„Pakisztán keresztényeit hallgatva, az volt a benyomásom, az Apostolok Cselekedeteit élem át”

Benoît de Blanpré, a Segítség a Szorongatott Egyháznak (AED) igazgatója március végén hat napra Pakisztánba utazott. Ez az utazás lehetővé tette a számára, hogy „szívvel közelítse meg” Pakisztán keresztényeinek a helyzetét. „Számukra a megkülönböztetések semmit sem számítanak Krisztus szeretete mellett” – mondja az Aleteiának. „Ez a hit és a bátorság leckéje”.

Kik Pakisztán keresztényei? Hogyan élik hétköznapjaikat a diszkrimináció közepette? Hol a helyük a pakisztáni társadalomban? A Pakisztáni Iszlám Köztársaság lakosainak száma 230 millió, amelynek 97%-a többségében szunnita muzulmán. A maradék három százalék hindu, szikh és keresztény (1,6%). Annak ellenére, hogy az alkotmány valamennyi vallást eleve engedélyezi, a diszkrimináció a vallási kisebbségek mindennapi sorsa. A drákói szigorúságú istenkáromlási törvények a bizonyítékai ennek.

Ezen kérdések megválaszolására, és hogy „szívből közelítsen a valósághoz”, Benoît de Blanpré, a Segítség a Szorongatott Egyháznak (AED) franciaországiigazgatója március végén Pakisztánba utazott. Ez az utazás lehetővé tette a számára, hogy a „szívével értse meg”Pakisztán keresztényeinek a helyzetét.Először Lahore-ba, majd végig az Indiával közös határ mentén, végül pedig a fővárosba, Iszlamabadba ment. Fogadta őt Mgr Shaw, aki 2009 óta Lahore érseke, valamint Mgr Arshad, Iszlamabad püspöke, és számos kereszténnyel beszélgethetett, hogy jobban megértse a helyszínen mindennapi életüket. Útja a felfedezések és találkozások különleges időszaka volt.

Aleteia: Szomorú, de Pakisztán hírhedt az istenkáromlás elleni törvényeiről és a hozzájuk kapcsolódó, gyakran önkényes bebörtönzésekről. Sikerült beszélnie ilyen helyzetben lévő emberrel?

Benoît de Blanpré: Igen, ez volt az első jelentős találkozásom a Lahore-i egyházmegyében. Megismerkedtem egy keresztény családapával, akit öt évre bebörtönöztek 2015 és 2020 között, azon vád alapján, hogy részt vett a 2015-ös, egy iszlamista által elkövetett merényletet követő tüntetéseken. A rendőrség kereste, de nem volt otthon, így az apját vitték el helyette. Amint hazatért, ment a börtönbe átvenni az apja helyét. Ez az ember öt évet töltött a rácsok mögött „lázadásért”, holott nem tett mást, mint tiltakozott, mivel úgy találta, a hatóságok nem védelmezik eléggé a keresztényeket. Az első évben nem láthatott senkit, a második év végén csak a felesége és a gyermekei jöhettek meglátogatni. Tanúságtétele felkavart engem, mivel oly egyszerű, őszinte, szép és fájdalmas volt. „Úgy bántak velünk, mint a kutyákkal, és olyan élelmet adtak nekünk, mint az állatoknak” – mesélte. Az őrök folyamatosan azt hajtogatták neki, hogy ha áttér, kiszabadulhat.  De ő mindig visszautasította ezt a zsarolást.

Amikor azt kérdeztem tőle, hogy mi adott neki erőt ilyen körülmények között, azt válaszolta, hogy az imának köszönhette. Mindennap elismételte a zsoltárokat és a rózsafüzért. „Jézus az életét adta értem, így én is odaadhatom neki az enyémet” – mondta nekem. Szent Jánost is idézte: „„Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás.” (Jn 6, 68) Ez a családapa egy teljesen egyszerű, barátságos arcú férfi volt. Beszélgetésünk folyamán, legkisebb fiát a térdén, a másikat meg maga mellett tartotta. Amikor a rémségekről és fogvatartásának körülményeiről mesélt nekem, az a bizonyosság volt benne, hogy semmi sem fontosabb számára Krisztus szereteténél, és hogy az elszenvedett megkülönböztetés semmiség Krisztus szeretetéhez képest. Ez a hit és a bátorság hihetetlen példája”.

Elszigetelt volt az esete?

Pakisztánban az embereket először bebörtönzik, és csak ezután kerül sor előbb vagy utóbb egy gyorsított bírósági eljárásra. Ennek a családapának az ügye sajnos messze nem egyedi eset. A bebörtönzött megvádolt személyek általában nem tudják, mennyi időre kerülnek oda. Nem ritka, hogy amikor a bírósági per lezajlik, elengedik őket. De ez egy módszer a keresztények nyomás alá helyezésére, az elhallgattatásukra.

„Szabadon” gyakorolhatta hitét a börtönben?

Igen, például énekelhette a zsoltárokat a többi bebörtönzött kereszténnyel. Celláikban titkolódzás nélkül megtették ezt. Egy kicsit úgy, mint az apostolok. Olyan szavakat használt, amelyek kifejezték nagy lelki mélységű, de teljesen egyszerű tanúságtételét. Az volt a benyomásom, hogy az Apostolok Cselekedeteit élem át. Ők elfogadták a kényelmetlenséget és a megkülönböztetést, de nem voltak hajlandók megtagadni a hitüket. A keresztények, kis létszámuk és az elszenvedett megkülönböztetések ellenére sem bujkálnak. Hivatalosan joguk van az országban éléshez és a vallásszabadsághoz. Hitük gyakorlásában a jogra támaszkodnak, még ha komoly következményeket is kell emiatt is elszenvedniük. Egyszerű és bátor emberek.

