Ferenc papa temetes 1

Ferenc pápa temetési szertartása

Ma reggel, a temetési gyászmise előtt 10 perccel már az egész Szent Péter tér zsúfolva volt, hiszen a hívek már 6 órakor, a tér megnyitásakor elkezdtek gyülekezni. Nagyon sok közöttük a fiatal, ugyanis április 25-27. között zajlik a jubileumi szentév serdülőkorúaknak, kamaszoknak tartott ünnepségsorozata, amelyet a várt örömteli együttlét helyett most a közös gyász, a bánat jellemez. Sokan érkeztek azért, hogy részt vegyenek Carlo Acutis holnapra tervezett szentté avatásán, amelyet most a következő pápa megválasztásáig mindenképpen el kellett halasztani.

A számadatokat ismerteti a Famille Chretienne: A temetésre több mint 160 hivatalos delegáció részvételét jelezték. A résztvevők között 54 államfő, 12 uralkodó és 15 kormányfő van. Képviselteti magát továbbá kilenc nemzetközi szervezet és az Európai Unió. Más vallások és felekezetek részéről csaknem 100 képviselő van jelen. 220 bíboros, 750 püspök vagy érsek és 4000 pap vesz részt a misén. A résztvevők számát Róma rendőrségi prefektúrája 200.000-re becsüli. A téren mintegy 50 ezren vannak, míg a Via della Conciliazionén vagy a szomszédos utcákban 150 ezren gyűltek össze. Több tízezer ember lesz várhatóan azon az útvonalon is, amelyen a szentmise után a gyászmenet a Santa Maria Maggiore bazilikába vonul.

Több állami vezető, köztük Donald Trump amerikai elnök és Albert monacói herceg még a Szent Péter-bazilika belsejében imádkozott a koporsó előtt, mielőtt azt 10 óra körül 14 férfi kivitte volna a mise kezdetére a térre. Az utolsó percekben, a kivitel előtt a pápához közelálló személyek, köztük titkárai, testőrei és Massimiliano Strappetti személyes ápolója, külön csendes búcsút vettek a Szentatyától, kezükkel megsimítva a kereszttel díszített fakoporsót.

Ferenc papa koporsoja a Szent Peter teren
Ferenc pápa koporsója a Szent Péter téren – Fotó: Vatican Media

A mise közvetítéséhez 4700 újságíró kért akkreditációt, a Szentszékhez állandó jelleggel akkreditált 600 újságírón felül. Április 23-25. között 250.000 ember rótta le tiszteletét Ferenc pápa földi maradványai előtt.

Giovanni Baptista Re bíboros latinul olvasta fel az evangéliumot, Szent János evangéliumának 21. fejezetének 15-19. sorait. Az egyetemes könyörgéseket hat nyelven olvasták fel: az elhunyt pápáért franciául, az Egyházért arabul, a nemzetekért portugálul, minden korábban elhunyt pápa lelki üdvéért és minden papért lengyelül, az összes elhunyt hívőért németül és a teljes gyülekezetért kínai nyelven.

A temetési szertartást a világ számos csatornája közvetíti, magyar kísérőszöveggel a legegyszerűbben az M1 csatornán vagy az EWTN csatornáján nézhetik kedves olvasóink.

A szeretet és irgalmasság pásztori öröksége – Giovanni Battista Re bíboros homíliája Ferenc pápa temetésén

Giovanni Battista Re bíboros Ferenc pápa hamvait őrző koporsója mellett szólalt fel. A homília elején a bíboros megköszönte a világ számos országából érkezett állam- és kormányfők, valamint a hivatalos küldöttségek részvételét, hangsúlyozva, hogy a szeretet és részvét hullámai a világ minden táján tanúsítják Ferenc pápa életének és szolgálatának mély hatását.

Re bíboros visszaemlékezett a múlt vasárnapi húsvéti megjelenésre, amikor a súlyos betegséggel küzdő pápa – bár gyengélkedő testtel – személyesen adta az áldást a Szent Péter-bazilika erkélyéről, majd a pápamobilból köszöntötte a híveket. E néhány pillanat erejét és derűjét a bíboros a Jó Pásztor iránti szeretettel és önátadással hozta párhuzamba: Ferenc pápa egész szolgálata során követte Krisztus nyomdokait, aki életét adta juhaiért.

