„Modern” – Azt mondta, modern?
Egy modern egyháznak vajon „alkalmazkodnia” kell-e a hit tartalmának kiigazításával? Nem – tanítja az új pápa, XIV. Leó. Jean-Étienne Rime a pápa első szavaiból azt emelte ki, hogy az Egyház küldetése, hogy hirdesse „az üdvösség bárkáját, amely a történelem hullámain hajózik”.
„Az egyháznak modernnek kell lennie, modernizálni kell az egyházat.” Rendszeresen hallunk ilyesmit, és szinte vezérmotívum mindazok számára, akik – akár hívők, akár nem hívők – a társadalommal összhangban lévő egyházat szeretnének. Vajon az Egyháznak, amely időtlen, „modernnek” kell lennie? „Én vagyok az alfa és az ómega (a kezdet és a vég)” – mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt és aki eljő, a Mindenható”. (Jel 1,8).
Alkalmazkodni, de mihez?
Vizsgáljuk meg azonban, mit is jelent a modernség ebben az első meghatározásban: „Aki teljes mértékben alkalmazkodik korának újításaihoz, aki korabeli: modern eszmékkel rendelkezik”. Az egyház számára az alkalmazkodás annyit jelentene, hogy korunk eszméi hatást gyakorolnának arra nézve, hogyan higgyünk, hogyan végezzük imádságunkat, gyakoroljuk hitünket. Az alkalmazkodás azt igényelné, hogy tanításbeli engedményeket tegyünk, de az Evangélium és Krisztus Igéje egységes egész, és nem értelmezhető társadalmi trendek szerint. Az eutanáziáról hozandó törvény egy jellemző példa: A társadalom nagy részének hely és vélemény szerinti követése határozottan lehetetlen.
Ha új pápánk, XIV. Leó jelmondatául azt választotta, hogy „Őbenne, az Egyben egyek”(In Illo uno unum), akkor az jelentőséggel bír. Milyen csodálatos üzenet ezekben a változó időkben az, hogy egy az Isten, egy az Egyház, és egy az egység közöttünk kontinenseken és kultúrákon átívelve, bármilyen liturgiai és lelkiségi különbözőség ellenére is!
Alkalmazkodni vagy elkezdeni meghallgatni?
„Modernnek” lenni tehát azt jelenti, hogy fontos meghallanunk, ami a világban zajlik, megértenünk a célokat, a törekvéseket, a fogyasztási formákat, a feszültségeket nem azért, hogy alkalmazkodjunk, hanem azért, hogy mindenkit meghallgassunk, hogy hidakat építsünk Krisztus felé, és fáradhatatlanul hirdessük azt, ami időtlen, az Isten igéjét. Május 10-én szombaton, Leó pápa a bíborosok előtt a Sixtus-kápolnában elmondott homíliájában világossá tette: az üdvösség elsődlegessége hitünk sarokköve, „az üdvösség bárkája, amely áthajózik a történelem hullámain, világítótorony, amely bevilágítja a világ éjszakáit. És mindezt nem annyira szerkezetének nagyszerűsége vagy épületeinek pompája miatt – mint amilyenek a műemlékek, amelyekben találjuk magunkat – hanem tagjainak szentsége révén, annak a népnek, amelyet Isten azért választott ki tulajdonul, hogy „annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára”. (1Pt 2,9)
Ezzel szemben végzetes lenne bezárkózni a nosztalgiába, és elvetni, ami modern. Vegyük a modern szó egy másik értelmezését: „aki a legújabb haladásból hasznot húz” Nem arról van szó, hogy ostobán beleilleszkedünk ilyen vagy olyan folyamatba, hanem arról, hogy tudomásul vesszük, ami mindenki számára hasznos, az emberiséget szolgáló fejlődést. A vélemények megértése és egy termékeny párbeszédben való részvétel a jó és a helyes értékelését jelenti. Az egy evangéliumi megközelítés, ha a modern hívő rámutat arra, ami ellentétes az üdvösség művével, és a jó felé irányít.
XIV. Leó meg is lepte a világot ezzel a névvel, amelyre senki sem gondolt volna, és amely jelentőséget hordoz a korunkban. Megadja a hangot. Elődje, XIII. Leó egy ipari forradalommal nézett szembe, és a kor társadalmi kérdéseivel foglalkozott. Az új pápa egy igazi technológiai forradalommal szembesül, szeretne „válaszolni egy újabb ipari forradalomra és a mesterséges intelligencia fejleményeire, amelyek új kihívásokat jelentenek az emberi méltóság, az igazságosság és a munka védelme terén” – mondta.
Kifejezetten aktuális
Figyelni és evangelizálni, íme az a kihívás, amelyet az annyira új és a világ számára máris ismerős pápa felvetett, akinek első szavai annyira megérintették a szíveket és lelkeket. Arra buzdít minket, hogy már most lássunk neki apostoli küldetésünknek.
Napjainkban modernnek lenni holnap már régimódinak számít. A divatok elmúlnak, de Isten igéje állandó. Beszéljük a ma nyelvén az örök Evangélium hirdetésére, ez a mi modernségünk, egy másik meghatározással: „Egy nyelv jelenlegi használata szerinti állapotára utal, szemben azzal, hogy elavult, régies.” Az Evangélium ebben az értelemben kifejezetten aktuális, modern és élő.
Fordította: Bárdi Zoltán
Forrás: Aleteia
