Kóbor Jánosért, az Omega alapítótagjáért. Egy 60 éves zenei korszak zárult le. Sebestyén Péter atya az alábbi írással emlékezik ma, amikor temetésére kerül sor.
Az ősrobbanás előtt semmi nem volt. Se nem semmi, se semmi. Illetve mégis. Csak a semmi volt. A semmi viszont nem teremtheti önmagát. A semmi sem lehet magától, a semmi is létrejött valamiből. A semmiből nem lesz evolúció. A semmit is teremtette valaki. A semmiből is létrejött valami. A világmindenség. Istennek a teremtő szavára lett minden. És az Ige testté lőn…– írja Szent János.
Ez Karácsony titka.
Karácsonykor pedig maga Isten lesz „teremtménnyé”. Emberré születik, hogy újjáteremthesse a világot. A nemrég elhunyt Kóbor János, az Omega frontembere az Oratórium című nagy munkájukban így fogalmaz:
„Jöttét úgy jelzi majd
Zörrenő ág rügyet hajt
Hajnal pírt fest az égre
Olvad a jég a szívünkben
Isten is hisz ünnepünkben
Szikla szirt bukik térdre
Egy új nap a teremtésben
Ebben te sem maradsz tétlen
Új szerep vár rád
Tisztán, ahogy te is kaptad
Szórd el a gyémánt magvakat
Gyermeked álmát
Nőjön romlatlan virág
Öröm, töltsd be az ember sivatagát
Jöjj el fényteli nap
És fordítsd ki az árnyékból az arcunk
Így köszönts ránk
Reményed él, ragyogó fény
Mert attól még, hogy holnap meg kell halnunk
Ma ajándék
A föld és ég
Új született nap
Fordítsd ki az árnyékból az arcunk
Így köszönts ránk
Reményed él, ragyogó fény
És vállaljuk a felhőjáró harcunk
Nincs menekvés
Csak új kezdés
Jöjj el szép fényteli nap
Áldott fényed fürdesse az arcunk
Így köszönts ránk
Reményed él, ragyogó fény
Mert attól még, hogy holnap meg kell halnunk
Ma ajándék
A föld és ég
Vár, hogy teremtsék
Új föld és ég
Már harang szól
A távolból”
(Omega-Oratórium: Egy új nap a teremtésben)
Mi ez, ha nem hitvallás?
Minden belemagyarázás nélkül, ott az élő hit. Ott az érzékenység a transzcendencia iránt. Ott a vágy Isten után. Már az első nemzedéket meglepte az áhítat és szakralitás, amellyel ez az elektronikus zene a maga módján messze kitűnt a popzenéből és felül is múlta azt. Ezért misztikus, felemelő, elgondolkodtató az Omega zenéje. Nemcsak lebegés, nemcsak progresszív rock, nemcsak űrzene, nemcsak menekülés a földi borzongás, diktatúrák, gonoszság elől. Habár menekülésnek is ez a legjobb irány. Nemcsak a magyar közönség, hanem minden nemzet hallgatósága „vette” az üzenetet, és évtizedekig hűséges volt hozzuk. A zenei és szellemi mondanivaló úgy nemzetközi, hogy közben sajátosan magyar, „Omegás” maradt. Élő koncertjeiken mindig magyarul énekeltek, éreztetve azt is, hogy a gondolatok, az érzések is magyar lélekből fakadtak, s mégis általánosak és emberiek. De eleve igényesebb hallgatósághoz szólnak. S ez a himnikus magasztosság, ez az emelkedettség, amely nagy dalaikban tetten érhető átértékeli, magasabb és mélyebb értelmet ad életművüknek, mint maga a szórakoztatás, vagy lázadás. A misztikusság volt, ami átjött a statisztikákon is (a világ második legidősebb zenekara 2022-ben lett volna 60 éves, 20 stúdióalbum, 12 idegen nyelvű album, 9 koncertalbum, tízezernél is több élő koncert, több millió eladott lemez, öt nagy koncert, több mint 70 ezer emberrel a Népstadionban, több kisstadionos előadás fémjelzi pályafutásukat, Európa szinte minden országában játszottak, stb…).
Töretlen népszerűségük az új zenei irányzatok dacára sem fakult.
Ebben előzték meg korukat. Sőt mintha a történelem is itt-ott utolérte volna és hozzájuk igazodott volna. Dalaikban olyan általános kérdéseket vetnek föl, amelyekkel mindannyiunknak foglalkozni kell. Hol találod meg a jóságot, mivé tesz a gonoszság, ki menti meg az embert saját szerencsétlenségétől?… Mert ezek a szövegek időtállóak. Értéket képviselnek. Költői módon, mögöttes értelmükkel többet sugallnak, mint amit első hallásra jelentenének. Többlettartalommal bírnak. Elérik a keresők, az agnosztikusok szívét is. Az Omegánál egyedülálló módon tetőzött a tehetség és a tudás. Utánozhatatlan zenéjükről csak jót lehet mondani. A zene ereje mellett a szövegek is olyan érvényes igazságot adnak át, amelyek egyszer s mindenkorra belevésődnek az ember tudatába. Sőt, a tudatalattiból is folyton feljönnek, elgondolkodásra késztetnek, megállítanak, és alázatra, befelé fordulásra serkentenek. Az Omega monumentális zenéje ezért több mint puszta szórakoztatás, éppenséggel igazi lelkigyakorlat.
