Manapság kevés szó esik családjainkban halálról, gyászról. Keresztény közegben is gyakran a hangsúly túlzóan az életmódra és életminőségre tevődött át. A gyász a halált követő reakció, melyben feldolgozzuk azokat a negatív gondolatokat, élményeket, melyek egy szeretett személy elvesztésekor kerülnek előtérbe. A korábbi generációkban, akár csupán 20-30 évvel ezelőtt, sokkal inkább megvolt a rítusa a meghalásnak. A haldokló családtag akkoriban kevésbé volt magára hagyatva vagy távol egy öregotthonban. Legtöbbször a család körében, megbékélve távozott el a földi életből. A családtagok el tudtak egymástól búcsúzni, mintát kapva az elmúlás, a gyász természetes átéléséből. A test mosdatását, ünneplő ruhába való felöltöztetését is maguk a családtagok végezték. Ez is világossá tette szülők, gyermekek számára egyaránt, hogy a halál része az életnek. Minden történelmi kornak megvoltak a maga gyász-rítusai. Ilyen volt a speciális öltözet, szín, gyász-zászló, kendő. Ha valaki közeli családtagok vesztett el, használta ezeket a külső jelzéseket is. A család gyászmisén vett részt, de jellegzetes volt a halállal kapcsolatos családi beszélgetés is. A középpontban nem a gyászolók érzelmei álltak, hanem a halottal kapcsolatos emlékek idézése, illetve az érette mondott imádság, a halál utáni élet, az örök élet reménye.
Mindezeknek identitás erősítő, családot egybentartó és megtartó erejük is volt. Tudatosította az emberekben, hogy ez egy nehéz periódus. Abban segített, hogy mindenki magába forduljon és próbálja feldolgozni ezt a veszteséggel együtt járó hiányérzetet és fájdalmat.
Illusztráció – Fotó: bocskairadio.org
12 konkrét javaslat családoknak gyász idején:
Szent Ágoston azt mondja, ha meghal valaki közületek, hitetek legyen a feltámadás, reményetek a viszontlátás, szeretetetek pedig az emlékezés. Hogyan gyászoljon a XXI. század kereszténye, mit tegyünk, ha meghal egy családtagunk?
- Végső küzdelemben levő családtagunkat vegyük körül szeretettel, igyekezzünk mellette lenni haldoklásában. Érintsük meg a kezét, imádkozzunk vele vagy mellette, olvassunk a Szentírásból.
- Ősi hagyomány, hogy ha meghal közeli családtagunk, gyertyát gyújtunk és háromszor a fülébe mondjuk Jézus nevét, ahogy ez a régi szertartás-könyvekben elő volt írva.
- Temetés szervezésénél legnagyobb hangsúlyt az egyházi szertartás, a közösen elmondott imádság és gyászmise kapjon. A családban különösen is figyelni kell arra, hogy a megrendülés mellett, igazi együttérzés, egymásra figyelés, segítőkészség legyen bennünk egymás iránt.
- A sírás enyhíti a fájdalmat. Ha közvetlenül érintettek vagyunk, ne fojtsuk vissza a sírást. Hagyjuk, hogy érzéseink nagyon őszintén feltörjenek, adjuk ki magunkból a fájdalmat. Másoknak sem ajánlatos ilyent mondani: „Most erősnek kell lenned… most ne sírj!”. Ellenkezőleg. Álljunk meg a síró mellett, maradjunk csendben, érintsünk meg, vagy mondjuk inkább ezt: „Itt vagyunk, támogatunk, veled sírunk…”.
- Halottal kapcsolatos hivatalos ügyintézésben vagy temetés előkészítésében (hivatalokban, plébánián, a ház körül vagy az udvarban) (ahogy hajdanán Székelyföldön a komák, távoli rokonok pontosan tudták ilyen helyzetben mi az ő teendőjük) legyünk érzékenyek a segítségnyújtásban, hogy ne a közvetlen családtagokra nehezedjen minden feladat.
- Halál-esetben a családnak megnövekednek a kiadásai. A szélesebb rokonság és a közösség megteheti (ahol ennek hagyománya van), hogy figyel arra, hogy csupán 1-2 virágkoszorú kerüljön a sírra, a temetésen részt vevők azonban adakozhatnak belátásuk szerint, hogy azt összegyűjtve, temetés után a családnak átadják.
