Kövess minket itt is...

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Lelkiség

Nincs már kedvem imádkozni. Mit tegyek?

dolina modlitwy 3QtABYnumPk unsplash Custom
Fotó: Unsplash

Ha lankad a kedvünk az imádság iránt, újra rájöhetünk arra az alapvető igazságra, hogy nem az a legfontosabb az életünkben, hogy kéréseink meghallgatásra találjanak, hanem, hogy tudjunk Istenhez fordulni és arra vágyakozzunk, hogy szívünk összeforrjon Isten szívével.

Talán már mindannyiunkkal előfordult, hogy olykor nem volt kedvünk imádkozni, holott jól tudjuk, mekkora nyereségünk származik belőle, akár a napunk sikere is függhet az imáinktól. Mit tehetünk ilyenkor? A legjobb, ha elmegyünk egy templomba és az Oltáriszentség elé térdelünk. Jézus láthatatlanul is áthatja lelkünket. Ő, aki az Örökkévaló Atyára figyel, tudni fogja, hogy adhatja vissza az imádkozás iránti vágyunkat a mindenség Istenéhez. Csakhogy nem mindenkinek áll rendelkezésre nyitott templom a lakhelye közelében.

Hasznos a tudatosítás

Mivel kezdjük? Először is érdemes megvizsgálni a helyzet pozitív aspektusait. Tehát, rájöttünk, hogy nincs már bennünk vágy az imádkozásra. Valamint, hogy e vágynak a hiánya ürességet teremtett bennünk, amelyet be akarunk tölteni. Nyilvánvaló, hogy hiányzik az imádság, és meg akarjuk találni a hozzá visszavezető utat. Ez két olyan pozitívum, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Az első dolgunk tehát a tudatosítás.

A következő lépés: kijutni ebből a szárazságból. Lehet, hogy elvesztettük az imádság ízét, de nosztalgiával emlékszünk azokra az időkre, amikor még tudtunk bizalommal fordulni Istenhez, mint gyermek az édesapjához. A zsoltáros így fogalmazza meg nosztalgiáját: „A szívem megdobban, ha arra gondolok, hogyan vonultam be a fönséges sátorba, az Úr házába, ujjongás és énekszó közepette a vidám ünnepi közösséggel.” (Zsolt 42,5) A megoldás tehát az, hogy gyengeségünket használjuk fel a megerősödésre, mint a dzsúdóban: éppen az a fájdalmas érzés, hogy elvesztettünk valami nagyon értékeset, tesz minket képessé arra, hogy az elveszett dolgot a megfelelő eszközökkel vissza tudjuk szerezni. A múltbeli megtapasztalások segítenek ösztönözni az elszántságunkat, hogy kijussunk ebből a levegőtlenségből.

Imában kérjük a vágyat az imádkozás iránt

Végül elérkeztünk az utolsó szakaszhoz, ami… nos, az imádság maga. Ha el is vesztettük az imádkozás iránti szenvedélyünket, arra azért hevesen vágyhatunk, hogy ne vegetáljunk ebben az állapotban. És kihez is fordulhatnánk, hogy ebből a helyzetből szabaduljunk? Egész egyszerűen Ahhoz, akihez általában imádkozni szoktunk! De ez már nem csak arról szól, hogy hagyjuk a szívünket spontán megszólalni, kiöntjük a szívünket (hiszen épp ehhez nincs kedvünk), hanem arról, hogy kitartóan könyörgünk, úgymond a kétségbeesésből fakadó energiával. Itt már nincs helye körülményeskedésnek, szóvirágoknak, körülírásokkal és kitérőkkel teli frázisoknak. Határozottan kérjük az Urat, hogy adja vissza vágyunkat az imádkozás iránt, s még ha nem is válaszol nekünk ebben vagy abban a kérdésben, könyörögjünk, hogy lépjen újra kapcsolatba velünk. Dióhéjban: imádkozzunk Hozzá, hogy visszakapjuk a Hozzá való imádkozás vágyát!

Ekkor eljuthatunk a megvilágosodásra. Végre megértjük, hogy az ima végső célja elsősorban nem a vágyaink beteljesülése, hanem inkább az az egyszerű boldogság, hogy megszólíthatjuk Őt, az öröm, hogy szívünk egyesül az Övével! Az imádság iránti vágyunk elvesztése tehát csak egy kitérő volt, amelyen keresztül Isten a tökéletes örömre juttatott el bennünket: arra, hogy Vele akarjunk lenni, hogy Őt részesítsük előnyben minden ajándékával szemben. Az imádkozás vágyát kérve tudatára ébredhetünk annak, hogy, amint Jézus öröme az, hogy „Istennél volt” (Jn 1,1), ahogyan János evangéliumának prológusa mondja az örök Igéről, a mi boldogságunk is abban rejlik, ha mi is Istennél vagyunk.

