cq5dam.thumbnail.cropped.750.422 Custom

Pakisztán – újabb veszélyforrás: a virtuális istenkáromlás

November 20-i párizsi látogatása során, Mgr Samson Shukardin, a pakisztáni hiderábádi egyházmegye püspöke indulatosan nyilvánosságra hozta, hogy hazájában újra érvényesítik az „istenkáromlási” törvényt, mely a keresztény kisebbség szétmorzsolására irányuló valóságos gépezet. Interjú.

Pakisztánban a keresztények a teljes, többségében muzulmán népesség kevesebb mint 2%-át teszik ki. Másodrangú állampolgárokként, akiknek a mindennapi életben folyamatos negatív megkülönböztetésben van részük, napról napra erőszakosabb üldöztetéseket szenvednek el. Ezek egyik kiinduló pontja az 1986-ban elfogadott és nemrégiben megerősített istenkáromlási törvény, mely a keresztény kisebbség ellen leginkább bevetett eszközök egyike. Az ezzel való visszaélés a keresztényeket bebörtönzéssel, és halálbüntetéssel fenyegeti, bármiféle bizonyítási eljárás vagy bizonyíték nélkül. „A helyzet egyre csak súlyosbodott az évek során” – fejtette ki nyomatékosan Mgr Samson Shukardin, Hiderábád egyházmegye püspöke, egyben az Igazság és Béke Nemzeti Katolikus Bizottság elnöke, valamint Naeem Yousaf Gill ügyvezető igazgató az idén november 20-án tett párizsi látogatásuk során, a Szükséget Szenvedő Egyház által szervezett „Tanúk éjszakája” programsorozat alkalmából. (Az eseményről ebben a cikkünkben írtunk.) „Egyfajta gyűlöletbeszéd és diszkrimináció vert gyökeret az élet minden területén” – folytatta, hangsúlyozva, hogy milyen mély igazságtalanságot gerjesztett ez az újkeletű törvény. Beszélgetés.

Aleteia: Hogyan vált az istenkáromlási törvény a keresztényüldözés legfőbb eszközévé Pakisztánban?

Mgr Samson Shukardin: Az 1980-as évek óta folyamatosan egyre több alaptalan vád ér minket. Le kell szögezni, hogy ezek nemcsak a keresztényeknek szólnak, a muzulmánok ugyanúgy célkeresztbe kerülhetnek. De a keresztények könnyű célpontnak találtatnak, hiszen csendes kisebbséget alkotnak, és hát iszlám köztársaságról beszélünk.

Naeem Yousaf Gill: Fontos azt is látni, hogy az „istenkáromlás” miatti üldöztetés jelensége hatalmas mértékben visszahat a keresztény közösség egészére. Hiába vádolnak egy személyt, nem egyedül fizeti meg az árát. Az egész családjának, a hozzátartozóinak, a közösségének a fizikai biztonságát fenyegetik. Őrjöngésig felhergelt tömegek szabadulnak rájuk, akik beléjük kötnek, a javaikat fosztogatják, meglincselik őket. Az Igazság és Béke Bizottság ezekben az esetekben is fontos szerepet játszik, hiszen megpróbálunk ezeknek a földönfutóvá tett embereknek újbóli lakhatást biztosítani.

A közösségi oldalak és az internet használata növelik-e az istenkáromlás koholt vádja bevethetőségének kockázatát?

Mgr Samson Shukardin: A “virtuális istenkáromlás” fogalma aggasztó mértékben teret nyert, és nagyrészt ez a felelős az esetek számának megsokszorozódásáért az utóbbi években. Ez újabb fenyegetés a keresztények számára. Az istenkáromlás vádja az elektronikus kommunikációs eszközök és a közösségi háló szerteágazó volta miatt mindenhol felüti a fejét. Idén szeptember 18-án Shagufta Kirant, egy 40 éves családanyát ítéltek halálra, mert elküldött egy “istenkáromló kommentet a telefonjáról”. Néhány hónappal korábban pedig ott volt Ehsan Shan esete (2024 júliusában halálra ítélt huszonéves keresztény fiatal, akit azzal vádoltak, hogy a közösségi médiában egy sérült Korán képét osztotta meg – a szerk.). Az istenkáromlás miatti bebörtönzések száma robbanásszerűen megnőtt egy év leforgása alatt, nagymértékben az internetes esetek alapján alkotott vádaknak köszönhetően. A bebörtönzött személyek száma így 4 év alatt 11-ről 767-re emelkedett, minden felekezetet beleszámolva.