Az evangéliumi szakasz (Jn 21,15–19) üzenetét Re bíboros így értelmezte: Jézus Krisztus többször is megkérdezte Pétertől, szeret-e őt, majd rá bízta a nyáj legeltetését. Ezt a küldetést tekintette Ferenc pápa is pályája vezérfonalának: az Egyház tanításának és az irgalmasság szolgálatának folyamatos megújítását, mindenekelőtt a rászorulók, a kirekesztettek és a világ perifériáján élők iránt.

Giovanni Battista Re biboros Ferenc papa koporsojanal
Giovanni Battista Re bíboros Ferenc pápa koporsóját incenzálja – Fotó: Vatican Media

A bíboros részletesen felidézte Ferenc pápa 2013-as választását követő időszakot is: a jezsuita szerzetesi életben töltött évek, a Buenos Aires-i lelkipásztori szolgálat, majd az első pillanattól érezhető „Assisi Szent Ferenc” szellemiség és közvetlenség. Ferenc pápa stílusát jellemezte a hétköznapi közelség, a metaforákban gazdag beszédmód, és az a meggyőződés, hogy az Egyháznak mindig nyitott ajtókkal kell várnia minden embert.

Végül Re bíboros kiemelte az irgalmasság és testvériség örök érvényű üzenetét: a Fratelli tutti enciklika, a Laudato si’ felhívás a teremtett világ védelmére, valamint a pápa számos, kockázatos apostoli útja – Lampedusa, Leszbosz, Irak, a délkelet-ázsiai körút –, amelyek mind azt mutatták, hogy a keresztény szolgálat határai túlmutatnak a hivatalos protokollon. „Hidakat építsünk, ne falakat!” – idézte a bíboros a pápát, rámutatva, hogy Ferenc pápa élete és tanítása a béke és az egyetemes testvériség felé vezette a világot. A homília zárásaként arra kértük Ferenc pápát, hogy az égből áldja meg Egyházunkat, Rómát és az egész emberiséget, ahogy azt múlt vasárnap tette utoljára.

Ferenc papa koporsoja a Santa Maria Maggiore bazilika elott
Ferenc pápa koporsója a Santa Maria Maggiore bazilika előtt – Fotó: vatican Media

A temetéssel elkezdődött a kilencnapos gyászidőszak (olaszul: novendiali); kilenc egymást követő napon át szentmisét mutatnak be az elhunyt pápa lelki üdvéért.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

Egy hozzászólás

  1. INRI,
    világesemény hál`Istennek Ferenc pápa temetése. Reméljük sok helyen békekötés lesz az eredménye az ottani “szembenálló és igazságosztogató” feleknek találkozásai által. Ami ugy látszik attól (is) függ, kiket választanak meg a népek és hol? A progressziv=”halado´nak nevezett” világpolgárok pedig mindenhol egyforma szabadságot akarnak. Minden embernek. Az egyén szabadsága nekik a legfontosabb—amelyik „szabadságnak“ senki és semmi sem szab határokat…Még a másik ember szabadsága sem–söt az pláne nem érdekli öket…Ezt nevezik nyitott társadalomnak=nemzeti hagyományok -sajátos kultúrális értékekvédelme-, a férfi és nö által a teremtés rendje szerint alapított családok és föleg (Isten) vallások nélkül. Ez ma egy burkolt “felszabadító” álca alatt a világ legrafkóbb pszychologus (patái)-nak tervei szerint fut. Radikális aktivisták (neo) marxista ötleteinek világhodító kisérleteként…már legalább ötven éve. A pénzzel és egyéb “evilági elönyökkel” operlálva. A “szeretet és egynelöség jegyében”…valójában az extraprofit=semmiért kapott “kötelezöjáradék”- ból megvásárolt és finanszirozott “szabad-választások által”…amit „nemkormányzatiszervezetek“-en keresztül gyakorolnak akiket senki sem válsztott meg (ilyenkor a „szabad választások“ csak férevezetésre vannak degradálva…Ez valójában a zsidó és keresztény vallások bibliájának szabadságával szembeni álszabadság=szabadossság. A szentek sirjai feleti ima hatákony…Ezért a temetés a második leglényegesebb megemlékezés a szentekröl (mindenkit megillet- mert nem tudjuk ki szent közülünk=mivel ezt az Isten dönti el-nem meber!…(Hogy itt és most mindenki el legyen illendöen temetve családja körében az emberi (és Isteni) jog). Jézustól egy leendö követöje kérte: „Uram, engedd meg nekem, hogy előbb elmenjek, és eltemessem az apámat.” De Jézus azt felelte neki: „Kövess engem, hagyd a holtakra, hogy eltemessék halottaikat”. (Mt 8, 21-22). Ez a Jézus követésének elsödlegességét jelenti ami önként és örömmel fellvállat értékében a temetés szerinti egyéb „emberijogokat“ is megelözi…Akkor is ha szentek sirjai feletti ima hatékony…