Sajnos az istenkáromlás elleni törvények erősödnek az országban…

Igen. Korábban akkor ítélhették el az embert, ha valaha is káromolta az iszlámot, a Koránt vagy a prófétát. Ugyanúgy bebörtönözhették egyszerű feljelentésre is, vagyis ha valaki csak megvádolta istenkáromlással. Mostantól kezdve már bármilyen, gondolatban elkövetett istenkáromlásért is elítélhetnek. Így jutunk el a tényszerű igazságtól a híresztelésig, majd a „megelőző jelleggel” történő börtönbe vetésig, azért, amit esetleg csak gondolhattál! Mindez a keresztényekben a bizonytalanság, a gyanakvás, a feljelentéstől való félelem érzetét kelti

Miért van ekkora mellőzés, ilyen megkülönböztetés a keresztényekkel szemben?

Ennek a megértéséhez vissza kell mennünk Pakisztán megalakulásához. Ez a terület a brit indiai birodalom részét képezte, következésképpen nagyon hosszú ideig angol fennhatóság alatt állt. A birodalomban a hinduk nagy többségben voltak a kisebbségekkel szemben (muzulmánok, keresztények, szikhek, stb.). A század elején, 1905-ben, a muzulmánok elkezdték hangoztatni, hogy nem élhetnek mindannyian együtt ugyanazon birodalomban. Ez a két külön nemzetet képező muzulmán és hindu kétnemzetűség elmélete. Ez az elmélet előzte meg India felosztását 1947-ben és a muzulmánoknak adott terület, Pakisztán megalakulását, amelynek neve irodalmi fordításban „a tiszták földje”. A keresztények, akik ezen a területen éltek, hirtelen abszolút kisebbségben találták magukat egy országban.

De mivel India muzulmánjai védték a két nemzet elméletét, és ők maguk is szenvedtek a megkülönböztetéstől, elhatározták, hogy nem ismétlik meg ugyanezt. Beírták tehát az alkotmányba a vallásszabadságot. Pakisztánban egyrészt láthatunk templomokat, nyíltan celebrált miséket stb., másrészt viszont diszkriminált keresztényeket is, akikre a törvények alattomos nyomást gyakorolnak. Hivatalosan és első látásra a keresztények teljesen normális életet élhetnek. De rájöttem, hogy miben áll a társadalmi diszkrimináció. Ha keresztény vagy, nem tekintenek ugyanolyan polgárnak, mindig a második helyen vagy, te csak a második választás lehetsz. Más szóval, nem vagy teljesen részese a muszlimok által a muszlimok számára létrehozott „tiszták földjének”. Megtűrt vagy. Ez valóban megkülönböztetés.

Mi a különbség e között és az üldöztetés között?

Nigériában üldöztetés van: megölik az embert a hite miatt. Itt viszont a keresztények nem rendelkeznek 100 %-osan a lakosság egészének jogaival, de mégis csak a társadalom részét képezik. Beírathatják a gyermekeiket az iskolába, de soha nem kapnak elsőbbséget. És ebben áll a tényleges diszkrimináció. Ez egy nagyon ártalmas rendszer.

Milyen a pozíciója a Katolikus Egyháznak Pakisztánban?

Az Egyház nagyon fontos munkát végez a keresztények oktatásában azáltal, hogy elemi és középiskolákat nyit, amelyekben nem csak a keresztényeket, hanem az egész lakosságot fogadja. Az egyház kihívása az, hogy ma úgy képezze a keresztényeket, hogy holnap is legyen helyük a társadalomban. A társadalmi ranglétrán fokozatosan emelkedve képesek lesznek részt venni az ország társadalmi és gazdasági életében, és változtatni a dolgokon. Ezekbe a szerzetesek és szerzetesnők által vezetett keresztény iskolákba sok muzulmán is jár, mert tudják, hogy jó a képzés. A muzulmánok az Egyházat, mint intézményt, tisztelik, komoly értékei, őszintesége, becsületessége és jótékonykodása miatt. Egyhangúan elismerik az Egyház működését, mivel a közjóért és nem csak a saját közösségéért tevékenykedik.

Megváltozott a megítélése Pakisztánról?

Valóban felfedeztem a rendszerszintű és szisztematikus társadalmi diszkriminációt, ami bezavar a keresztények mindennapi életébe. De egyidejűleg azt is láttam, hogy milyen büszkék a hitükre. Nem rejtőzködnek, és úgy gondolják, hogy teljes jogon helyük van az országban. Nem járnak lehajtott fejjel, hanem méltóságteljesek. Szenvednek, de Krisztus mellett, Krisztusért, és ez viszi őket előre. Megkérdeztem Lahore érsekét, hogy vajon javult-e vagy javul-e a keresztények helyzete. Azt válaszolta: „Nem tudom, javul-e vajon, de a mi alkalmazkodó képességünk javul”. Jelenleg Pakisztán keresztényei nem képesek a törvények megváltoztatására. De képesek meghúzódni ebben az ellenséges környezetben, és lopózkodva fokozatosan jobb jövőt építenek maguknak.

Írta Agnès Pinard Legry, partnerségben az AED –del
Fordította: Bárdi Zoltán
Forrás: Aleteia