A szóban forgó törvény kiváltotta üldözések arra késztetik-e a keresztényeket, hogy megtagadják hitüket?

Mgr Samson Shukardin: Bizton állíthatom, hogy a keresztények reménye és hite egyre csak növekszik, ahogy az erőszakos cselekmények fokozódnak. A templomok tele vannak, a testvérek továbbra is imádkoznak és jönnek a misére. Paradox módon az üldözések megerősítik a hívek hitét, de erről nem tudnak szabadon tanúságot tenni az ellenük zajló gyűlöletbeszéd és diszkrimináció miatt, amely az élet minden területén gyökeret vert. A keresztényeket lenézik, a velük való társadalmi érintkezést előítéletek szennyezik be. Például a muzulmánok nem akarnak velük kezet fogni. Megalázó csúfneveket ragasztanak rájuk, állandóan gúny tárgyai, és a vallásukat sértő megjegyzéseknek vannak kitéve. Nyomás nehezedik rájuk a társadalom minden szintjén. Az Igazság és Béke Bizottság azon felül, hogy jogi védelmet biztosít a keresztény üldözötteknek a bíróságokon, arra is törekszik, hogy érzékenyítse a közvéleményt, párbeszédet kezdeményezve a vallási vezetők, a civil szervezetek és a jogi közösség között, vagy nyomást gyakorolva a világpolitikára.

Fordította: Sáriné Horváth Mónika
Forrás: Aleteia

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 Comments

  1. Most már csak azt nem értem, hogy ez az az ország, ahol az elsők között vezették be az útlevelük “neme” rovatában a férfi, nő mellé harmadikként az egyebet. Hogyan jön ez össze az olyan nagyon fundamentalista iszlám hittel?

  2. INRI,
    Ezek az ottélö keresztények a mindennapok mártir hit-hösei. Jézusom segítsd meg öket…
    Azonban nem kell Ázsiába menni ahoz, hogy valamely ország vagy városvezetö kormányok törvénykezéseivel vagy pl. a katolikus hittel hogyan akarják a politikusok vagy egyes-egyházi vezetök összegyeztetni a harmadik, vagy a sokadik “nemi hovatartozást”.
    Az ENSZ adatai szerint világszerte 0,05 és 1,7 százalék közé tehető azoknak az embereknek a száma, akik interszexuális jegyekkel születnek. A “Keresztény Európa” országaiban föleg a katolikus Ausztriában ugyanez a helyzet…a “sokadik nemi hovatartozás” ügyében, már 2022 óta. Bécs városi tanács- Christoph Wiederkehr Bécsi alpolgármester (NEOS-Új-ausztriapárt) és felelős városi tanácsos, Nicole Berger-Krotsch (Sozialistische-Partei-Österreichs-Új-Ausztro-Marxista-Párt aki a föplgármestert is adja, Michael Ludwig személyében ) LGBTIQ szóvivő és Wolfgang Wilhelm, a WASt-Bécs LGBTIQ-ügyekkel foglalkozó diszkriminációellenes hivatalának vezetője bemutatta az új kampányt, amit a LGBTIQ emberek, azaz leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek és interszexuálisok jogainak biztosítására inditnak. Évente a 80.000 (nyolcvanezer) Osztrák gyerek születésböl kb. évente 40-töl 900-gyermek-ig születhetnek kisbabák nem egyértelmü nemi jelleggel, orvosilag bizonyitottan. A magyarázat szerint miattuk a következö 6 nemi hovatartozást kell kérésre bevezetni a személyi iratokba, amit évente egyszer újra és újra meg is változtathat az érinett személy (orvosi szakvélmény nélkül is ugynevezett “érzések alapján”): Ausztriában jelenleg 6 nemi hovatartozás létezik. A központi anyakönyvi nyilvántartásban a „férfi” és a „nő” mellett a „változatos”, „közi vagy köztes-nemü”, „nyitott” és „bejegyzés tilos”- (ez is egy nemi identitás) között is lehet választani. Most jön azonban a bökkenö: Ugyan ebben az ügyben az osrvosilag bizonyitott elenyészö számú hermafroditaról van szó (ezekre hivatkoznak a hatóságok), de mivel orvosi igazolás nem kell ehez az évente ujra modositható “nemváltoztatáshoz” ott bárki, bármikor akár tíz vagy százezer ember is megteheti ezt az éppen akkor érzett divat-hóbortja szerint.
    Bécs 2023.10.04 Lásd a “Katolikus Akció”- Actio Katholika Ausztria Párkapcsolati, Házassági és Családi Fórumának platformjá-t is ezügyben. Az osztrák Bíboros érsek Christoph Schönborn is ismer és látogat azonosnemü párokat…” Magam is ismerek hosszú távú, hűséges, azonos nemű párkapcsolatban élő embereket: Ki is kell mondanom a kérdést a kedves Római Katolikus Anya-Szent-Egyházamnak, ez (a hüseges azonosnemü pár-kapcsolat) talán nem érték?”

