Valódi Black Friday jött el a kiszolgáltatottaknak Angliában és Walesben

A pénteki alsóházi szavazás során Londonban megszavazták az orvosi segítséggel végrehajtott öngyilkossággal kapcsolatos törvényjavaslatot. Sokan ezt az élet befejezéséről, a végstádiumú betegekről szóló nagyjelentőségű javaslatot az abortusz 1967-es legalizálásához hasonlították. A szavazás eredménye 330:275 volt.

A törvényjavaslat rendelkezései értelmében az orvosok felhatalmazást kapnak arra, hogy a halálos betegeknek olyan gyógyszereket adjanak, amelyekkel véget vethetnek életüknek. Ha pedig a betegek erre már fizikailag képtelenek, akkor nyújtsanak nekik segítséget, „asszisztáljanak” a végső aktushoz, azaz például emeljék a poharat a beteg szájához, vagy nyomják be a halálos szert tartalmazó fecskendőt. Ily módon az orvosok törvényesen fogják megölni a betegeiket. Az orvosokat felhatalmazzák arra is, hogy az öngyilkosság témáját felvessék betegeiknek, amivel ez a lehetőség orvosi és etikai hitelességet nyer.

A törvényjavaslat, amelyet Kim Leadbeater munkáspárti képviselőnő nyújtott be, a továbbiakban bizottsági szakaszba kerül, ahol a képviselők módosító indítványokat nyújthatnak be hozzá. Ezt követően a képviselőknek újra szavazniuk kell róla (várhatóan április környékén), és akkor kerül majd a Lordok Háza elé.

A benyújtást megelőző vitába eléggé megjósolható módon Canterbury korábbi (1991-2002) érseke, George Leonard Carey is bekapcsolódott, amikor felidézte a British Medical Journal-benháromévvel ezelőtt megjelent nyilatkozatát, miszerint az orvosilag támogatott halált legálissá kellene tenni, mert „semmi megszentelt nincs a szenvedésben, semmi szent nincs az agóniában”. Megjegyzése most egy parlamenti képviselőknek írt levélben jelent meg, amelyet más, hasonló gondolkodású anglikán, unitárius és liberális zsidó vezetők is aláírtak. Még az iszlám is képviseltette magát. Összességében véve az volt a cél, hogy demonstrálják vele a vallási vezetők megosztottságát, akiknek a többsége ellenzi a támogatott öngyilkosságot, és azt az illúziót keltsék, hogy valaki lehet egyszerre istenhívő, vallásos, ugyanakkor kívánhatja a törvények megváltoztatását is.

Az aláírók úgy érveltek, hogy „ha egy halálos beteg nem kívánja az utolsó hónapjait fájdalomban leélni, akkor miért kellene erre kényszeríteni őt, és ugyan kinek áll érdekében, hogy az életét meghosszabbítsák. Az nem vallásos könyörületesség, ha arra kényszerítik őt, hogy akarata ellenére szenvedjen.”

Az üzenet tehát ez: légy kedves és öld meg! Ez azonban nem a keresztény felfogás, és nincs alapja sem a Szentírásban, sem a hagyományokban, a tanítás két fő pillérében. Ellenkezőleg, a gyilkosságot a tízparancsolat ötödik parancsa kifejezetten megtiltja.

Milyen is az asszisztált öngyilkosság a valóságban?

A törvényjavaslat azt hangsúlyozta, hogy az orvosilag támogatott öngyilkosság megszünteti a szenvedést. Pedig nagyot tévednek, amikor azt a mítoszt terjesztik, hogy egy halálos adag gyógyszer, vagy injekció segítségével szép és békés lehet a vég. Mindez romantikus agyszülemény, és olyan filmekbe való, mint a Millió dolláros bébi, amelyben egy csepp könny gördül le Hilary Swank arcán, amikor Clint Eastwood lekapcsolja a lélegeztetőgépről, és halálos adag adrenalint ad be neki. Ezért az alakításáért Swank 2005-ben megkapta a legjobb színésznőnek járó Oscar díjat. A történet azonban csak kitaláció, mert ez a fajta halál ritkán néz ki így. Sokkal rosszabb.

A nyilvánossággal elhitetik, hogy a halál egyszerű, fájdalommentes és hatékony. Csak egy kis „orvosság” és a beteg elszenderül. Azonban Dr Lonny Shavelson, aki a kaliforniai Berkeley Egyetemen a támogatott öngyilkosság vezető orvosa, a MedicalXPress-nek elmondta, hogy időnként előfordul, hogy a páciensek nehezen és hosszadalmasan halnak meg.

