Ferenc papa es Kim Jong Un Custom

Mit keresne a Szentatya Észak-Koreában?

Október 20-án közölte a Vatican News, hogy Ferenc Pápa nyitott egy esetleges észak-koreai látogatásra, hiszen érkezett meghívás. Rendkívül érdekes hír, hiszen mint tudjuk az utóbbi időben ez az ország a világ egyik forrópontja a nukleáris fegyverkezés tekintetében. Érdemes azonban tudni, hogy a Szentszék mindig is igyekezett azon, hogy a nukleáris fegyverek leszerelését elérje világ szinten. Nem titok, hogy a pápai állam megmozgat minden szálat diplomáciai szinten is e nemes cél eléréséért.

Észak-Korea számára egy igencsak nagy siker lenne, ha ellátogatna oda Szent Péter utóda. Nem azért, mert az ország nyüzsög a katolikusok nagy számától, hanem mert ez emelné a nemzetközi presztízsét az igencsak elszigetelt országnak. A meghívás egyben jelenti azt is, hogy Észak-Korea készen áll nyitni, készen áll békés útra lépni. Természetesen kellő kritikával kell fogadni ezt a gesztust.

Kapcsolódó tartalom

  • Ne szimulálj!

    Próbálom élvezni a meccset. Agyam, szívem csak úgy issza a szemet gyönyörködtető passzokat, beíveléseket, a váratlan ellentámadásokat, a szebbnél szebb kombinációkat és labdakezeléseket, bele sem merek gondolni, hogy bizony a 114 km/h-val száguldó pontrúgásokat egyáltalán hogy lehet kivédeni. Megértük azt is, hogy van már Suarez-harapás, negyedik cserejátékos, videóbíró, s azt is, hogy a brazilok már…

  • Koldulni megéri?

    Ilyenkor, ünnepek tájékán az átlagember már meg sem hatódik a koldusok látványától, akik az üzletek, templomok bejárata előtt, kifacsart végtagokkal, némán, kis pléh- vagy műanyagpersellyel, karjukban alvó kisbabával, nyöszörgően ringatózva, vagy éppen csendben, sajnálatra méltó tekintettel könyörögnek egy két aprópénzért. Ha élelmet adsz nekik, eldobják amint továbbléptél. Van, aki mellett néhány sarokkal arrébb ott a…

  • A keresztfához megyek…

    „Van egy jó hely, oda megyek, Lerakom ott a terheket, Ott fenn a hegyen van az a hely, Ahol szív békére lel. A Golgotán áll a Kereszt, Ha bűnös vagy, odamehetsz.”(75A ének) Számomra a legmélyebb tartalommal a nagyböjti énekek bírnak. Ezek adnak útmutatást a nehéz napokban, amikor úgy érzem, hogy összecsapnak a hullámok a fejem…

  • Mit láttak Szűz Máriában a régi idők katolikusai? És mit az újak?

    Boldogasszony szemüveg Mária könnye, Mária tövis, Mária rózsája, Mária cipellője, Mária virága, máriafű, Mária tenyere, Márialevél, Mária ágyszalmája, Máriavirág, Boldogasszony papucsa: hogy csak néhány virágot említsek, amelyek Szűz Mária nevét viselik. Azért nevezték el ezeket a virágokat eleink Szűz Máriáról, mert ezek között a virágok között éltek, jártak-keltek, és hogy hogy nem, de Ő jutott…

  • Fonák farsang

    Belebújni a másik bőrébe. Kinevetni a hatalmast, a győztest, az erősebbet, az elnyomót. Kicsit az lenni, ami nem lehetek. Ledobni a szerepet és maskarával fedni a valót. Ezzel álcázni lehet az igazságot, meg lehet téveszteni a naiv szemlélőt, ki lehet gúnyolni a normalitást, fricskát lehet dobni az elvárásoknak, sőt önfeledten örülni lehet az életnek. Mintegy…

  • Hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat

    Hagyjuk valóban a holtakra, hogy temessék halottaikat? A temetési szertartásokra vonatkozó korlátozások mély sebek forrásai lehetnek. De sohasem késő semmi, erre tanít Bruno  Valentin püspök atya: a mai naptól kezdve tegyük feladatunkká a holtakért való imát, csatlakozva az egész Anyaszentegyház közbenjáró imáihoz. Marc atya 75. évéhez közeledett, ami a papság számára a nyugdíjkorhatár elérésének időpontja,…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.