Napi Rahangolo 2025.06.23 hetfo

Napi ráhangoló: A tisztánlátás útja – az Úrral való találkozás

Évközi 12. hét, hétfő

Ter 12,1-9; Mt 7,1-5

Vesd ki előbb a magad szeméből a gerendát, csak aztán fogj hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből.”

Ki láthat tisztán? Csak az, akinek saját maga és fontosnak vélt ügyei, gondjai nem nőnek gerendává, hogy eltakarják szeme elől a lényeget. (Egészen közelről nézve a szálka is gerenda lesz, hiszen teljesen betölti látóterünket.) Ki láthat tisztán? Csak az, aki az Urat látja. Ha nem látjuk őt, hiába próbáljuk kivenni a másik szeméből a szálkát, de a magunkéból a gerendát is. Vaktában kapkodunk, és esetleg kiszúrjuk a másik szemét. Befelé kell nézni és látni, mint Ábrahám, akinek életútját az Úrral való találkozás emlékére emelt oltárok szegélyezik.

Keressük hát az Úrral való találkozás alkalmait. Fürösszük meg tekintetünket, emlékezetünket, fantáziánkat az ő csodáinak szemlélésében. Nézzünk a keresztre, amely nem bitófára ácsolt gerenda többé, hanem édes gyümölcsöt termő fa, az élet fája, mely az átkot áldássá változtatja. Nézzük a feltámadott Urat, már nem testi, hanem belső, szellemi látással. Hiszen amint a mi Urunk mondja: „Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.” És valljuk meg Szent Tamással: „Én Uram, én Istenem!” Majd mutassuk be neki a hála és dicséret áldozatát, szívünk oltárára téve felajánlott jó elhatározásainkat, és segítségül híva az Úr nevét. Azután induljunk útnak, megtisztult szemmel és megújult szívvel.

Imádság

Urunk Jézus, add kegyelmedet, hogy mindennapi elmélkedéseink során találkozva Veled megtisztuljon a látásunk, a tekintetünk. Te magad légy, aki kiveszed szemünkből a szálkát, és megadod az igazi világosságot, a helyes arányérzéket és a tisztánlátást. Segíts, hogy hitben megtisztult tekintettel térjünk vissza szeretteink körébe, munkánkhoz, hordozni való terheinkhez, élesebb szemmel vegyük észre a bűnre vezető alkalmakat, jobban fel tudjuk mérni a zűrzavaros helyzeteket, és megtaláljuk a belőlük kivezető utat.


A Napi ráhangoló hajlanban érkezik. Ha feliratkozol e-mail listánkra, akkor a postaládádban fogod találni az aznapi részt. Ne hagyd, hogy a közösségi média algoritmusaitól függjön, hogy megkapod-e az aktuális napi részt.

Válasszon egy vagy több listát
Listák
Adatkezelési hozzájárulás

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

Egy hozzászólás

  1. INRI,
    igen atyám. A legendás ferences derü az ami miatt az elözö pápa is Franciskus lett jezsuitaként. Jézus az én reményem. Nélküle soha sem hallottam volna goj/ittnemzsidó-ként Ábrahám Izsák és Jákob Istenéröl, aki a választott népet 613 parancsaolattal ajándékozta meg. Amiböl 10 mozesi parancsolatot köbevéstek. Ez az a mérce a Jézuskövetöknek, aminek beterta´sáért bolodogság a jutalom itt és most az evilágon, ráadásnak pedig majdan a mennyei Yerushalaymban=nekünk katolikusokanak mennyország a neve. Akik önkéntesen csatlakoznak a 12 analafabéta zsidó halász, Jézus tanitványinak csoportjához a lélek sugallatára hallgatva. Akik a missziót a családban kezdik el, papa-mama-gyerekek csupasziv szeretet…A jopapuk utmutása szerint. Többszázat is ismerek. Akik a minikkel=3-12 évesekkel, kamaszokkal=12-18 évesekkel, és a párválasztókkal=18-27 évesekkel, a kismamákkal=16-46 évesekkel, és ráadásnak a rabokkal, betegekkel és öregekkel is foglalkoznak. Akik a ráadás kategoriákban jobban szeretnek pasztorálni azoknak könyebb dolguk van, mert azok helyhezkötöttek és nem tudnak “elmenekülni a pasztoráció elöl”. Adj Uram Jézus peldája szerint papokat mindenik embercsoportok mellé. Adj Uram jó völegényeket, akik éged utánoznak le mert te vagy az örök völegény-mi emberek a menyasszony. Völegényeket akik menyasszonyt keresnek és találnak is, aki a te szolgálólányod lánya. Akivel frigyük (bös´ges)gyermekáldásban virágzik fel. osli mosolygos madonna könyörögj érettünk