Nem az a kérdés, mi leszel, hanem hogy ki leszel – teljesítménykényszerről, gyermeki szorongásról és elfogadásról – Válaszkereső

A Válaszkereső legújabb részében Pécsi Rita neveléskutató olyan szülői és nagyszülői kérdésekre válaszolt, amelyek mind a gyermekek belső biztonságát, önértékelését és egészséges fejlődését érintik. A beszélgetés központi gondolata az volt: a gyermek értékét nem a teljesítménye, sikere, jegyei vagy tehetsége határozza meg, hanem az, hogy szerethető, esendő, fejlődő emberként élheti-e meg önmagát.

1. kérdés: Túl sok-e a különóra egy tehetséges, maximalista kilencéves gyermeknek?

Az első kérdést Anett küldte Budapestről. Kilencéves fia nagyon tehetséges, jól tanul, szertornázik, hegedül, hittanra és cserkészetre jár. Hetente körülbelül tizenkét órát tölt szertornával, és ragaszkodik minden különórájához. A szülő azonban aggódik: nem túl sok-e ez a program és kötelesség? Különösen azért, mert a fiú maximalista, és amikor életében először négyest kapott egy dolgozatra, vigasztalni kellett.

Pécsi Rita határozottan figyelmeztetett: így könnyen előkészíthető a felnőttkori „mérgező maximalizmus”. Ez az a lelkiállapot, amikor valaki a teljesítményében méri saját értékét. Ha a gyermek azt tanulja meg, hogy csak akkor szerethető, ha kiválóan teljesít, az később kihat a kapcsolataira, a hitéletére, sőt az egész önértékelésére.

A neveléskutató szerint a siker és a teljesítés önmagában nem rossz, de veszélyes, ha a tökéletesség válik értékmércévé. A gyermeknek meg kell tanulnia, hogy hibázni nem jellemhiba. A hibázás a tanulás része. Ahogy Pécsi Rita fogalmazott: nem az a baj, ha „beleesünk a folyóba”, hanem az, ha nem jövünk ki belőle.

Kiemelte azt is, hogy a szülői kérdések fókusza nem lehet mindig a jegy: „Hányas lett?”, „Milyen százalék?”, „Ki teljesített jobban?” Ehelyett érdemes a gyermek napjára, érzéseire, kapcsolataira kérdezni. Ha rosszabbul sikerül egy dolgozat, azt együtt meg lehet nézni, levonni belőle a tanulságot, majd továbbmenni.

A különórák kapcsán Pécsi Rita szerint a tizenkét óra szertorna önmagában is nagyon sok, különösen úgy, hogy mellette még hegedű, hittan és cserkészet is van. A szülőknek joguk és kötelességük vezetni a gyermeket, nem a gyermeknek kell irányítania minden döntést. Nem „eltiltani” kell, hanem sok beszélgetéssel segíteni neki felismerni: nem lehet minden „nyúl után futni”.

A serdülés közeledtével különösen fontos, hogy a gyermeknek legyen szabadideje, belső tere, csendje. Szüksége van arra, hogy feldolgozza az élményeit, morfondírozzon, beszélgessen, álmodozzon, önmagában rendezze a benne zajló folyamatokat. Ha minden perce be van osztva, mások véleménye és elvárása veszi át a belső önértékelés helyét.

2. kérdés: Mi történik, ha egy kitűnő tanuló rosszul teljesít a felvételin?

A második kérdés egy nagymamától érkezett. Tízéves unokája kitűnő tanuló, közösségi gyerek, szeretik a társai és a tanítói is, de szorongó. Felvételizett abba az egyházi gimnáziumba, ahová idősebb testvérei járnak, ám nagyon gyengén teljesített. Közben a félévi bizonyítványa kitűnő lett, dicséretekkel.

Pécsi Rita szerint ebben a helyzetben nem kell tragédiát látni. Egyetlen felvételi teljesítmény, különösen egy tízéves gyereknél, nem mutatja meg, ki ő valójában. Lehet, hogy az adott napon szorongott, rosszul reagált a helyzetre, vagy egyszerűen nem tudta kihozni magából azt, amit máskor tud.

A neveléskutató nem értett egyet azzal a pszichológusi javaslattal, hogy ha a gyereket nem veszik fel, „mindent be kell vetni”, különben összeomlik. Szerinte inkább azt kell vele átbeszélni, hogy semmi végzetes nem történt. Most nem sikerült, de ettől ő nem lett kevesebb. Ha jó helyen van, szeretik, jól tanul, közösségben él, akkor nem marad le semmiről.

Pécsi Rita itt fogalmazta meg az adás egyik legerősebb gondolatát: a gyereknek nem azért kell zenét, sportot, művészetet vagy közösségi tevékenységet tanulnia, hogy ebből éljen, vagy hogy piacképesebb legyen, hanem azért, hogy gazdagabb és boldogabb emberré váljon.

A valódi kérdés nem az: „Mi leszel, ha nagy leszel?”, hanem az: „Ki leszel, ha nagy leszel?” Milyen ember, milyen anya, apa, barát, férfi vagy nő lesz belőled? A szakmai siker fontos lehet, de önmagában nem tesz boldoggá. A lélek gazdagsága, a játék, a művészet, a közösség és az önfeledtség képessége legalább ilyen fontos.

3. kérdés: Fel kell-e készíteni egy ötéves gyermeket arra, hogy testi jellegzetessége miatt csúfolhatják?

A harmadik kérdést egy aggódó édesapa tette fel. Ötéves kislányának van egy vele született testi jellegzetessége, amelyet ő még természetesnek vesz. Az apa azonban attól fél, hogy később, például testnevelésen vagy úszáson csúfolni fogják emiatt. A kérdés: érdemes-e előre felkészíteni a gyermeket arra, hogy bántás érheti?

Pécsi Rita óvatos, körültekintő választ adott. Szerinte fontos lenne tudni, pontosan milyen mértékű testi jellegzetességről van szó, de általánosságban érdemes erről beszélni – nagyon tapintatosan. Ugyanakkor nem biztos, hogy a csúfolódás elkerülhetetlen. A gyerekek tudnak élesek és kritikusak lenni, de képesek nagyfokú irgalomra és segítőkészségre is.

A legfontosabb feladat Pécsi Rita szerint a megfelelő tanító és közösség megtalálása. Egy jó tanító első osztályban meghatározó tekintélyszemély lehet. Ha ő természetesen, szeretettel és elfogadóan vezeti be a gyermeket a közösségbe, akkor a többiek is könnyebben elfogadják őt. Sőt, ez a közösség egészének is értékes nevelési tapasztalat lehet.

A neveléskutató mesék, történetek segítségét is ajánlotta. Olyan mesékét, amelyekben nem a külső szépség vagy testi tökéletesség a lényeg, hanem a belső érték. Az ötéves korosztály számára a racionális magyarázat mellett különösen fontosak az érzelmi utak: mese, rajz, báb, történet, művészet. Ezek segíthetnek abban, hogy a gyermek belülről is megerősödjön.

Válaszkereső továbbra is arra bátorítja a nézőket, hogy írják meg konkrét helyzeteiket, mert bár egy műsor nem helyettesíti a családterápiát, rövid, irányt adó válaszokkal sok családnak lehet kapaszkodót nyújtani.