Miért engedi meg Isten a félelmet?

Közvetlenül azután, hogy a pap sót kért ördögűzéshez a tábori konyhán, érdekes kérdést tett fel a tizenévesekből álló gyerekcsoportnak.

„Kérhetnék egy kis sót?” – kérdezte a pap kedvesen, amikor belépett a tábor konyhájába. Éppen több száz tinédzsernek készítettünk ebédet Mobile-ban (Alabama), egy katolikus ifjúsági táborban. Mivel egész hétre csaknem ezer szendvicset kellett készítenünk, a pap jelenléte üdítő volt, legalább rövid időre megszakítottuk a munkánkat.

„Természetesen, mihez kell?” – kérdezte az egyik alkalmazott, miközben éppen kimérte, mennyi sót adjon neki.

„Ördögűzéshez.” – válaszolta a pap vidáman. Leesett az állunk. „Egy szobából kell kiűznöm” – tette hozzá mosolyogva, remélve, hogy enyhíti aggodalmainkat. Nem így történt.

Néhányan aggódva néztünk össze a sóadagolás közben, mert az igazság az, hogy megijedtünk. Ördögűzés?! Abból az épületből, ahol alszunk?

Én világ életemben félős ember voltam. Minden apróságon képes vagyok stresszelni, attól kezdve, hogy van-e egy bogár a szívószálamban, egészen addig, hogy mit kezdjek az életemmel. De a paranormális dolgok – ebben az esetben egy Ouija szellemtábla vagy egy ördögi graffiti, amelyik egyik napról a másikra megjelenik a szobában –, nos, ezek azért mindenen túl mennek. Mégis az volt a legkülönösebb, hogy láttam a pap arcán a boldogságot, hogy kiűzi a démonokat, és utána a minden a megszokott módon megy majd tovább.

Valamivel később, a délutáni homíliáját azzal kezdte, hogy megkérdezte: „Srácok, elvittetek már egy lányt moziba egy rémisztő filmre?” Halk kuncogást lehetett hallani a gyerekek közt. Majd így folytatta: „Ha igen, mi célból?”

A társaságban a fiúk csak mosolyogtak, a lányok meg csendben vártak, hátha valaki megszólal. Az egyik fiú félénken felemelte a kezét, miközben a barátai bökdösték. „Azért, hogy közelebb üljön hozzám, ha fél.”

„Szóval azért, hogy hozzád bújjon!” – kiáltott fel a pap.

„Akkor szerinted Isten miért engedi meg, hogy megtapasztaljuk a félelmet?”

Olyan volt, mintha hirtelen megvilágosodtam volna. Egyszer csak rájöttem, hogy a délutáni aggodalmaskodásom, vagy bármilyen egyéb félelmem az életemben mind azért volt, hogy Istenre támaszkodjak. Ő csak azt akarta, hogy hozzá forduljak, igyekezzek közeledni hozzá. Ha eddig az életem során mindig mindentől megvédett, akkor most miért ne tenné?

Bár a természetem változatlanul aggodalmaskodó – ivás előtt ellenőrzöm az szívószálamat, és pontos listákat vezetek minden tennivalómról –, a félelemmel kapcsolatos hozzáállásom megváltozott. Most már nem az aggodalmaskodás miatt vannak álmatlan éjszakáim, hanem a félelmet „ima-üzemanyagként” használom. Az imádság feltölt energiával, erőt ad, megmattolom a Sátánt. Hiszen Isten a mi védelmezőnk. Csak annyit kell tennünk, hogy bízzunk benne, mint egy megriadt lány a moziban, és akkor biztonságban érezhetjük magunkat a karjaiban.

Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: Aleteia