Meglehet, nincs küldetésünk arra, hogy távoli országokba utazzunk Jézus Krisztus evangéliumát hirdetni, de minden egyes napra megvan a küldetésünk, hogy misszionáriusok legyünk.
Megkísérthet a gondolat, hogy csak messziről jött misszionáriusok hivatottak elhozni Jézus Krisztus evangéliumát a világba.
Úgy gondolkozhatunk, hogy nem a mi hivatásunk szentté lenni, vagy barátainkat, családunkat evangelizálni.
Ezzel szemben az Egyház folyamatosan arra hív bennünket, hogy mindennapi életünkben misszionáriusok legyünk.
A Szent Szív misszionáriusai
Ezt a gondolatot fejtette ki Ferenc pápa nemrég megjelent, a Szent Szívről szóló Dilexit nos kezdetű enciklikájában:
Jézus hív és küld, hogy terjeszd a jóságot világunkban. Szolgálatra hív, hogy tedd a jót, talán mint orvos, anya, tanító vagy pap. Bárhol is legyél, hallhatod hívását, és felismerheted a küldetést, amelynek végrehajtására küld téged. Ő maga mondta nekünk: „Menjetek!” (Lk 10,3). Ez hozzátartozik ahhoz, hogy Jézus barátai vagyunk.
A pápa ezután Lisieux-i Szent Teréz példájával buzdít minket:
A magad módján neked is misszionáriusnak kell lenned, amint azok voltak az apostolok és Jézus első tanítványai is, akik elmentek hirdetni Isten szeretetét, elmondani másoknak, hogy Krisztus él, és érdemes megismerni. Szent Teréz ezt az irgalmas Szeretet iránti áldozatának lényeges részeként élte meg: „Inni akartam adni Kedvesemnek s éreztem, hogy engemet magamat is elepeszt a lelkek utáni szomjúság.” Ez a te küldetésed is. Mindegyikünknek a maga módján kell végrehajtania; rájössz majd, hogy te hogyan lehetsz misszionárius. Ez a legkevesebb, amit Jézus megérdemel.
Küldetésünk talán nem olyan, mint Teréz anyáé, hiszen mindannyiunknak egyedi hivatása van, amelyet Isten adott nekünk.
Fel kell ismernünk a szólítást, és fel kell vállalnunk a kihívást, hogy misszionáriusokká váljunk. A jó hír az, hogy Jézus ott lesz mellettünk:
Ha elfogadod a kihívást, Jézus megvilágosít, elkísér és megerősít, és olyan élményben lesz részed, ami gazdagít és boldoggá tesz. Nem az a fontos, hogy azonnali eredményeket látsz-e; hagyjuk azt az Úrra, aki szívünk rejtekében működik. Éljük át újra és újra annak örömét, hogy igyekszünk megosztani Krisztus szeretetét másokkal.
Mindannyiunknak misszionáriussá kell lennünk, egyikünk sem kivétel. A kulcs az, hogy megtaláljuk küldetésünket, és erőnket a Szent Szívből merítsük.
Fordította: T. Nagy Edit
Forrás: Aleteia
Josefayerbrider
2024. november 17. at 22:32
INRI,
fenn ez áll: “Meglehet, nincs küldetésünk arra, hogy távoli országokba utazzunk Jézus Krisztus evangéliumát hirdetni, de minden egyes napra megvan a küldetésünk, hogy misszionáriusok legyünk. Megkísérthet a gondolat, hogy csak messziről jött misszionáriusok hivatottak elhozni Jézus Krisztus evangéliumát a világba.”
Misszináriusok? Az evengeliumot elhozni? Távoli országokban nincs küldetésünk missziózni?
Itt valami egészen másról van szó, mivel az emberek 98%-a nem igy gondolkozik…
Hanem…Hogyan?
Egy két példa: A fiatal 40 éves szomszéd családbol a nö (aki a pairoknál érettségizett), 2 picivel most költöztek ide. Örültem, hogy ebben a faluban is többen leszünk templomjárók. Hívtam is öket. Az ura ezt mondta: “Minek menjünk, én itt akarok a földön boldog lenni”…A másik szomszédasszony a 43 éves hajadon is mindig készül a templomba, de nem ér oda, mert “nemboldog -mondja- , amin a misese segít”……Na ez-az, az emberek boldogok akarnak lenni itt és most, nagyon helyesen. Azonban a percemberkék dáridója nem tesz boldoggá senkit sem. Akkor sem ha amúgy normálisnak tünik, a munka-jófizu-család-ház-kert-ujautók-nyaralás stb…Kell legyen egyvalaki (nagyi, anya, apa, nénike, pap vagy bárki) aki megtanítja, hogy miért jó a mise-ima-szentáldozás…Aki nem csak küldi a gyerekét, hanam pesze maga is megy és viszi a gyereket is. Méghozzá úgy hogy az jólérezze magát ott. Aki az önfegyelemre és a Jóteremtö jóságára felhivja a figyelmet…úgyhogy maga is tudja érzi és az ragadós lesz…Legjobb ha hazaspár mindkét tagja így érez e´s tesz egymásért is…meg a picikért is. Ez az egyedül ragadós-a gyümölcseiröl ismerszik meg a fa…na nem azért mert “Jézus ennyit megérdemel”, hanem azért mert ez szerelmes mámorítóan jó. Méghozzá öcéluan: A l’art pour l’art (magyarul: ‘művészet a művészetért’) kifejezés a művészet adta öröm öncélúságát vallja, vagyis hogy a létét önnön szépsége indokolja, aminek feladata az örök szépség örömeinek ábrázolása. Tévesen sokan azt hiszik, hogy ez müködik hit=vallás nélkül is. Abszolut Jóság és erényesség=Jóteremtö nélkül azonban ez lehetetelen. Illetve csakis idölegesen lehet boldogságszerzö, utána valami más boldogságforrás után kell nézinie mindenhalandónak…mert az éppen aktuálisat megunta…(pénzközpontuság, szex-mánia, drogok, alkoholmámor, mások feletti hatalmaskodás stb…) Erdödy Imre atya a sajóvámosi plebános irta: “Mit tegyen tehát az, akiben feltámad a vágy, hogy élete értelmét Isten szeretetében találja meg, mert újjá akar születni az örök életre? Bármilyen nehéznek is látszik ez a nagy változás, beteljesülés, arra kell gondolnia, hogy magát a vágyat, elhatározást maga Isten keltette fel szívében. És Istennél semmi sem lehetetlen. Egyedül felkapaszkodni ilyen magaslatokra nem megy. Meg kell nyitni a szívét Isten irgalmas szeretete előtt, s kell egy pap vagy egy másik vallásos ember, mint lelki vezető, aki kézen fogja és elsegíti Isten országába.”
Minden vallásos embert egy másik misszionált, mert a hit hallás utjan terjed. Osli mosolygós Madonna könyörögj érettünk.