Ferenc pápánk több alkalommal szólalt fel a becsületsértés ellen.
„Aki rosszat mond testvéréről, az képmutató, és nincs bátorsága ahhoz, hogy észrevegye saját hibáit.” (…) „Gyilkos keresztény…Nem én mondom, hanem az Úr. És ebben az esetben nincs helye árnyalatoknak. Ha rosszat mondasz testvéredről, megölöd őt. Minden alkalommal, amikor ezt tesszük, Káin tettét utánozzuk, aki a történelem első gyilkosa volt.”
“A pletykálkodók olyanok, mint a terroristák, mert a nyelvükkel bombát dobnak le, aztán pedig odébbállnak, a bomba viszont mindenhol tönkreteszi a másik jó hírét” – érvelt az egyházfő, és megismételte, hogy ha a hívő pletykál valakiről, olyan, mintha megölné.
„Véssük be az eszünkbe és a szívünkbe: ha pletykálkodom, nem szeretem Istent, mert a pletykával tönkreteszem a másikat. A pletyka olyan, mint a mézes cukorka: finom, eteti magát, aztán a sok cukorkától gyomorrontást kapunk. Mert finom, „édes” pletykálkodni, jó dolognak tűnik, csak éppen rombol. Ez pedig azt jelzi, hogy nem szeretek.”
Tehát a pletykás ridegen fogalmazva egy hidegvérű gyilkos.
Gondolom, sokunk megérezte önmagán ennek igazságát. Tehetetlenek vagyunk azon személyek ellen, akik rólunk terjesztenek semmi, vagy több-kevesebb igazságtartalommal rendelkező történéseket. Ezek a történetek ráadásul még a kommunikációs veszteség, és emberi fantázia során még színesebbek lesznek. Hatalmas hitelveszteséget képes okozni a célszemélynek, aki – amire már hozzá jut az üzenet, hogy mit terjesztenek róla – folyamatában látja a rá sandán néző, vagy őt elkerülő személyeket. Vagy ha nem is, de a pletyka áldozata képes a hírek hatására kivetíteni másokba a bizalom és önbizalomhiányát, feltételezve olyat, ami lehet, hogy nem igaz: „a másik hallott felőlem, megvet, így jobb, ha kerülni fogom.”
Átalakulhatnak kapcsolatok –amennyiben valaki hitelt ad a szóbeszédnek-, vagy ki sem alakulnak, mert ezt mondhatja a másik: „nem is akarok ilyennel megismerkedni”.
Életünk minden egyes területére érvényes Aranyszabály így hangzik:
„amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük.” (Mt 7, 12).
Ha mindenki szeme előtt lebegne ez a mondat, máris a szóbeszéd, és sok más egyéb megszűnne. Jobban oda kéne figyelni előbb önmagunkra, cselekedeteinkre, mennyire vagyunk fogékonyak a rosszindulatú szájaskodásoknak, aztán figyeljünk a másikra, és utánajárni a kibeszélttől, hogy igaz-e, amit mondanak róla. De ehhez bátorság kell, ami a pletykálkodóból teljes mértékben hiányzik. Így máris hatalmas lépést tettünk az igazság felé.
Azt, hogy ki hogyan dolgozza fel, hogy becsület- és jó hír sértés áldozata lett, igen egyéni. Ezért kérem a tisztelt Olvasókat, e cikk kommentjébe írják meg, hogy miként sikerült túltenni önmagukat, vagy gyógyulni a lelki és szellemi fájdalomból, amit okoztak nekik. Hátha tudnak segíteni olyanoknak, akik ilyen időszakon mennek keresztül.
Tegyünk aktívan azért, hogy fékezzük kíváncsiságunkat, gondolatainkat és nyelvünket a helytelen irányba, nehogy igaz legyen ránk is ez a mondat: Azok vesznek be nyugtatót, akiknek nem kéne olyanok miatt, akiknek viszont igen. Legyünk az igazság szószólói, mert „az igazság szabaddá tesz” (Jn 8, 32)
Troszt Gergely
