Öt útmutatás, hogy szeressük az életünket olyannak, amilyen (morgolódás nélkül)
Anselm Grün szerzetes atya a münsterschwarzachi (Bajorország) bencés apátságból a „Leljük örömünket a kis dolgokban” (Salvator kiadó) c. művében meghív minket, hogy igaz és jó megelégedettséggel viszonyuljunk a saját életünkhöz.
„Legyünk elégedettek a sorsunkkal, ez a legnagyobb gazdagság”, tartja a közmondás. Ezt a kincset nehéz felidézni, amikor a megpróbáltatások sorozata ér, és az örökös elégedetlenség állapotában vagyunk. Ennek ellenére van út, hogy részünk legyen a belső békében, és megízlelhessük az egyszerűek örömét. A pszichológia és spiritualitás találkozópontjánál Anselm Grün hasznos útmutatásokkal szolgál, hogy szeressük az életünket, olyan, amilyen. A jóllakottak bóbiskoló gondtalansága és a hangoskodó hivalkodók elégedettsége között kirajzolódik az a megelégedettség, amit a szerző szerint a sajátjával megelégedő és sorsát hálásan elfogadó ember érez. Annak a megelégedettsége, aki nem panaszkodik, még akkor sem, ha nem rózsás az életútja. Ez az érzés vezet az öröm és a boldogság felé.
1. Találjunk rá a belső békességre
A derűs nyugalom elsődleges feltétele a belső békesség. „Aki megtalálta belső békességét, vagy igyekszik azt elérni, sokkal könnyebben elégedett életével”, mondja a bencés szerzetes atya. Ennek feltétele elfogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Legyünk összhangban saját magunkkal, fogadjuk el gyengeségeinket. „Ha hagyjuk eluralkodni magunkon a szükségleteinket, ha dühösek vagyunk magunkra és gyengeségeinkre,” akkor nincsen bennünk belső béke. „Békében lenni annyit jelent, hogy mindennek joga van létezni a lelkem és testem védett terében. Minden uralmam alatt van, semmi sem uralkodik felettem. Minden, amit magamtól elfogadok, engedi, hogy szabadon éljek. Nem érzek nyomást, hogy hogy valamilyen formába köteles legyek beleilleszkedni” – fogalmazza meg Anselm Grün.
Aki békében van saját magával, sokkal könnyebben elégedett a környezetével. Semmi nem fogja elragadni tőle belső békéjét. Evvel szemben – állapítja meg az atya -, aki elégedetlen a külső körülményekkel (például a lakbérével, ami nem annyi, mint amennyit szeretne, a zajos környezettel, ami zavarja, a vállalati munkakörülményekkel), az gyakran saját magával nincsen békességben. Így mindent kritizál.
2. Gyakoroljuk az egyszerűséget és a szerénységet
Az elégedettség forrása gyakran abban rejlik, hogy nincsenek túl nagy igényeink. Gyakorolni az egyszerűséget, szeretni a mértékletességet és a szerénységet, mindez hozzájárul a megelégedettség érzéséhez. Nem lemondásról van szó, hanem arról, hogy megelégedjünk avval, amit az élet kínál, ahelyett, hogy mindig többre és jobbra vágyakoznánk.
„Ha igényeinket nem emeljük túl magasra, rátalálunk a belső derűre” – jegyzi meg Anselm Grün. „Észreveszem manapság, hogy sokunknak túlzott igényeink vannak: jogom van ahhoz, hogy jó egészségem legyen, jogom van egy csendes szobára a szállodában, jogom van elvárni, hogy a gyermekeim tiszteletben tartsák a pihenésemet”. Csupa követelés, ami nem eredményez sem derűt, sem boldogságot. „Aki nem szűnik meg saját szükségleteire gondolni, nem tud derűs lenni, és a külső körülményekben keresi elégedetlenségének mélyebb okait, pedig azok őbenne vannak” – magyarázza a szerzetes atya.
3. Legyünk megbocsátók önmagunkkal szemben
Az elégedetlen ember önmagával szemben szigorú. Állandóan azon töpreng, hogy jobban is végezhette volna a dolgát, másokhoz hasonlítgatja és elmarasztalja önmagát. Pedig, fogalmazza meg Anselm Grün, „mindig lesznek olyanok, akik nálam jobban beszélnek, akik jobban keresnek, akiknek több sikere és befolyása van, mint nekem. Amíg összehasonlítgatom magamat másokkal, nem leszek elégedett avval, ami vagyok, és amim van.” Ilyen értelemben Soren Kierkegaard úgy vélte, hogy magunkat összehasonlítani másokkal a boldogság végét és az elégedetlenség kezdetét jelenti.
