Napi ráhangoló: A mennybe ment Krisztus visszatérése a Szentlélek által
Húsvét 6. hete, csütörtök
„Még egy kis idő, és már nem láttok engem, majd ismét egy kis idő, és látni fogtok engem.”
A „kis idő”, melyről Jézus a mai Evangéliumban beszél, nemcsak sírban nyugvásának idejét jelenti, hanem a mennybemenetele és Pünkösd közötti időt is, hiszen az apostolok Pünkösdkor a mennybe ment Krisztus egészen sajátos, végleges visszatérésének lesznek tanúi. Azelőtt ott állt előttük hús-vér emberként, feltámadása után már új, romolhatatlan testben, Pünkösd után viszont a Szentlélek által bennük lesz jelen.
A megtestesülés után ez a legnagyobb fordulat a világtörténelemben: az Egyház születésének pillanata. Szent Pál is csak lassan érti meg, hogy a körülötte kirobbanó botrányok, szakadások, a hozzá való csatlakozás és az elutasítás nem őmiatta, hanem a benne élő Krisztus miatt történnek. Ha Jézust hirdetjük, és bűnbánatban élünk hosszú éveken át, mi is az ellentmondás jelévé leszünk. Nem csupán hibáink, természetünk miatt lesznek ellenségesek velünk, hanem Krisztus miatt. Kitehetjük a lelkünk, fáradozhatunk a legnagyobb jó szándékkal, elkerülhetetlen, hogy környezetünk szembekerüljön velünk, talán egészen odáig, hogy megaláznak és kivetnek maguk közül. Szent Benedeket első társai meg akarták mérgezni, Szent Ferencet alkalmatlannak nyilvánították rendje vezetésére, Keresztes Szent Jánost szerzetestestvérei börtönbe vetették. Ők mégsem estek kétségbe, s nem tértek le arról az útról, amelyre Krisztus vezette őket a bensejükbe adott Szentlélek által. Isten pedig megáldotta szolgálatukat és szenvedésüket, és még ragyogóbban beteljesítette küldetésüket.
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus, Te azért jöttél, hogy velünk is megoszd istenfiúságodat, halhatatlan életedet, és elküldd nekünk a Szentlelket. Fogadd el cserében tőlünk halandó testünket, földi életünket, értelmünket, érzelmi világunkat, tehetségünket és akaratunkat, hogy általunk is beléphess a világba, és beteljesítsd művedet az emberek között.
Készült Barsi Balázs – Telek Péter-Pál: Új Magasság és Mélység c. könyve alapján.
A Napi ráhangoló hajlanban érkezik. Ha feliratkozol e-mail listánkra, akkor a postaládádban fogod találni az aznapi részt. Ne hagyd, hogy a közösségi média algoritmusaitól függjön, hogy megkapod-e az aktuális napi részt.









INRI,
hagyomàny? Szokàs? Forklor? Igen jò és szép dolgok. Igen. Ezek jo közõssegteremtö dolgok. Azonban közösséget teremteni lehet sokféle modon. Pl. Bajtarsi katonài fegyelemmel IS. A gyilkolàsra spezializàlva. Parancsra. Ami AZ egyiknek hõstett a màsoknak àrulàs ellenfelek között. Jézus uj parancsot adott. Ember ilyet még azaddig nem làtott. Azt mondta szeressétek egymàst ahogyan én szerettelek benneteket. Mert a mennyek orszàga itt Van köztetek egymàst szeretö emberek között. Segitsetek egy màsnak. Abban hogy Meg tartsa a boldogsàg és béke parancsait. A tizparancsot a hetszentséges egyhàzban. Eröszakmentesen önként örömöt szerezve a màsoknak. Osli mosolygos Madonna könyörögj érettünk