    Origenész igy látta ennek értelemzését: „Jézus nem ellenzi a halottak eltemetését, de többre értékeli azt, aki az embereknek életet ad”. = Életet adni lényegesebb, mint halottakat temetni. Ha egészsséget testben és lélekben véd valaki, vagy Jézusi hívásnak engedelmeskedik pl. ha Ö Jézus ott személyesn jelen lett volt, az fontosabb mint egy temetésen részt venni…De ugye ez csak egyszer fordult elö…Legyen az a Jézus követés papi vagy családalapitó elkötelezödés. Persze ugy is lehet szervezeni az életet, hogy meg van az ideje a temetésnek-gyásznak és az életnek-élet-ünnepeinknek is. Találó ebben a katolikus keresztény húsvét. Az ember biztosan dönt önmaga-itélteben sokszor abban is amit nem biztosan tud, hatalmi szóval eldöntve a kérdést. Ez pl. egybesesett a világ halálos itélet-döntésével=császárellenes aki “királlyáteszimagát-mégha csak névleg is“… és vallási parancsolattal „Istennek nem lehet fia-aki ilyet hirdet magáról káromlásáért halálos itélet vár rá…Ez a gyásznak az ideje (nagyszombati feltámadási ünnepig). Hanem odaátról mindenféle tetszhalott-ember és emberi ma´giával való- „feltámasztás“ nélkül A Jóteremtö üzent a magabiztos vallási és világi hatalomnak is: Feltamadott Hallelujah! Mármint az ö valóságos ember fia Jézus…Ez az emberiség legnagyobb örömünnepe…Magunkat is láthajuk feltámadni benne…mert „egymárvisszajöttonnan“.
    Kicsit olyan ez, a nyitott-társadalom-párhuzamban- mint amikor kimüvelt emberfök (szakember mérnökök-orvosok) lesznek analfabéták által kioktatva. Amazoknak többezer évnyi tapasztalat birtokában van tudásuk…pl. a gyogyitásra. Olyan ami az analfabéta birtokában nem is lehet. Persze az emberi személyes tapasztalat (tagadására) és (Isteni) rangsorra az emberek között ez senkit sem jogosít fel az nalafabéta és irástudó-között…Pl. az analfabéta 12 zsidó halász azt mondta el Jézusrol, amit hallott látott és kezével tapintott=a felt´madását. Mert a „a vallás és társadalom tudósok“ sokszor csak a hatalmukkkal való visszélésekre használják tudásukat már évezredek óta…A mai 4800 ugynevezett társadalmi-vilagvallások képviselöi sem kivételek…Vagy az ateisták-„vallása“=Istentagadók-„vallása“ sem, Akik-már a hatalmi és pénz-hasznuk reményében a zsidó-és keresztény vallás egyes elemeit is belekeverik a handabandájukba…Pl. szidalmazván a katolikus egyházat, hogy plakátokon a papok élvezkedve számolják a pénzt amit a hivek „mindörökkéfizetneknekik“..Pedig ma Magyaroszágon az ´évi egyházado 5000 ft 2025-ben…ez pedig senknek jelent gondot mert csak kb. 14.- EUR…A LIDL dolgozo fizetése agyanakkor annak 500-600 szorosa…havonta. Mindezt a vallászabadság hamis maszlagával leöntve teszik…
    Az, hogy valaki a hozzáratozoja temetésén részt vegyen szerencsére mára minden mebernek (dolgozonak extra szbadsággal) a joga.
    Itsen áldjon a halálodban is Szentatya Fernc pápa…A feltámadás boldog reményében bizva találkozunk majdan.
    Osli Moslygós Madonna könyörögj érettünk.