„Vannak olyan betegek, akik viszonylag gyorsan meghalnak, sokan viszont nem. Vannak, akiknél ez eltart hat vagy kilenc órán keresztül, másoknál akár több napig is. Rengeteg beteg tapasztalt komplikációt, mint például rohamot, vagy kihányta a halálos szer egy részét. 2019-ben Oregonban az egyik betegnél 47 óra telt el, mire hatott a halálos dózis. Egy másik esetben David Pruitt, egy tüdőrákban szenvedő férfi bevette a teljes, számára felírt halálos mennyiséget, és 65 órával később felébredt. „Mi a fene történt?”- kérdezte. „Miért nem vagyok már halott?” Egy másik betegnek négy napba és nyolc órába telt, mire elhunyt. Washington államban a támogatott öngyilkosok egyharmadánál volt tapasztalható hosszadalmasan elnyúló, fájdalmas folyamat.

A gyakorlatot még mindig nagy titok övezi. Az igazság sokszor rejtélyes úton derül ki. Amikor azonban kiderül, az gyakran borzalmas. Dr. Brick Lantz, az Amerikai Orvosetikai Akadémia igazgatója 2021-ben figyelmeztette a brit parlamentet a támogatott öngyilkosságnál használatos szerek „durva” és „nem ritkán bekövetkező” csődjére. „Előfordult, hogy egy nővér végül műanyag szatyorral fojtotta meg a beteget, mert az nem tudott meghalni.”

Sokan légzési nehézségekkel küzdve, görcsös rohamok közepette, fulladás következtében halnak meg. A fő problémát az okozza, hogy a nyugtatók lassabban hatnak, mint a beadott kardiotoxinok és izomlazítók, amelyek a szív megállását okozzák. Az elítéltek nem alszanak, amikor megölik őket, hanem lebénulva élik át azt, amikor már nem tudják kifejezni az akut fájdalmat és a fulladás érzését.

Elsősorban hollandiai szakirodalomra támaszkodva Dr. Bernadette Flood azt írta a British Medical Journal-ban, hogy „a támogatott öngyilkosság során alkalmazott számos gyógyszert korábban a kivégzéseknél használták, és az emberek egész testükben ’égető’ érzést éreztek haláluk előtt.” Arra a következtetésre jutott, hogy „a támogatott öngyilkosság folyamata nem garantálja a békés, fájdalommentes, méltóságteljes halált”.

Az igénybevétel jogi garanciái

A brit parlamentben a törvényjavaslatot beterjesztő képviselőnő hangsúlyozta, hogy ez a törvényjavaslat tartalmazza a világon a legbiztosabb garanciákat a halálba segítésről szóló jogszabályok közül, hogy alkalmazását még véletlenül se lehessen eltéveszteni. Aki segítséget kér a halálhoz, annak 18 évesnél idősebbnek kell lennie, legalább egy éve háziorvosi nyilvántartásban kell lennie, és rendelkeznie kell a döntés meghozatalához szükséges mentális képességgel ahhoz, hogy úgy tekinthető legyen, mint aki „egyértelmű, határozott és tájékozott kívánságát” fejezte ki a halálra.

Továbbá két független orvosnak kell meggyőződnie arról, hogy a páciens megfelel-e az előírt kritériumoknak, többek között annak, hogy halála hat hónapon belül várható, és a két vizsgálat között egy hétnek kell eltelnie. A betegnek két külön nyilatkozatot kell tennie a halálra vonatkozó kérelméről, amelyeket tanúkkal és aláírással kell ellátni. Minden egyes alkalommal, amikor egy személy az életének befejezését kéri, a Legfelsőbb Bíróság bírájának kell döntenie. A betegnek ezután 14 napot kell várnia, mielőtt cselekedhetne.

A jogszabály 14 év maximális börtönbüntetést is tartalmaz arra az esetre, ha valaki arra kényszerítene valakit, hogy a halálba segítés iránti kérelmet nyújtson be, vagy bevegye a gyógyszert.

Azonban egyik biztosíték sem állja meg a helyét. A gyakorlatban nagyon nehéz megállapítani, hogy egy betegnek legfeljebb hat hónapja van hátra. Sok olyan eset van, amikor az emberek hónapokkal és évekkel tovább élnek, mint ahogyan azt a diagnózisuk megjósolta. A végstádiumú állapotot sokféleképpen lehet értelmezni. A cukorbetegség is lehet végstádiumú állapot, ha a cukorbetegek nem szednek inzulint. Az anorexia is lehet végstádiumú, ha az abban szenvedők nem hajlandók enni.