Hátborzongató és fönséges, könnyet csal a szembe és kicsinnyé tesz, háttérbe szorítja az egódat: előjön belőled az őszinte gyermek, a bűn sötétjében kínlódóból a fény utáni vágy. Magával ragadnak nemzedékeket és kapaszkodót adnak, mint valami civil vallás. Mert a XX. század embere ugyan elveszítette érzékét a hagyományos vallásosság iránt, ám annál inkább fogékony lett a fiatalok új életérzésére, ami a könnyűzenében öltött testet. Gyermekkorunktól fújtuk ezeket a dalokat, gyűjtöttük a lemezeket. Azzal, hogy énekeltük az iskolában, vagy otthon, tartottuk a lelket magunkban az istentelen szocializmus dacára is. Ezekkel a dalokkal énekeltük ki az igazságot, a diktatúra fekete hollójának szájából.
Ezüst eső, Gammapolis, Nyári éjek asszonya, Babilon, Ballada a fegyverkovács fiáról, Naplemente, A bűvész, A könyvelő álma, Tízezer lépés. Léna, Fekete pillangó, Hajnali óceán, Az arc, Kemény játék, Tizenhat évesen, A föld árnyékos oldalán, és még sorolhatnánk.
Az első nagy slágerek megalapozták az együttes hírnevét (Gyöngyhajú lány, Régi csibészek, Petróleumlámpa, stb). De ebből a korszakból kinőve megértek a mélység követelményei számára, és azt képviselték egész a Testamentum c. albumig. Érződik rajtuk, hogy Kóbor János zenei ideálja Liszt Ferenc volt, hogy meg akarta láttatni velünk is az angyalok álmát. Holott nem is akart énekelni, a kottát sem ismerte, hangszeren sem játszott – kalapból húzták ki az osztályban a sorsot, hogy melyikük milyen hangszeren kezd tanulni, miután megláttak egy karácsonyi ajándékként kapott Elvis – lemezborítót.
Olyan nagy együttesek, sztárok voltak kezdők, előzenekarok koncertjeiken, mint a Queeen, Pink Floyd, Scorpions. És amikor Kóborék rájöttek, hogy az angol fenegyerekek, Mick Jagger és társai a Rolling Stones-szal olyan fiatalok, mint ők, elhatározták, csak azért sem hagyják alább… Kelet európai csodabogarakként elsők voltak abban, hogy külföldi turnéra mehettek, elsőként játszottak szintetizátoron, elsőként alkalmaztak lézershowt és egyéb színpadi technikát. Egyedüliként nekik volt több mint egymillió eladott hanglemezük Németországban, elsőként nekik volt CD-n lemezük itthon, méghozzá platina. Miután hazajöttek az angol turnéról itthon első albumuk 650 ezer példányban kelt el. Nem véletlenül kapták meg ők elsőként a klasszikus zenészeknek járó Liszt Ferenc- díjat, majd Kossuth-díjat is és sok más elismerést. Szövegíróik: Adamis Anna, Sülyi Péter, Trunkos András, mintha érezték volna, hogy itt nem pusztán könnyűzenéről van szó, hanem evangéliumról.
Nem kell irodalomtörténésznek vagy szövegelemzőnek lenni ahhoz, hogy felfedezzük a karácsony üzenetét ezekben a sokatmondó képekben, amelyekben talán kedveséhez fordul a szerző, de végül is: – a szerelmet is Isten adta. Ő a szeretet forrása. Mennyivel mélyebb lenne a párhuzam, amikor Isten előtt állva mondaná az ember. Ahogy Kóbor János minden idők egyik legjobb dalában énekelte:
„Ázott köpenyét kölcsönadta rám az ég. Ronggyá nyűtt cipőm, amíg bírta, vitt feléd. Éjszakák sűrűjén vágtam át, a fényes izzó nap tüzét arcomon hordtam szét.
Gyöngyházszínű tengeren, Könnyű csónak szállt velem. Most újra, újra itt vagyok, Napot hoztam, csillagot.
Drágakő vízbehullt, a mélyben elveszett. A bársony megfakult, ezüsttükröm megrepedt.
Szélvihar szórta szét a pénzemet. Kopott bádogpoharam végül koldus vette meg.
Minden kincsem odalett, Nem hozhattam mást neked. Napot hoztam, csillagot, Nézd a két kezem, nézd csak, hogy ragyog.”
(Omega: Napot hoztam, csillagot)
Mint a pásztorok, akik szegénységükben szívük-lelkük szeretetét adják, a nincstelenségükkel hódolnak a Betlehemi Kisded előtt. Mert az ember mindent itthagy. Mindent elveszít úgyis. Csak az marad meg, ami odaát is értékesnek bizonyul: őszinte önmaga. Amiről már lehámlott az önző én, a birtoklás, a kapzsiság, a magamutogatás héja. Csupaszul, tehetetlenül, de belső békében letisztulva áll teremtője előtt: Uram, nézd ezt hoztam neked. Fogadj be szeretetedbe!
Ha arra gondunk, hogy a 2013-as Oratóriummal körbe járták a Kárpát-medence templomait, és mintegy hitvallást tettek hitükről, Istenhez tartozásukról, akkor állítható, hogy hivatásukat betöltötték. Kóbor János és az Omega életműve teljes. A jó harcot megharcolták, a hitet megtartották, a pályát végigfutották. A Karácsonykor közénk született Istenfia, felkelő Napunk, a magasságból pedig befogadja őket örök fényességébe, ahol már nincs bűn, baj, szenvedés. Csak öröm, és beteljesedés. Az égi koncert vég nélküli Isten-dicsérete. Ahová egész életükben zenéjükön keresztül is vágytak.
Az Oratóriumba egyébként a Boldogasszony anyánk és a Hol szent Péter himnuszaink záró akkordjai is belefértek… A szöveg, mintegy karácsonyi végrendeletként egyik helyen úgy is fogalmaz:
„mert attól, hogy holnap meg kell halnom, ma ajándék a föld és az ég.”