Íme, néhány inspirálóan szép esti imádság nagy szentektől:

Gonzága Szent Alajos imája

Nyisd meg nekem, Uram, a Te szent Szívedet, mert az az én menedékem helye; ott akarok lenni egész életemben, és ott akarom kilehelni az utolsó leheletemet. Ó, bárcsak szívem annyira egyesülhetne ezzel a szent Szívvel, hogy elmondhatnám, hogy miközben testem alszik, szívem azért virraszt, mert egy a Te mindig őrködő szíveddel! Virrassz hát helyettem, ó isteni Mesterem, míg csak örökre Benned meg nem nyugszom.

XVI. Benedek pápa esti imája

Ma este, Uram, erős hittel ismétlem: Uram, örömmel helyezem Beléd reménységem. Add, hogy úgy szeresselek, ahogy Szent Édesanyád szeretett, hogy lelkem az út végén a Mennyország dicsőségébe jusson.

A Keresztről nevezett Szent Terézia Benedikta (Edith Stein) imája

Uram, tombolnak a hullámok, és sötét az éjszaka. Akarsz-e világítani nekem, aki itt egyedül virrasztok? Tartsd erősen a kormányrudat, bízzál és légy békés. A te kis hajód kedves nekem, és én el akarom vezetni a célig. Csak figyelj szilárdan az iránytűre, amely viharban és éjszakában is segít elérni célodat. Légy tehát bizakodó és békés: Isten akarata rendületlenül vezet viharon és éjszakán át, ha lelkiismereted éber.

Szent Ambrus imája

Istenem, add, hogy éjjelente is emlékezzem a Nevedre; az alvás, a szórakozás és a többi dolog soha ne feledtessék el velem a tiszteletet, amellyel Neked tartozom. Add, hogy szünet nélkül csak Rólad elmélkedjek, lelkemet Hozzád emeljem, testemet sanyargassam. Semmi ne legyen képes megállítani imáim szárnyalását, hogy szívem még éjjel is egyesüljön Jézussal, akinek legyen dicsőség és tisztelet most és örökkön örökké.

Antiochiai Szent Ignác imája

Urunk, Istenünk, Te, aki végtelenül jóságos vagy és az embernek barátja, bocsásd meg minden, a mai napon szóval, cselekedettel vagy gondolattal elkövetett bűnömet; adj nekem békés álmot, küldd el őrző angyalodat, hogy megvédjen a gonosz minden támadásától, mert Te vagy lelkünk és testünk védelmezője, és mi zengjük dicsőségedet az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, most és mindörökkön örökké.

Az agg Simeon éneke

Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.

Eudes Szent János imája

E nap estéjén, ó Jézus, én Uram, imádlak Téged, áldalak Téged, köszönöm, amit ma bennem és a világban véghezvittél. Felajánlom Neked mindazt a szeretetet és dicsőítést, amely Hozzád szállt a mennyben és a földön. Uram Jézus, Te, aki irgalmas vagy, világosságod fényességében mutasd meg nekem, hogyan vétkeztem ma ellened. Amint Péternek és Mária Magdolnának, add meg nekem is azt a kegyelmet, hogy érezzem a fájdalmat, amikor megbántottalak. Bocsáss meg nekem. Ó, Jézus, átadom magam Neked, bárcsak vég nélkül énekelhetném irgalmasságodat! Ó Jézus Anyja, kegyelem Anyja, járj közben értem Fiadnál. Engedje meg nekem, hogy szeressem Őt és még hűségesebben szolgálhassam. Jézusom, felajánlom Neked ezt a pihenést. Hasonlítson a Te földi pihenésedhez, és legyen olyan édes, mint a Te mennyei pihenésed. Add, hogy alvásom békés és erőt adó legyen.

Nareki Szent Gergely imája

Uram, írd alá Neved kereszttel a házam fölé; fedd be kezeddel a tetőt, amely oltalmaz; védd meg jobboddal az ágyat, ahol pihenek; őrizd meg épen lélegzetem, amellyel megáldottad a testem; adj nekem édes pihenést ez éjszakán. És hajnalban, tökéletesen ébren, Benned új ujjongásban megszilárdulva, hadd emeljem Hozzád a hit illatával egyesült imádságom hangját.