- Ha meghal közeli családtagunk, összejön a család minden tagja. Éberen vigyázzunk arra, hogy szeretetben, békében és egységben maradjunk mindenben egymás között, kerüljük a vitatkozást.
- Koporsó mellett (virrasztó imákon vagy temetés előtt) imádkozzuk a fájdalmas rózsafűzért. Olvassunk fel a Szentírásból vigasztaló Igéket, különösen Jézus feltámadásáról és az örök életről.
- Koporsó mellett állva engedjük, hogy ott legyen bennünk a hiányérzet okozta szomorúság, a veszteség okozta félelem… ezek érzések… szabad legyenek… Ugyanakkor arra is törekedjünk, hogy helyet találjon bennünk és közöttünk a hitünk: hisszük, hogy aki meghalt, él. Csak átment „odaát”. Valljuk meg hitünket, hogy él bennünk a remény: Jézus felvette őt országába… Hogy ne gyászoljunk úgy, mint akinek nincs reménye.
- Elkezdődik bennünk a gyászmunka. Próbáljuk meg elengedni halottainkat. Mondjuk ki: „Istenem, elfogadom, legyen meg a Te akaratod!”. Hagyjuk, hogy Isten végbevigye tervét. Bizalommal adjam át a szeretett személyt Isten örökkévaló irgalmának. Ebben legyen fokozatosság: temetés napján, hat hét után, egy éves évfordulón, esetleg elhunyt szeretteink születés- vagy névnapján jöjjünk össze a családban, kérjünk szentmisét a plébánián, imádkozzunk együtt!
- Halottak napján keressük fel elhunyt szeretteink sírját, tisztítsuk meg a sírhantot, vigyünk virágot, gyújtsunk mécsest vagy gyertyát, de mindenekelőtt imádkozzunk az Élet Urához, aki számára nincsenek halottak, hisz Isten számára mindenki élő. Imádkozzunk gyakran a tisztítótűzben szenvedő lelkekért.
- Halottak napja körül otthon is gyújthatunk egy esti imánál mécseseket, elhelyezhetünk egy lila kendőt, esetleg fényképeket, szerre és név szerint felidézve elhunyt családtagjainkat. Hozzátéve: „Adj, Uram, örök boldogságot neki(k)!”
Gyász – Fotó: nlcafe.hu
Gyász, továbblépés, feltámadás öröme
A gyászmunkát nem lehet megspórolni, át kell menni annak minden fázisán. A családban figyelhetünk arra, hogy tudatosítsuk egymásban: amennyiben elfogadtuk a halál tényét, lassan-lassan erőt merítünk a továbblépéshez.
Felszabadító erejű élmény volt, amikor családlátogatás alkalmával egy idős nő, aki azelőtt 4 évvel veszítette el férjét, megértette, belátta és gyakorlatba is ültette, hogy férjét nem kell hazavárnia, el lehet, sőt el kell raknia a fürdőből az ő törülközőjét és fogkeféjét. Sikerült túllépnie fájdalmán, megtalálnia az életben a következő lépést. Életének ott új szakasza kezdődött el. „Krisztus föltámadt halottaiból, legyőzte halállal a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozott”. Erősen hisszük és ezért reméljük: amint Krisztus valóban föltámadt a holtak közül és örökké él, úgy haláluk után az igazak is örökké élni fognak a föltámadt Krisztussal, és Ő föltámasztja őket az utolsó napon. Hinni a halottak föltámadását a keresztény hitnek kezdeteitől fogva lényeges eleme volt.
Az Egyház buzdít minket, hogy készüljünk föl halálunk órájára („A hirtelen és készületlen haláltól, ments meg, Uram, minket” – imádkozzuk a Mindenszentek litániájában); hogy kérjük Isten Anyját, imádkozzon értünk „halálunk óráján” („Üdvözlégy Mária” imádság); s hogy bízzuk rá magunkat Szent Józsefre, a jó halál védőszentjére: „Minden cselekedetedben és gondolatodban úgy kellene viselkedned, mintha azonnal meghalnál. Ha jó volna a lelkiismereted, nem nagyon félnél a haláltól. Jobb volna a bűnöktől óvakodni, mint a halál elől futni. Ha ma nem vagy készen, hogyan leszel készen holnap?”.
