Napi ráhangoló: Péter és Pál vértanúsága az Egyház győzelme
Szent Péter és Szent Pál apostol
ApCsel 12,1-11; 2Tim 4,6-8.17-18; Mt 16,13-19
„Engem ugyanis már kiöntenek, mint italáldozatot, elköltözésem ideje közel van.”
Emberileg nézve soha nem érte nagyobb csapás az Egyházat kétezer éves zarándokútja folyamán, mint amikor – a hagyomány szerint – ugyanazon a napon elveszítette két oszlopát: Pétert és Pált. Mégis, mi keresztények kezdettől fogva győzelemként ünnepeljük ezt az eseményt, mert hitünk szerint a két főapostol vértanú halála nem veszteség, hanem nyereség. Nyereség nekik, akik „a jó harcot megharcolták, a pályát végigfutották, a hitet megtartották” és tovább is adták, s fáradozásuk jutalmaként a mennybéli hazába költözhettek. És nyereség az Egyháznak is, hiszen elköltözésükkel gyarapodott a mennyben a diadalmas Egyház, közbenjárásuk pedig a zarándok Egyház hathatós támasza. A két apostol élete tehát nem megszakadt, hanem eljutott a végső kiteljesedésre; a két kiválasztott és igaz tanú nem kudarcot vallott, hanem most ért fel a csúcsra; a két oszlop nem kidőlt, hanem most vált csak igazán megingathatatlanná, úgyhogy bátran támaszkodhat rájuk az Egyház épülete.
A szentek halálában mindig megdicsőül az Isten. Kimondhatjuk, hogy valójában csak a halál, a szeretetből vállalt halál nyomhatja rá életükre, munkásságukra a hitelesítő pecsétet, amikor hitvallásuk és szeretetük maximumát nyújtva belépnek Isten dicsőségébe. S ekkor nem csupán előttük tárul ki az ajtó a mennyben, hanem Isten előtt is, hogy életpéldájuk, tanúságtételük, tanításuk által ő maga léphessen be abba a közösségbe, ahol éltek, erőt, bátorítást és mennyei vigasztalást nyújtva a közösség minden tagjának.
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus, hálát adunk Neked Szent Péterért és Pálért, akiket minden emberi gyarlóságuk ellenére kiválasztottál, és minden különbözőségük ellenére eggyé tettél az Irántad való szeretetedben és az Egyházadért való munkálkodásban. Áldj meg minket, akiknek hite az általuk vetett magból sarjadt, és közbenjárásukra segíts, hogy egész hátralévő életünkben úgy munkálkodjunk a Te országodért, hogy életünkben-halálunkban egyaránt nyitott ajtóvá válhassunk, melyen keresztül beléphetsz testvéreink életébe.
Készült Barsi Balázs – Telek Péter-Pál: Új Magasság és Mélység c. könyve alapján.
A Napi ráhangoló hajlanban érkezik. Ha feliratkozol e-mail listánkra, akkor a postaládádban fogod találni az aznapi részt. Ne hagyd, hogy a közösségi média algoritmusaitól függjön, hogy megkapod-e az aktuális napi részt.









INRI,
Péter és Pál. A két zsidó apostol. Péter az analafabéta halász. Pál Gamaliel tanitványa irás-olvasástudó teologus kezdeteben a Jézuskövetök üldözöje: ahogyan illik fegyverrel lovakkal elfogatással börtönnel stb…István dikaonus Jézusrol predkiált –az pedig tiltos volt a föpapok szerint. Ezért eltitélték lincselés áldozata lett. Elérvén a kapuhoz, gúnyos kiáltások közepette kitaszították, hogy fusson az életért, ha tud. István azonban nem fut el a kövek elől. Hanem amikor hullani kezdtek rá a kövek, ő térden állva így könyörgött: ,,Uram, ne ródd föl nekik ezt bűnül!” — és e szavakkal elszenderült.
Saul=késöbbi ujnevén Pál apostol pedig, aki ezeknek tanúja volt, és a megkövezők az ő lába elé tették le a ruhájukat, ugyanezen a kapun át indult el egy héttel később Damaszkuszba. Akkor, ismét elhaladva a hely mellett, a szíve valószínűleg gyorsabban kezdett verni, hiszen hallotta István utolsó imádságát. Önkéntelenül is a szeme elé kapta a kezét, majd lova oldalába vágta sarkantyúját hiszen Damaszkusz még messze volt. Nem is sejtette, hogy még mielőtt beérne Damaszkuszba, találkozni fog Azzal, aki a vértanú István diákonus helyére belőle formál apostolt, hogy az Evangélium egyre szélesebb körökben terjedjen a pogányok között. Ez az a Damaszkuszélmény??!! Történelmi esemény. Jézuskövetök Üldözöjéböl Jézus szavaira keresztény teologus lesz…
A pogányok=nemzsidók Apostola…Mindennépek egyenrangu apostola. Önkéntes szövetségben csatlakozo mindenemeber apostola. Mihez csatlakozó? A szentmiseünnephez, a vasárnapi szetnáldozáshoz, a papi szentségben való pap=Péter utodja szavaira…Pál is maga is azzá vált. Az analafabéta Péter hatására…Nomeg Jézuséra…Aki valós feltámadott történetét Pétertöl tudta meg Saulus a keresztényüldözö–akiböl a keresztények apostolává vált…Osli mosolygos Madonna könyörögj érettünk.