Előfordul, hogy elégedetlenek vagyunk az elmúlóban lévő nappal: „Bárcsak megtettem volna ezt, vagy megmondtam volna amazt” Mindezekkel az ismételgetett „bárcsak, ha csak” gondolatokkal teljesen lehetetlen békében lenni. A német szerzetes atya szerint „békésnek és derűsnek lenni annyit jelent, hogy elfogadjuk, ami volt, még akkor is, ha az nem volt teljes siker, és Isten elé tárjuk avval a reménnyel, hogy Ő majd áldássá formálja”. Valójában az elégedetlen túlságosan nagy fontosságot tulajdonít a saját egójának. Szeretne sikeres lenni, csodálva lenni, jó benyomást kelteni. De ez az ő egója, amely követeli, hogy elismert, közismert és ünnepelt legyen. Csak akkor lesz elégedett és derűs, ha ezeket az igényeit semmibe veszi.
4. Gyakorolni a hálát
Az elégedettség szorosan kapcsolódik a hálához. A hálátlan ember sohasem elégedett. Soha nincs megelégedve és mindig többet akar. Ezzel szemben egy jótétemény elismerése a megelégedettség érzésére vezet. Anselm Grün azt mondja, ne gondoljunk arra, ami nem a miénk, hanem adjunk hálát azért, amink van. Ennek a hálás megelégedettségnek feltétele, hogy tisztában legyünk azzal, amit kaptunk. „Örülök a víznek, amit ihatok, de akkor örülök igazán, ha érzem, hogy csillapítja szomjamat, és érzem, hogy mennyire jó, hogy friss vizet ihatok” – mondja. A bolgár származású francia filozófus, Omraam Mikhaël Aïvanhov azt mondja: „Azon a napon, amikor rászoktam, hogy tudatosan kiejtsem a „köszönöm” szót, megéreztem, hogy rendelkezem egy varázspálcával, ami képes mindent megváltoztatni”. A hálás ember minden pillanatban észleli Isten ajándékait, amit számára nyújt: egy hozzá közel álló ember mosolyát, egy jó találkozást, egy kellemes beszélgetést. Megelégedni avval, amink van, nem elzárkózást jelent, eltelve avval, ami birtokunkban van, hanem nyitottságot az új dolgokkal szemben és hálásan elfogadni azokat.
Ez a magatartás nem szorítkozik csak azokra, akikre rámosolyog az élet. A szerzetes példaképpen fel tud hozni jó pár férfit és nőt, akiket megpróbáltatás ért, és akik ennek ellenére meg tudták őrizni örömüket életükben és hálásak tudtak lenni. El tudták fogadni az életet, ahogyan az jött. Az elégedettség tehát nem attól függ, hogy mit éltünk meg életünkben, hanem attól a módtól, ahogyan azt vizsgáljuk és értelmezzük – vonja le a következtetést Anselm Grün. Minden attól függ, hogyan nézzük. „Mindegyikünk maga dönti el, hogy a múltjára keserűséggel akar-e tekinteni, vagy hálával szemléli. A múlt az már múlt, azon nem lehet változtatni. De ha hálával szemléljük, ahelyett, hogy panaszkodnánk sorsunk felett, másképp fogjuk látni.”
5. Bízzunk Isten irgalmában
Az egyik spirituális út a belső béke és a derű elnyerésére abban a bizalomban gyökerezik, amit Isten minden emberre kiterjedő, feltétel nélküli szeretetébe helyezünk. Isten a szentségre hív meg minket, nem a tökéletességre. Az elégedetlen ember talán azt képzeli, hogy Isten kifogástalannak kívánja őt. De „Isten olyannak szeret engem, amilyen vagyok” – hangsúlyozza az atya. „Nem várja tőlem, hogy teljesítményeimmel vagy kifogástalan viselkedésemmel szerezzem meg a szeretetét.” Ugyanúgy, ahogyan az apa feltétel nélkül szereti gyermekét, nem aszerint, amit teljesít, Isten minden teremtményét szereti. Emlékezzünk, Krisztus megkeresztelésekor azt mondta – mindenkihez szólva – „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” (Mk 1,11)
Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aleteia
A sok jó tanács után a befejezés egy kissé hamis, mert a Mennyei Atya ezt a szózatot kifejezetten Szent Fiára, Jézusra értette.
INRI,
Anzelm Grün egy nagy bölcselö. Sokakat vezett (vissza) az Isten útjára. Erdödy Imre atya a sajóvámosi plebános is hasonlón látta a boldogság útjaát, édesanyámnak igy mondta ezt el, íme:
A szomorúságnak nincs helye egy hálás ember életében! Erdödy Imre atya a sajóvámosi plebános szerint, azért vagy szomorú, mert haragszol Istenre! Mert Ö nem teljesíti azt amit te magadnak kita´láltál… A szomorúság a túlzott Isten iránti hálátlanság-ból adódik!