Innen már csak egy kis lépés lenne, ha az elvet kiterjesztenék az elviselhetetlen szenvedést átélőkre. A Parkinson-kórban szenvedők már jelezték is, hogy ők megtámadhatják a törvényjavaslatban foglalt korlátozásokat. Mivel az elviselhetetlen szenvedés lehet mentális is, így a mély depresszióban szenvedő emberek is jogosultak lennének a támogatásra. Már most pontosan látható, hogy hová fog vezetni ez a törvényjavaslat. De még a mostani formájában is veszélyes.

Vegyük például a két orvos kérdését. Nem minden orvos van kiképezve arra, hogy felismerje az esetleges kényszert, nem minden orvosnak van ideje, akarata vagy türelme annak megállapítására, hogy a családok vajon nem gyakorolnak-e finoman befolyást egy idős hozzátartozóra, hogy azt sugallják neki, hogy a terhükre van. Pedig tényleg kialakítható olyan légkör, amelyben egy sebezhető, beteg és idős ember úgy érzi, hogy a családjának és a társadalomnak jobb lenne nélküle, további léte önző cselekedet. A beteg így nem az ápolási lehetőségek közül választ, hanem az élet vagy a halál választása elé kerül.

Ellenvélemények

A törvényjavaslatot ellenzők közül a munkáspárti Diane Abbott képviselő anyagi vonatkozású ellentmondásra hívta fel a figyelmet. „Ha ez a törvényjavaslat elfogadásra kerül, akkor a [Nemzeti Egészségügyi Szolgálat] egy 100%-ban finanszírozott öngyilkossági szolgáltatás lesz, de a palliatív ellátás a legjobb esetben is csak 30%-ban lesz finanszírozva” –mondta még a szavazást megelőzően.

A vezető katolikus egyházi személyiségek közül megszólalt Vincent Nichols westminsteri bíboros, aki sürgette, hogy nagyobb hangsúlyt fektessenek a betegségben szenvedők palliatív ellátására.

John Sherrington püspök, az angliai és walesi püspöki konferenciának a keresztény élet kérdéseiért felelős vezető püspöke a pénteki szavazás után ezt nyilatkozta: „Arra kérjük a katolikus közösséget, hogy imádkozzanak azért, hogy a parlamenti képviselőknek legyen bölcsességük elutasítani ezt a törvényjavaslatot az elfogadási folyamat későbbi szakaszaiban. Alapvető fontosságú, hogy ápoljuk és megújítsuk azt a sokunkban élő, velünk született elhivatottságot, hogy együttérzően gondoskodjunk másokról.”

Az alsóházi szavazás után Mark Davies shrewsburyi püspök így nyilatkozott: „Sötét nap ez országunk számára, amikor a valódi együttérzésről és az emberi élet értékéről szóló keresztény tanúságtételre nagyobb szükség van, mint valaha.”

Philip Egan portsmouthi püspök attól tart, hogy az ország hamarosan lecsúszik az eutanázia felé vezető síkos lejtőn. Azt mondta: „Nagyon sajnálom, hogy ez történt, bár bizonyos értelemben nem volt váratlan. Szomorú vagyok, mivel ez elviselhetetlen nyomást gyakorol az idősekre és a halálos betegekre, és aláássa az orvosokba és a gondozókba vetett bizalmat. Attól is tartok, hogy a jogosultságot egyre inkább kiterjesztik az emberek más kategóriáira is. Nagy-Britannia most átlépett egy határt: a dolgok többé már nem lesznek ugyanolyanok. Isten segítsen meg minket.”

Amit meg kell értenünk

Ebben a nehéz kérdésben tartsuk szemünk előtt: a szenvedés nem teheti semmissé az Egyház tanítását. A szenvedés enyhítése könyörületesség, ugyanakkor a szenvedés az élet része, amelyet valamilyen formában mindannyian megtapasztalunk. A szenvedésnek lehet megváltó ereje, lehet olyan tett, amit felajánlhatunk, hogy egyesüljünk Krisztussal a kereszten. Az egyetlen gonosz dolog azonban, amit mindenáron el kell kerülnünk, az a bűn.

Írta: Eiben Ingeborg és Solymosi Judit