Az ars-i szent plébános (Vianney Szent János) imája

Istenem, felajánlom Neked szívemet, lelkemet, gondolataimat, szavaimat, tetteimet, teljes lényemet, hogy csak a Te dicsőségedet szolgáljam. Megújítom keresztségi ígéreteimet. Őrangyalom, köszönöm, hogy vigyáztál rám a nap folyamán; s amikor alszom, ajánld Istennek szívem minden dobbanását.

Fordította: Görgényi Adél
Forrás: Aleteia

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Avatar photo

    Josefayerbrider

    2024. október 4. at 17:17

    INRI,
    Sokféle módon lehet imádkozni. Akinek egyszer ilyen vágya lesz própóbáljon ki több módot is. Amelyikben felüdül az lesz Ö módszere. Aki nyugodtan szeretne aludni, aki úgy szeretné magát érezni, mint annó édesanyja ölében az kezdjen el imádkozni. Ne gondolkozzon, sokat arról, hogy mit is. Azokról a vágyakról beszéljen magában elöször Istennel, amelyek a napjait megédesítik. A jó gyerekkori élményeiröl. A boldog találkozá´sokról. Amikor szeretteivel együtt volt-van-és lesz. Elöször csak rövid idöre határozza el, hogy naponta (pl. 3 napig) imadkozni fog. Azaz este elalvás elött magában megköszöni azt aminek örült, elmondnja magában mit szeretene holnap- ha az megvalosulna, és mit tenne jobban-mint ma azért, hogy szeretteinek örömet szerezzen. Mert hamar rájön, hogy a másoknak szerzett önzetlen öröm az ami önmagunk bolodgságának forrása is lesz. Ha ez segít, akkor 8-10 napon át próbálja ki továbbra is az imáinak hatását. Végül majd meglátja, hogy “hat hét hit hat”. Ezeket a hat heteket ismétleve rájön majd, hogy a szeretteivel is együttimádkozva még nagyobb közös öröm lesz az mindannyiuknak. Ahogyan jó pszychologus mondja, beszélje csak ki magát…Sokszor ez is segit. Remek ilyen ingyenes kibeszélö hely pl. a gyóntatószék…Ott egy pap meghallgatja mind azt ami nyomja az Ön lelkét. Tanácsokat is ad. Söt ad egy lelki tükröt is, amiben le van írva, hogy melyek azok a gondolatok-cselekedetek-szavak amelyek tartósan örömet okoznak már itt a földön is. Nem csak pillanatanyi érzéseinkben, vagy rövid ideig, hanem hoszabb távon söt egy életen át is. Ilyen pl. a Jóteremtö boldogító tízparancsaolata. Amely sehol máshol sem található, csakis a zsidó és keresztény bibliában vagy közérthetö módon a Youcat-ban. YOUCAT a Római Katolikus Egyház 2011-ben megjelent ifjúsági katekizmusának a neve. Kérdés-felelet formában van írva. A 2011-es Ifjúsági Világnapon 13 nyelven soztották szét. A YOUCAT mára több mint 70 nyelven jelent meg (2017-ben).

