Reimsi Szekesegyhaz Custom

Mise a reimsi székesegyházban július 10-én, a francia-német megbékélés 60. évfordulóján

Vasárnap, július 10-én a franciaországi Reims székesegyházában megemlékező misét tartanak, amelyen felidézik a 60 évvel ezelőtti francia-német megbékélési misét. Annak idején, 1962. július 8-án történelmi megbékélés színhelye volt a székesegyház: Konrad Adenauer és Charles de Gaulle, a két “örökösen ellenségeskedő nemzet” legfőbb képviselői azzal fejezték ki akaratukat a történelmi együttműködésre, hogy együtt vettek részt a misén. 1962. szeptember 9-én a ludwigsburgi kastély udvarán került sor a viszontlátogatásra. Itt intézte de Gaulle a német ifjúsághoz intézte híres beszédét (“Gratulálok Önöknek, mert fiatalok!”).

A vasárnapi misét Eric de Moulins-Beaufort reimsi érsek, a Francia Püspöki Konferencia elnöke, valamint a Német Püspöki Konferencia képviseletében Otto Georgens speyeri segédpüspök fogja celebrálni. A helyszín aligha lehetne szimbolikusabb: Reims, Champagne régió fővárosa sorsdöntő helyszíne a francia-német ellenségeskedésnek és a barátságnak is. A németek bombái borították lángba a francia koronázási katedrálist. Majd 1945. május 7-én a német Wehrmacht feltétel nélküli kapitulációjára Reimsben került sor.

publishable
Konrad Adenauer és Charles de Gaulle a Reimsi Székesegyházban

1914 szeptemberében a németek által 25 gránáttal végrehajtott bombázás katonailag értelmetlen volt, de nagy szimbolikus jelentőséggel bírt: a Notre-Dame székesegyház valami olyasmi volt, mint a “Grande Nation” szent otthona. Felgyújtása a legmagasabb fokú megalázásnak számított. A tetőszerkezet leégett, a harangok megolvadtak, és még az ólom is kiolvadt az ólomüvegablakokból. Ezt követően az akciót tisztán katonai szempontból indokolták, később azonban azt az érvet is előhozták, hogy ez volt a megtorlás a speyeri székesegyház, illetve Worms városának a pfalzi örökösödési háborúban 1689-ben történt lerombolásáért.

2012 júliusában Angela Merkel német kancellár és François Hollande, Franciaország nem sokkal korábban választott új elnöke együtt ünnepelte a francia-német barátság 50. évfordulóját. Idén, tíz évvel később, a keretek szerényebbek, de nem kevésbé jelentőségteljesek, és Reims továbbra is a francia-német megbékélés fontos mérföldköve marad.

charles de gaulle tabla
Emléktábla a reimsi székesegyház előtt

A reimsi székesegyház előtt a földön látható emléktábla szövege a következő:

Monseigneur Marty-nak
Reims érsekének

Excellenciás Uram, Adenauer kancellár és jómagam idejövünk az Ön katedrálisába, hogy megpecsételjük a megbékélést Franciaország és Németország között.

Charles de Gaulle

1962. július 8., vasárnap, 11 óra 02 perc

Fordította: Solymosi Judit
Forrás: kathpress.at

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük