A 0-12 éves kicsik szeretetre való nevelése a legfontosabb pasztoráció és ezt kell az anyákukáknak megtanítani, hogy “hagyják a pontozást Istenre. Én nála gyűjtögetem a pontokat, s az egy életre ad elfoglaltságot. Ő nem érdekből szeret. Ő nem akar rám tukmálni semmi bóvlit. Ő nem gagyi kamatot s kreditpontot ad az imádságomra.”
Megdöbbentem, 60 éves koromban elöször láttam ilyet. Frakas István atya ala Lupusz per Dunasziget Ö volt aki megnyitotta a szememet. A Mosonmagyaróvári piarista iskola igazgatója volt, jóval 70 év felett. Megkérdezték töle, hogy amellett, hogy igazgató, matekprofesszor, országos érettségi elnök, hétvégén több szentmisét is ünnepel (filáiban is), nyári többhónapos népszerü kenuzarándoklatokat is vezet, miért ünnepel még vasárnap délben egy tipegömisét is a piaroknál Móváron? Kiráz ma is a hideg könnyübe lábad a szemem a megdöbbentö választól: “Mert a piar óvódába-iskolába-gimibe utánpótlást szeretnék kinevelni. A picik anyukájával és kiséröikkel együtt ünnepelt tipegö miséken.” Ezt még soha ezt így katolikus papomtól nem hallottam elötte…Láss csodát, messzeföldröl is jönnek ilyenkor. 50-60 gyereket hoznak 0-12 éveseket. anyukák, nagymamák, magányos öregek-akiket a tolokocsiban beparkolnak és továbbmennek kíséröik. A 90 feletetti dokbácsi aki végigkönnyezi a Lupusz gyerekeinek miséjét. Mert együttmiséz anyukákkal, kisérökkel, vendégekkel, gyerekekkel. A gyerekek torkuk szakatyjából éneklik a dicsi dalokat, kíséret nélkül a fiatal kántornénivel, aki kivetíti a szövegeket..A Lupusz pedig a jópásztor terelgeti az oltár alatt, körül a legkisebbeket is…20 perc mennyország…az aktuális evangeliumot és olvasmány papi felolvasása után a perdikációt a kicsik tartják ill. mondják el újra a felolvasottakat az evangelista (Lupusz) kérdéseire egymásnak és mindenkinek, hogy meg én is 60 évesen megértsem a 90 éves dokibácsival együtt…
Jelenésem volt egy ilyen euchrisztia ünnepen. Áldozáskor Lupusz leülve adja a kereszteket homlokukra, mert hosszú sorokban kígyoznak felé a kicsik eltakrava mutatóújukkal a szájukat-mert még nem áldozhatnak. A felnöttek emiatt letérdelve áldoznak. Letérdeltem. A fülembe súgott valaki hátúlról: “Józsiópa, Józsiópa…” azt hittem angyal, vártam mit is mond…Áladoztam. Azt mondta: “gyere itt vagyok…” Oldalra pillantottam, hogy lássm is a jelenést és láss csodát Benjámin-Dávid-Lajos kisunokám volt az angyal. Az áldozásra értek ide a szüleivel, 5 éves kisonokám elörerohant és köszönttött…A Lupusztól ö is kapott keresztet a homolkára…