Parolin bíboros államtitkár: Ferenc pápa számára a tárgyalás nem gyengeséget jelent
Pietro Parolin bíboros államtitkár interjút adott a Corriere della Sera című olasz lapnak, amelyben kifejtette, hogy Ferenc pápa számára „a tárgyalás nem gyengeséget jelent, hanem erőt. Nem kapitulációt, megadást, hanem bátorságot.”
A bíboros ezzel arra a vitára reagált, amely annak nyomán alakult ki, hogy Ferenc pápának a svájci RSI televíziónak adott interjújában elhangzott kijelentései szombaton nyilvánosságra kerültek. Az interjút március 20-án sugározzák teljes terjedelmében.
A már közzétett részletekben Ferenc pápát arról kérdezték, mi a véleménye azokról, akik támogatják „a megadásra, a fehér zászlóra, a kapitulálásra való bátorságot”, míg „mások szerint ez az erősebbeket legitimálná”.
Ferenc pápa így válaszolt: „Ez egy értelmezés. De én úgy gondolom, hogy azokban van több erő, akik látják a helyzetet, akik az emberekre gondolnak, és akiknek van bátorságuk kitűzni a fehér zászlót és tárgyalni. És ma a nemzetközi hatalmak segítségével lehet tárgyalni. Azok ott vannak. A tárgyalás szó bátor szó. Amikor az ember látja, hogy vereséget szenved, hogy a dolgok nem mennek jól, akkor van az embernek bátorsága tárgyalni. Szégyellik magukat – de ha így folytatják, hány haláleset lesz még? És még rosszabb lesz a vége. Tárgyaljanak időben, keressenek egy országot, amelyik közvetítőként lép fel. Ma például az ukrajnai háború kapcsán sokan akarnak közvetíteni. Például Törökország. Ne szégyelljenek tárgyalni, mielőtt a dolgok még rosszabbra fordulnak.”
Ferenc pápa szavaira reagálva az ukrán kormány rámutatott, hogy a második világháború alatt nem volt szó arról, hogy Hitlerrel béketárgyalásokat kellene folytatni.
Matteo Bruni vatikáni szóvivő múlt vasárnap azt mondta: „A pápa a fehér zászló fogalmát használta, és a kérdező által felvetett képet átvéve válaszolt, hogy az ellenségeskedések beszüntetésére, a tárgyalások bátorságával elért fegyverszünetre utaljon. Az interjú egy másik részében, ahol egy másik konfliktushelyzetről beszél, ami azonban bármely háborús helyzetre vonatkoztatható, a pápa világosan kimondja: „A tárgyalás soha nem kapitulálás”.
Kedden Parolin bíboros volt az, aki a vitával kapcsolatban elmondta véleményét: „Amint a vatikáni sajtóiroda vezetője a Szentatya február 25-i szavait idézve erre emlékeztetett, a pápa felhívása azt jelenti, hogy teremtsék meg a diplomáciai megoldáshoz szükséges feltételeket az igazságos és tartós béke keresése érdekében”.
A diplomáciai megoldás feltételeinek megteremtése „nem az egyik fél felelőssége, hanem mindkettőé, és én úgy vélem, az első feltétel pontosan az agresszió beszüntetése lenne” – tette hozzá.
Ebben az összefüggésben aláhúzta, hogy a Szentszék „továbbra is tűzszünetre szólít fel (és az agresszoroknak kell elsőként tüzet szüntetniük), ezzel pedig a tárgyalások megkezdésére”.
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Catholic News Agency