Kövess minket itt is...

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Bakancslista

Két káprázatos szobor: a Fátyollal Takart Krisztus és a Fátyolos Szűz

fatyollal takart Krisztus 1

Az áttetsző márvány – Ismerkedjünk meg először a Fátyollal Takart Krisztus szoborral, mely a világ egyik legcsodálatosabb alkotása, és egyben egy izgalmas legenda tárgya.

A Cristo Velato (vagyis a Fátyollal Takart Krisztus) egy 1753-ban készült alkotás. A világ ezen egyik legnagyszerűbb remekművét eredetileg – s mint kiderült, tévesen – Antonio Corradininek tulajdonították. A híres neoklasszicista mester, Antonio Canova mindenképpen szerette volna megvásárolni a művet, melyet oly nagyra értékelt, hogy ezt mondta róla: „Boldogan adnék tíz évet életemből azért, hogy ilyen mesterművet tudjak alkotni”.

Tehát eredetileg valóban Corradinit bízták meg az alkotás elkészítésével, azonban a mester a tervezett márványszobor agyag makettjének elkészítése után elhunyt. Így valójában Giuseppe Sammartino volt az a művész, aki ezt a lélegzetelállítóan szép szobrot az áttetsző halotti lepellel letakart halott Krisztusról elkészítette. Egészen egyedülálló, hogy ez az áttetsző lepel ugyanabból a márványtömbből van kifaragva, mint az egész Krisztus-test. Sammartinónak ez a mesterműve – hiszen a Jézus alakját borító lepel valóban „átlátszó” – az alkotót nem csupán jól megérdemelt elismert pozícióhoz juttatta a nyugati művészettörténet szereplői közt, de műve legendák tárgya is lett.

fatyollal takart Krisztus 2

Egyes történetek szerint Sammartino a testet egy vászon lepellel fedte le, amelyet aztán a kémia, sőt az alkímia összetett eljárásaival sikerült márvánnyá változtatnia. Más legendák szerint a szobor elkészítését megrendelő Raimondo di Sangro maga is alkimista volt, és ő volt az, aki átadta Sammartinónak ennek az áltudománynak a titkait. Természetesen ezek mind csupán legendák.

A szobrot ma Olaszországban, a nápolyi Sansevero Kápolnában őrzik.

Nézzük most a másik csodálatos, áttetsző márványt láttató alkotást, a Fátyolos Szüzet.

A 19. században a fátyollal borított asszonyokat ábrázoló márvány mellszobrok igen népszerűek voltak, ezek között Strazza Fátyolos Szüzet ábrázoló szobrát pedig méltán tartják remekműnek.

Ha nem is annyira ismert, mint Sammartino híres Fátyollal Takart Krisztusa 1753-ból, azonban Giovanni Strazza alkotása, a Fátyolos Szűz is kivételes alkotás. Itt is azt láthatjuk, hogy egyazon tömb márványból faragta ki a mester az alakot és az áttetsző fátylat.

Az a hihetetlen tehetség és hozzáértés, amellyel képes volt egy márványdarabból megalkotni a szobrot és a Szűzanya fejét borító, valóban átlátszónak tűnő fátylat  – nos, ez méltán emeli ezt az alkotást is a nyugati képzőművészet remekeinek sorába.

Strazza 1818-ban született, és körülbelül az 1850-es években, Rómában alkotta művét carrarai márványból. 1856-ban a szobrot Kanadába szállították, ahol John Thomas Mullock, Newfoundland akkori püspöke az átvételkor ezekkel a szavakkal méltatta: „Ez a képzőművészet remeke”.

fatyollal takart Krisztus 3

A szobrot a Szent János Katedrális Püspöki Palotájában őrizték Newfoundland és Labrador tartományban mindaddig, amíg át nem vitték a Szűzanya Bemutatása Rend (Sisters of the Presentation of the Blessed Virgin Mary) közeli kolostorába 1862-ben.

Fordította: Kántorné Polonyi Anna

Források: Aleteia 1, 2

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés Isten szava - napi ige sorozat

Friss

448228424 978604777606964 7730433032197742235 n Medium

Ferenc pápa

„Az egész Szentírást Isten sugalmazta. Isten szeretetét Isten szavaiból ismerjük meg” címmel tartotta Ferenc pápa új sorozatának harmadik katekézisét a június 12-i szerdai általános...

Durham Cathedral Nave Medium Durham Cathedral Nave Medium

Hangoló

Egy zarándok barátságtalannak találta a durhami katedrálist, mert ott épp egy popzenei koncertre készültek. Mindig is lenyűgözött a brit történelem. Gyermekkoromban felkeltették az érdeklődésemet...

baptism baby cute little feet of a girl at christ 2023 11 27 05 07 14 utc Medium baptism baby cute little feet of a girl at christ 2023 11 27 05 07 14 utc Medium

Nagy kérdések

A neveknek igen nagy jelentősége van. A családneveknek azért, mert gazdag történelmi múltat hordozhatnak, és rámutatnak a szülők és a gyermekek közötti mély kötelékekre....

Kapcsolódó...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Évközi X. vasárnap Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért, kérünk, támogasd a...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Krisztus Szent Teste és Vére, Úrnapja Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért,...

NőiTérErő podcast

Beszélgetések az élet minden területéről nőktől, nőknek. Ez a NőiTérErő podcast Till Judittal. A Női TérErő következő adásában Felcser Judit a vendég. Judit daganatos...

Életmód

A szentmise bőséges kegyelemmel tölti el azokat, akik részt vesznek rajta. Miért ne fontolnánk meg, hogy vasárnap mellett hétköznap is elmenjünk szentmisére? Jézus áldozata...