Ne jajagass, ne siránkozz…Ez nevetséges. Aki sajnálttaja magát az azért teszi mert hálátlan! Isten felé és az emberek felé is! Tehát az önzö személly, aki csak a negatívumokat nézi, ahelyett, hogy azokra a csodákra gonodolna, amelyekkel az Isten minden másodpercben megajándékozza. (Erdö, mezö, rét, pillangók, kék ég, patakok-tavak, hegyek völgyek, levegö, napsütés, holdvilág, jóemberek, örömet termö tízparancsaolat…)
A menyasszony-völegény, férj-feleség lehivhatják a mennyeket itt és most egymás számára. A jót kell meglátni amit a másik értünk tesz. Ha a feleség mindíg megemlékezik a sok jó´rol amit a férje érte tesz, akkor nem tudn haragudni rá! Természetesen ugyanez vonatkozik a férjre is viszont a nejére vonatkoztatva! Az Ö jó-példájukat fogja majdan a boldog gyeremekkorban a gyerekük megtanulni…Föleg a fiúk, akik késöbb pontosan azt utnaozzák majd le amit apjuk tett anyjukkal (nem azt amit mondott, hanem amit tett – ezért jó ha ez a kettö megegyezö valóság lesz a házasságban).
A gyermeknevelés kulcsa is a hálára való tanítás! Mert a gyereket nevelni annyit jelent, mint megtanítani köszönetet mondani, dolgozni és az Úrhoz imádkozni! Az ilyen gyermek, aki megtanulja a hálaadó imát későbbi életében is sikeres lesz.
De ez mindenki más számára is azt jelenti, aki abbahagyja a panaszkodást, és kizárólag a jóra koncentrál az életében, hogy Isten elárasztja őket boldogsággal!
Ha valaki hiszi, hogy minden, ami vele akarata ellenére vele megtörténik az életében, az ő javát szolgálja, és ezért hálát ad Istennek azért is, amit kezdetben szörnyűnek vélt, akkor minden probléma és nehézség úgy tűnik el, mint még soha!”
A Jóteremtö nem akar senkit sem megbüntetni itt és most.
De az ember azt az utat választhatja amelyiket akarja, amelyen haladni akar, arra mehet!
Tehát amikor valaki úgy dönt, hogy szomorú vagy szorongatott, Isten azt mondja: Semmi gond. Ha ezt az utat szeretnéd járni, nosza a te dolgod! De miért mindíg szomouan vagy kétségbeesetten kellene élnie bárkinek is? Ha az ember megérti, hogy illendöen hálát kell mutatnia Isten és környezete felé, azonnal megtapasztalja a kívánt üdvösséget már itt és most is! Minden kívánsága sokkalta könyebben elérhető és valóra váltható lesz ha betartja a 10 parancsolat boldogító igéit! Elövételezi itt és most a mennyek lecseppent darabkáit. Rádásnak pedig megkapja majd a mennyei Yerushalaymban az örök boldogságot. Ahol nincs pap és templom, mert a bárány=Jézus a temploma.
Lásd jelenések könyve 21. fejezetben:
„Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány hitvesét!” 10És lélekben elvitt egy nagy magas hegyre, s ott megmutatta nekem a mennyből, az Istentől alászállt szent várost, Jeruzsálemet. 11Isten dicsőségét sugározta. Ragyogott, mint a drágakő, mint a kristálytiszta jáspis. 12Széles, magas fala volt, rajta tizenkét kapu. A kapuk fölött tizenkét angyal. Nevek voltak rájuk írva, mégpedig Izrael fiai tizenkét törzsének a nevei. 13Keleten három kapu, északon három kapu, délen három kapu és nyugaton három kapu. 14A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve…18Falai jáspiskőből épültek, a város pedig kristályhoz hasonló színaranyból. 19A város falainak alapjait mindenféle drágakő díszítette. Az első alapkő jáspis, a második zafír, a harmadik kalcedon, a negyedik smaragd, 20az ötödik szárdonix, a hatodik karneol, a hetedik topáz, a nyolcadik berill, a kilencedik topáz, a tizedik krizopráz, a tizenegyedik jácint, a tizenkettedik ametiszt. 21A tizenkét kapu tizenkét gyöngy: mindegyik kapu egy-egy gyöngy. A város utcái tükörfényes színaranyból voltak. 22De templomot nem láttam benne, mert a Mindenható, az Úr, az Isten és a Bárány a temploma. 23A városnak nincs szüksége sem Napra, sem Holdra, hogy világítsanak, mert az Isten dicsősége ragyogja be, világossága pedig a Bárány. 24Fényében járnak a nemzetek, és a föld királyai elhozzák bele dicsőségüket. 25Kapuit nem zárják be soha, hisz ott nincs éjszaka. 26A népek odahordják kincseiket és értékeiket. 27Nem jut oda be tisztátalan, sem gonosztevő, sem hazug, csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe.
Osli mosolygós Madonna könyörögj érettünk.