    Nagymamámtól hallottam:
    “Aki nem tud imádkozni menjen a tengerre matróznak és megtanul, de mégjobban megtanul imádkozni, ha (legalább egy) gyeremeke lesz.”
    Jézus ezt igy tanácsolta:
    Lásd Máté evangeliuma 6. Fejezezetet: “6Te, amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.”
    A Miatyánk egy legjobb példa erre, mert a szüleink is jobban tudják, hogy mire van szüksége a gyeremeküknek, mielött azok kimondanák:
    “7Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogy ha ömlik belőlük a szó, nyomban meghallgatásra találnak! 8Ne utánozzátok hát őket! Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek. 9Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a neved, 10jöjjön el az országod, legyen meg az akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. 11Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, 12s bocsásd meg a vétkeinket, amint mi is megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek. 13És ne vigy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.” ….
    Edödy Imre atya a sajóvámosi plebános másképpen tanácsaolta az imát azoknak akik közösségben szeretnek imádkozni:
    “Ahhoz, hogy megkapjuk az ima kegyelmét, szükséges közösségben, tömegben imádkozni. Gondoljunk csak arra, micsoda érzés templomban lenni egy igazi nagymisén, amikor tömve a templom és a legszebb énekek zengenek. Vagy ott lenni egy-egy nagy búcsújáróhelyen, ahol ezrek és ezrek együtt vannak, és mindenki szívvel-lélekkel könyörög. Ilyen helyeken nem lehet nem odafigyelni, nem meghatódni. Egy-egy ilyen lelki élmény hónapokra besegít.
    Az imáink a legszebb gondolatokat tartalmazzák, de az imádkozónak nehéz ráhangolódnia, ha egészen más érzelem tölti be. Ezért jó lenne, ha írnánk magunknak saját rövid kis imakönyvet, kis jegyzetfüzetet. Ebben benne lennének azok az imák, amelyek nekünk a legkedvesebbek és azok, amelyeket mi magunk írtunk. Nehéz időben ezek a hozzánk oly közel álló szövegek sokat segítenek. Ha a fentiek nyomán sikerül jobban imádkoznunk, akkor én is kérek egy Üdvözlégy Máriát.”
    Végül a magam (a hozzászólo) tapasztala:
    Reggel vagy este, amikor korán utazom a munkahelyre a vonaton, vagy nyugodtan elmélyedhetek futás, vagy úszás közben teljesen felüdit egy egytized rózsfüzér ima…Ebben Gábor anygyal köszöntötte a zsidó hajadont Mirijamot, amikor hírül adta neki az emberek szabadítójának a messiásnak a megfogantatását nem kevesebbtöl, mint a Szentlélektöl. Aki erre elöször bizonyára meglepödött, de oriási szerencsénkre igent mondott a felkérésre.
    Lásd Lukács evangeliuma elsö fejezetét: Jézus születésének hírüladása.
    26A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába 27egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. 28Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.” 29E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. 30Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. 31Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. 32Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, 33és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.” 34Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” 35Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. 36Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, 37mert Istennél semmi sem lehetetlen.” 38Mária így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Erre az angyal eltávozott.
    A masik nagyon hatásos imahely, ha van a lak´sunk közelékben egy árnyas útszéli kereszt, amelyik elött estenként rövid kis imáinkat egy gyertsával a kezünkben elmondhatjuk…Kér´seinkkel, háladásainkkal valami azenapi jó-emlékért és terveinkkel másnapra.
    Osli mosolygós Madonna könyörögj érettünk…

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés Isten szava - napi ige sorozat

Friss

President Ronald Reagan meeting with Mother Teresa and Sister Priscilla Custom

Szentek

Az 1910. augusztus 26-án Észak-Macedóniában született Kalkuttai Szent Teréz maradandó nyomot hagyott a világban. A szeretett szent megalapította a Szeretet Misszionáriusai rendjét, amely fáradhatatlanul...

461551565 1063995662401208 7317961440995675534 n 1 Custom 461551565 1063995662401208 7317961440995675534 n 1 Custom

Aktuális

A Catholic Herald október 4-i híradása szerint a belga miniszterelnök bejelentette, hogy bekéreti a Vatikán nagykövetét, hogy tiltakozzon Ferenc pápa megjegyzései ellen, melyeket az...

sim7978 Custom sim7978 Custom

Ferenc pápa

A házasság felbontathatatlanságáról szóló evangéliumi szakaszt elemezve a Szentatya a kölcsönös önátadásra, a „félmegoldások” nélküli teljes, örökké tartó elkötelezettségre emlékeztette a házastársakat, hangsúlyozva annak...

Kapcsolódó...

Zarándok Esték

A Zarándok Esték első alkalmát szerkesztőségünk szeptember 19-én tartotta a pécsi Szent Imre-templomban (pálos templomban), ahol Simon Dávid győri egyetemi lelkész osztotta meg tanúságtételét...

Család

Ha csak egy gyermekünk van, az számos kérdést vethet fel az oktatásával, nevelésével, másokkal való kapcsolataival vagy jellemével kapcsolatban is. Ismerje meg egy szakértő...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Évközi 26. vasárnap Az elmélkedést mondja: Heiter Róbert Gottfried atya Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása...

Vatikán

Egy sajtótájékoztatón a Hittani Dikasztérium prefektusa részletesebben is kifejtette, hogy a Szentszék hogyan tartja majd a kapcsolatot Medjugorjéval. A Szentszék engedélyezte a bosznia-hercegovinai Medjugorje...