Nagyböjti ráhangoló: Ne csak szóval: a szívből fakadó imádság
Maksó Péter atya a nagyböjti időszak egyik fontos lelki gyakorlatáról, az imáról és a megbocsátásról beszél a hegyi beszéd tanítása (Mt 6,7–15) alapján. Rámutat, hogy az imádság nem üres szóhalmozás, hanem élő párbeszéd egy szerető Istennel, akit „Mi Atyánknak” szólíthatunk. Az igazi ima feltételezi a szív jelenlétét, a szeretet tudatos felébresztését és azt a lelkületet, amely készen áll megnyílni Isten tervére – mert az Ő terve mindig a legjobb.
Ugyanakkor az evangéliumi rész arra is emlékeztet, hogy megbocsátás nélkül az imádságunk sem válhat teljessé. Jézus világosan fogalmaz: ha nem bocsátunk meg másoknak, a mi bűneink sem nyernek bocsánatot. A nagyböjt alkalmas időszak, hogy a kiengesztelődés útját járjuk, és az imádságban is egyre mélyebbre merészkedjünk: törekedjünk fejlődni, akár a testmozgásban, amely során minél többet gyakorlunk, annál könnyebbé válik.
Napi kihívás
„A mai napnak legyen a kihívása a következő, személyesen vagy telefonon engesztelődjünk ki valakivel, akivel nincs rendben a kapcsolatunk. Kérjük a Szent Lélek Úristen segítségét Hogy elénk hozza azokat az embereket, akikre neheztelünk, akikkel valóban nincs szeretet kapcsolatunkban, és hogy vegyük a fáradtságot, alászkodjunk meg, esetleg még ha nem is vagyunk hibásak, mert általában így gondoljuk.
Ha ő bántott meg minket, mi hívjuk föl, mert mi táplálkozunk az erősek Kenyerével, az Eucharisztiával, mindig az szeret jobban, aki megalázkodik, és aki az elsőt lépi.
Hívjunk föl valakit, és megtapasztaljuk a csodát. Két ember kiengesztelődik egymással, és az égben az angyalok örvendeznek.”
Nagyböjti ráhangoló videósorozatot a Zarándok.ma támogatóinak segítségével készítjük.
Köszönjük az eddig küldött adományokat és az értünk mondott imákat!
Köszönöm az építő jellegű, határozott útmutatást adó elmélkedést