    Megjegyzés: Nem értem, hogy miért akarja valaki (akár nehány egyházi hivatal-veztö, vagy klerikus-személy-püspök vagy akár bíboros is), hogy a katolikus ilyetén törvény megváltozzon kétezer év után. Aki más törvény szerint akar élni az válasszon a többi 4200 vallásból, vagy ateista világnézetek közül neki tetszöt (pl. a “tudomány” mai állása szerint-ami pedig állandóan változik) …vagy, ha neki egyik sem tetszik akkor éljen úgy ahogy akar…Ne foglalkozzon a mások által elfogadott pl. a 2000 éves katolikus ti´zparancsolat (boldog-házassági) szabályival, hagyja azt meg a katolikusoknak…ahogyan ök akarják azzal a Jótermtö boldogító törvényeit szolgálni.

    Lásd alant:
    REGENBOGENPASTORAL ÖSTERREICH=Szivárványpasztoráció Ausztria Országos vezetöjének honlapját: Queere Menschen in der Kirche
    Magister Franz Harant | +43 676 8776 6336 | franz.harant@dioezese-linz.at
    Leszbikus nők, meleg férfiak, biszexuálisok, transz* és *interemberek – mindannyian mindig is az isteni teremtés részei voltak. “És Isten látta: igen, nagyon jó volt.” (vö. 1Mózes 1:31) De a LGBTIQ=meleg-leszbe embereket gyakran kirekesztik – még a katolikus gyülekezetben is.
    Pedig a meleg-leszbe emberek is jól érzik magukat az egyházban, azonban az egyház hivatalos álláspontjában magára maradtan érzi magát, és több elfogadásra és támogatásra vágyik az LGBTIQ ember. Ezek az emberek azt akarják, hogy a papok, plébániák és csoportok, valamint az egyházi intézmények vagy szervezetek továbbra is nyilvánosan a kirekesztés ellen foglaljanak állást és nyílvánoasan láthatóan (külön) üdvözljék őket egyházi körökben.
    Ebbe beletartozik, hogy tiszteletben tartsák öket és bekerüljenek az aktív közösségi életbe, egyházi intézménybe vagy szervezetbe, csoportba stb. Végül, de nem utolsósorban, a lelkigondozást és az egyházi ünnepeket, mint például a keresztelés, az elsőáldozás, a bérmálás és az áldás, érzékenyen kell megszervezni az LGBTIQ*=homo-leszbe emberek és hozzátartozóik számára. Minden hivö-ember egyformán való „Jómegítélése“ egy újfajta összetartozás vezet majd minden egyházközségi hívöt: – ahogyan a Galata levél is mondja: „Nincs többé […] férfi és nő; mert mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” (Lásd Szent Pál Galatáknak írt levelét 3:28)

