Napi ráhangoló: Hol van itt a kinyilatkoztatás?
Évközi 13. hét, péntek
Ter 23,1-4.19;24,1-8.62-67; Mt 9,9-13
„Izsák pedig bevitte Rebekkát anyjának, Sárának sátrába. Feleségül vette, és annyira megszerette, hogy megvigasztalódott fájdalmától, amelyet anyja halála miatt érzett.”
Az Ószövetség bizonyos részeihez érve felmerül bennünk a kérdés, hogy nem pusztán emberi történetet olvasunk‑e, amely szinte szóról szóra olyan, mint a miénk. Hol itt a szentség, a természetfölötti vonatkozás? Mi az isteni kinyilatkoztatás abban, ahogy Izsák édesanyja halálán kesereg minden este, majd beviszi Rebekkát anyja sátrába, vele hál, megszereti és megvigasztalódik? Reális emberi történet ez, mélységes pszichológiai ismerettel: a fiú anyja vonásait is keresi és megtalálja feleségében. Megvigasztalódik, és megy az élet tovább. Izsáknak fiai születnek, s a történet folytatódik Jákobon és Józsefen keresztül Dávid királyig, s onnét tovább a másik Józsefig és Máriáig és a mi Urunk, Jézus Krisztusig.
Mi pedig mindezt olvasva lassan meglátjuk a nyilvánvaló igazságot, hogy üdvösségtörténetben élünk. Isten ígéretei itt a földön általában lassan teljesülnek, úgy bontakoznak ki, mint magjából a növény. Úgyhogy ha az ember elszakadna a hit forrásaitól, hajlamos volna a beteljesedést „természetesnek” venni, a maga művének és a „dolgok alakulása” magától értetődő következményének tekinteni. Az ember szabad, ő dönti el, hogyan él; eszik-iszik, uralkodik és elbukik, bűnt követ el és bűnbánatot tart, gyermekei születnek és halnak meg, reményei szétfoszlanak, s helyette szövődnek újak, de mindezek mögött, alig észrevehetően, jelen van az Isten, s mindezeken keresztül véghezviszi az ő művét, megvalósítja az ember üdvözítésének tervét.
Imádság
Urunk Jézus, Te egyesek életébe úgy lépsz be, mint a mai Evangéliumban Máté pénzváltó asztalához: „Kövess engem!”; másoknak pedig kora gyermekkoruktól kezdve Isten ígéreteinek világosságaként ragyogod be minden napjukat. Add, kérünk, kegyelmesen, hogy a napi ige által akár megrendít és szíven talál, akár az élet leghétköznapibb részleteinek feltárásán keresztül vezet az Írásokat sugalmazó Lélek, egyre inkább megtanuljuk Isten üdvösségtervében nézni a magunk, a családunk és az egész emberiség életét, s napról napra mind jobban átadjuk magunkat Neked.
A Napi ráhangoló hajlanban érkezik. Ha feliratkozol e-mail listánkra, akkor a postaládádban fogod találni az aznapi részt. Ne hagyd, hogy a közösségi média algoritmusaitól függjön, hogy megkapod-e az aktuális napi részt.
INRI,
a természetfeletti vonatkozás. Az az, hogy sokmilliárdnyi km-re sehol sem lehet levegöt venni az ürben. A felettünk levö 5 km-en pedig még ez nem korlátozott, mindekinek megy. Meg az, hogy sokmilliárdnyi km-re sehol sincs fény olyan amit mi nappalnak érezünk. Itt nekünk meg felkel és lenyugszik 12 óranként. A hömérséklet 5 km-ig felettünk elvislehetö (beöltözve ruhába melegen)…Afölött pl. 20 km-re többmiliiárd-trilliárd-billiárd km-en át minusz -50 vagy -273 fok a hideg. Ami ellen semmiylen ruha sem véd. Ha nap 1 m-es golyó akkor a föld egy alma. És csak a héjában lehet emberi élet ürruha nélkül sehol máshol sem! Ürruhába 384.400 km-ig, ennyire van a hold. Oxigént külön kell vinni oda, ha kifogy a palack akkor kampec. Az, hogy itt élünk eleve természetfeletti ajándék. Olyan ez, mint ha egy Dunában ( 2.857 km) egy szem borso héjában lehetne élni és ott is élünk arányoasan nézve.
osli mosolygos madonna könyörögj éretünk
INRI,
„Reális emberi történet ez, mélységes pszichológiai ismerettel: a fiú anyja vonásait is keresi és megtalálja feleségében. Megvigasztalódik, és megy az élet tovább.” Namáné ajweh…Oh fájdalom…Csak azt ne…
1_igaz, komoly csakis 100%-os viszontszeretet lehet a fiu sorsa anyja felé 12 éves koráig, különben meghalna csecsemöként…ez azonban nem önkentes fele-fele szeretet. Az anyáé végtelen a fiúé annak 100%-os visszadása az anyja felé.
2_azonban 12-13 éves kortól a fiú (szex)partnert keres. Amámeg 50-50%-os kölcsönösségen alalpul, hosszú távon.
3_a katolikus fiút -az anyja adja át- (éltében vagy holtában) egy másik nönek…=nejének…aki nélkül csak fiu(gyerek) marad…mert a neje azt akaraja, hogy az urától mindenki tisztelettel viselkedvén amaz jól irányitsa életét és neje életét- majdan pedig örökösöket nemz-zen…az anyjától valo bármely függöségét meg nagyon-felejtse el…ez az amitöl a férfi férfi lesz
4_A házasság azonban ennél sokkal több…40%-ban kölcsönösen-sikeres-házasélet(szex), 60%-ban közös mise-ima-istentisztelet-gyermekáldás-sikeres közös munka-sokmunka/sokpénz-inkább a pár adakozzon-mint rászoruljon adományra,
5_tehát az Isten az örök völegény mi emberek a menyaszony—leutánzása. Aki nem érti ne házasodjon…
6_Jézus családban nött fel, de ott egyedüliként a történelemben liliomos szüz maradt a völgény=József és a menyasszony=Mária….egyedüliként a történelemben 100%-ban közös mise-ima-istentisztelet-gyermekáldás/Istenfia/Máriától-sikeres közös munka jellmezete ezt a frigyet…Isten fiának felnevelése okából-a megváltó-a boldogito mozesi 10 parancsolatot minden emberre kiterjesztö ujvalláslapitó Jézus bünnélküli személyében…Minden másik férfi ezen a földön bünöket is követett el, Jézus azonban soha, az anyja Mária pedig a nök között egyedüliként volt bün-nelkül való===ez volt a megváltás elsö lépése…miattuk lett az emberiség alkalmas…az üdvösségre…amit Jezus halála és feltámadása általi világmegváltása hozott el mindenkinek.
osli mosolygos madonna könyörögj érettünk