A családi adventi naptárunk különböző speciális feladatokat tartalmazott, többek között azt is, hogy készítsünk ajándékcsomagot egy hajléktalannak.
Emlékszel még arra az izgalomra, amikor reggel álmos szemekkel rohantál az adventi naptárhoz, hogy kinyiss egy újabb ablakot?
Kíváncsi voltál a rád váró meglepetésre! Lecke volt ez türelemből, hiszen nicsak, minden nap, minden újabb kinyitott ablak közelebb vitt a karácsonyhoz. Ma is újraélem ezt az izgalmat, amikor négyéves fiammal kinyitjuk a házi készítésű adventi naptárunk kis borítékjait.
Családi adventi naptárunk
A mostani adventi naptárunk azonban más, mint a régi volt. Cukorkák helyett kis feladatok vannak benne, mint például hogy készítsünk karácsonyfadíszeket vagy saját kezűleg egy fa betlehemet (na jó, ebben segít apa). Persze édességben sincs hiány. Az adventi naptárunk feladatai azért vannak, hogy több időt töltsünk együtt vonzó és pihentető módon (uszodába megyünk, vagy egyszerűen készítünk valamit együtt, pl. mézeskalácsot sütünk).
Amikor az adventi naptárat készítettem a fiamnak (igazából az egész családnak), nem akartam olyan dolgokra koncentrálni, amiben csak mi leljük majd örömünket. Fontos volt, hogy a feladatok között legyenek olyanok, amikor valakinek valamit készítünk, amikor odafigyelünk valaki másra. Ezért a rénszarvas matricás borítékokban a fiam olyan feladatokat talált, mint hogy látogassa meg a beteg nagymamáját, vagy készítsen madáretetőt. Egy feladat azonban igazán szokatlan volt, és különösen fölkeltette az érdeklődését: készítsen ajándékcsomagot egy hajléktalannak.
A négyéves fiam elkezdi a csomag összeállítását
Évek óta támogatom a kapucinusok egy varsói kolostorának szolgálatát, akik hajléktalanokról gondoskodnak. Ahogyan az elmúlt években is, a Boldog Anicet Kopliński Kapucinus Alapítvány azt javasolta, hogy az emberek készítsenek ajándékcsomagokat az általuk gondozott embereknek. Az egész pofon egyszerű; vásárolj néhány dolgot abból a listából, amit a szerzetesek állítanak össze, és vidd el a kapucinusokhoz.
Az első döbbenet, ami kiült a fiam arcára, amikor egy reggel kihúzta a feladatot a borítékból, idővel (folyamatos beszélgetéseinknek hála) lelkesedéssé és tettvággyá változott. Izgatta az általam rajzolt ajándéktárgyak listája, és alig várta, hogy az édesapja hazaérjen a munkából és elmehessenek vásárolni.
Darált kávé, fekete tea, néhány szelet csokoládé, termosz bögre, csakúgy mint kesztyű, zokni, sapka, alsónadrág, borotvahab és borotvapenge. Adtunk a fiunknak egy kis kosarat és rábíztuk, hogy találjon meg mindent a boltban, ami a listán szerepelt. Bátran belevágott, fölvállalta a szerepet, és fontosnak érezte, hogy fölpróbálja a kesztyűt és a sapkát, hogy elég melegek-e.
Anya, nem volt alsónadrág!
Anya, nem volt alsónadrág – köszöntött a fiam boldogan és egyáltalán nem aggódó hangon, amikor hazaértem. (Ne izgulj, másnap egy másik boltban azt is találtunk.) Láttam az élmény hatását, hogy valamit tudott tenni valakiért. Érdekes tapasztalat ez egy gyereknek, hiszen általában ő az, akiről gondoskodnak. Tőle kérdezik meg, hogy nem fázik-e, hogy éhes-e, jól van-e. Most ő gondoskodhatott valaki másról.
Nagyon tanulságos tapasztalat volt látni, ahogyan a fiam bevonódott
A vállamat vonogattam, amikor a fiam sorozatos kérdéseire válaszoltam, hogy miért lesz valaki hajléktalan, hol vannak a szülei, hol alszik. „Ha ennek az embernek nincs otthona, akkor Santa (az angol nyelvterület sok országában karácsonykor az ajándékokat a Mikulás (Santa Claus, Szent Miklós) hozza) hol hagyja neki az ajándékot? Én leszek neki a Santa?” – kérdezte. De az egészben az volt a legszebb, hogy saját magától is elkezdett valamit készíteni.
Rajzolhatok egy karácsonyi lapot az otthontalan bácsinak? Örülne neki? – kérdezte, s ezzel egy újabb leckét adott nekem az anyaság iskolájában. Ennek lett az eredménye, hogy néhány apróság mellett rajzokat is tettünk a hajléktalan csomagjába, mint pl. egy szépen feldíszített karácsonyfát és a Mikulást a szánján.
Ha egy négyéves gyerek egyetlen este alatt össze tudott készíteni egy csomagot egy hajléktalan számára, te is meg tudod ezt tenni! Ne késlekedj! Az egyházközséged alkalmas hely lehet, hogy megtudd, hogyan lehet segíteni a szegényeknek, otthontalanoknak, anyagi támogatással, esetleg rendszeres vagy alkalomszerű önkéntes munkával; gyakorlatilag minden városban van hajléktalanszálló, ételosztás, ahol örülni fognak a segítségednek.
Fordította: Tüskés Tünde
Forrás: Aleteia