    Megjegyzés:
    A zsidó és keresztény hagyományban a házasság férfi és nö között köttetik. A házaságtörés az a paránzaság büne (ha a házastársak közül bármelyik valamely harmadik személlyel szexuális kapcsolatot folytatnak).
    Ez a “Szivárványpasztoráció Ausztria Országos vezetöjének nyilatkozata” olyan, mintha külön kellene megszervezni azon emberek elsöáldozását, bermálását stb. akiket az azonos bünük kovácsol közösséggé és nem a bünöktöl való szabadulási vágyuk köt össze. Tehát külön elsöáldozás/bérmálás/mise kellene a hazugoknak, külön a tolvajoknak, kölön a gyilkosoknak stb…Pedig az ilyen elsöáldozás/bérmálás/mise ünnepek minden hivöre érvényesek, akik meggyónnak és megáldozni kívánnak… Lásd Szent Pál Galatáknak írt levelét 3 fejezet 26. Verstöl, (ami nem azt mondja, hogy Nincs többé férfi vagy nö- ahogyan Magister Franz Harant gondolja; “hogy a harmadik nemi hovatartozás is lenne inkább csak a férfi és a nöi nem helyett”): “26 az Isten fiai vagytok a Jézus Krisztusba vetett hitben. 27Mert mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra. 28Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.“ Itt éppen aról van szó, hogy mindnyájan akik hiszünk Jézusban egyenlöek vagyunk elötte és egyenlöen elfogadjuk az ö boldogító 10 parancsaolatát, amelyet Mózes vett át a Sináj hegyen a Jótermtötöl. Meg aszerint akarunk bün nélkül élni vesd össze pl. a 6. Parancsolatal: “Ne paráználkodj“. „Ne törj házasságot!” (Kiv 20,14; MTörv 5,18), kateketikai formulája: „Ne paráználkodj!” – Ez a férfi és a nő kapcsolatát mint az élet Istentől kapott forrását védő törvény. A férfi és a nő egysége a →házasságban a Teremtő nagylelkűségének és termékenységének egyfajta utánzása a testben: „a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz” (Ter 2,24). A sokféle eltévelyedés után Jézus azért jött, hogy a teremtést eredeti tisztaságában helyreállítsa: „Amit Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza” (Mt 19,6; Mk 10,9; vö. Mt 5,27; 19,18; 10,19; Lk 18,20).
    A zsidó és keresztény hagyományban a házasság férfi és nö között köttetik. A házaságtörés az a paránzaság büne (ha a házastársak közül bármelyik valamely harmadik személlyel szexuális kapcsolatot folytatnak). Jézus óta, kétezer éve tudjuk, hogy a házaságban a sírig hüséges házastarsak között szentségi kötelék van, amit ember ne válasszon szét…Ez különösen a katolikusokra érvényes. Nem értem, hogy miért akarja valaki, hogy a katolikus ilyetén törvény megváltozzon. Aki más törvény szerint akar élni az válasszon a többi 4200 vallásból, vagy ateista világnézetek közül neki tetszöt…vagy, ha neki egyik sem tetszik akkor éljen úgy ahogy akar…Ne foglalkozzon a mások által elfogadott pl. a katolikus ti´zparancsolat (boldog-házassági) szabályival, hagyja azt meg a katolikusoknak…ahogyan ök akarják azzal a Jótermtö boldogító törvényeit szolgálni.
    A hermafroditákat (született kétnemüeket) soha sem itélte el a a zsidó és a kereszteny hagyomány és a katolikus egyház sem. Azonban a szexualitás egy hajlam. Mindenkiben van homoszexualis hajlam is 1-2 %-ban. Ami mesterségesen szokás-gyakorlással felerösíthetö 70-80 %-ossá is adott idöszak és körülmények között…pl. azonos nemüek közötti több hónapig-évig tartó bezárt´ság esetén…
    Szexszologus orvosok szerint a pl. a la´nyok nagyrésze 10 és 18 éves koruk között egy testképzavaros idöszakban élnek és valamely rossz tanácsok esetén azt hihtnök vagy hihetik, hogy nem akarnak lányok lenni…Ez azonban családban és (nagy)anyai, anyai vagy idös`b barátnöi tanácsokkal 17-18 éves korra teljesen letisztul ès 99,99 %-ban nö lesz a lányból, ha mesterségesen nem babrálják más irányokba… (hormon-gyogyszerkkel-mütétekkel-eröszakkal stb.)
    A fiúk is járhatnak így, habár ha jó apjától meglátja, hogy az apja a szentségi házasságban hogyan tiszteli a néjét (a fiú anyját) akkor 99%-ban férfivé is lesz a fiú már 16 évesen is…Ha nem rontja meg valaki titkon gyerekként (homo-pedo-atya, vagy cukros-bácsi) …Miért tudták ezt automatikusan mindenhol százezer év óta, még 2-3 évtizeddel ezelött-ig is?
    Mert nem volt jólfizetett reklámlobby aki pl. olyan egyetemeket is fenntart, ahol doktorizni lehet a 16. századbeli Kongo-beli homoszexuális szokásokból…Úgy hallottam valakitöl aki ismerte, hogy erre még Heller Ágnes is azt mondta, hogy ál-tudományos dolgok ezek…hogyan ebböl lehetne doktorálni??? (Heller Ágnes (Budapest, 1929. május 12. – Balatonalmádi, 2019. július 19.) Széchenyi-díjas magyar filozófus, esztéta, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos kadémia rendes tagja…)
    Osli mosolygós Madonna könyörögj éretünk…