image asset Egyedi

„Mind közül a legkisebb”: Graham Staines tragikus történetének filmes feldolgozása

A „Mind közül a legkisebb” (The least of these) című amerikai filmdráma, amelyet Aneesh Daniel indiai származású filmrendező rendezett, Graham Staines ausztrál misszionárius életét és halálát dolgozza fel. A misszionáriust az indiai leprások több évtizedes gondozása után hindu fundamentalisták égettek el élve két kisfiával együtt.

Ez a történet mélyen megrázta Ausztráliát. Graham Stainest, amikor 1999. január 23-án Manoharpur faluban (India, ma Odisha, korábban Orissza állam) két, 10 és 6 éves kisfiával részt vett a tartományban élő keresztények éves összejövetelén, az autójában megtámadta körülbelül ötven, fejszével felfegyverzett hindu fundamentalista. A misszionárius és két fia az autóban rekedt, és nem engedték őket kijutni. A támadók felgyújtották az járművet, amelyben az áldozatok élve elégtek.

Az ő történetüket dolgozta fel Aneesh Daniel rendező a „Mind közül a legkisebb” című filmjében. A filmet májusban mutatták be Franciaországban, „Az igazság ára” címmel. Magyar feliratozással itt tekinthető meg.

Graham Staines, akit a filmben Stephen Baldwin alakít, evangélikus misszionárius volt, aki 1965 óta dolgozott a Mayurbhanj Leprásotthonban (Odisha, India). Ez a leprakórház a legszegényebb betegekről gondoskodott, olyanokról, akiket gyakran a saját családjuk is elutasított. Özvegye, Gladys Staines (a filmben Shari Rigby játssza) megbocsátott a gyilkosoknak, akik egy nacionalista ifjúsági szervezet tagjai voltak.

„El szerettem volna mesélni, milyen szép volt Graham Staines munkája”

„Fontos volt számomra, hogy egy igaz történetet meséljek el, igazi leprásokat szerepeltetve a filmben, hogy hitelesen ábrázoljam a helyszínt, ahol Graham Staines gondozta ezeket az embereket, és elmeséljem, milyen szép munkát végzett Indiában” – magyarázza Aneesh Daniel rendező az Aleteiának. „Találkoztam a feleségével és azokkal, akik ismerték őt: a sofőrjével például, vagy a misszionárius által ápolt két leprásnak a fiával. Graham Staines és felesége nagyon ismertek Indiában, és nemcsak a keresztények, hanem a hinduk körében is. Az emberek csodálkoznak, hogy Staines özvegyének hogyan volt ereje megbocsátani férje gyilkosainak” – teszi hozzá a rendező. A filmben a misszionárius története mellett egy fiktív szereplőnek, Manav Banerjeenek, a fiatal, ambiciózus újságírónak a történetével is megismerkedhetünk, aki elvállalja, hogy nyomoz a kényszerű térítések ügyében, amelyekre ugyan nincs bizonyíték, de amelyeket gyűlöletből vagy önérdekből a misszionáriusnak tulajdonítanak.

A Stephen Baldwin által erőteljesen megformált, kissé rejtélyes karakter igen elgondolkodtató. Vajon Staines a valódi szándékait nem a leprások gondozása iránt mutatott elköteleződése mögé rejti-e? A film a történetet egyszerre láttatja a misszionárius és Manav Banerjee szemén keresztül. Az újságíró, akit önkéntelenül is lenyűgözött a misszionárius munkája, fiatal, beteg felesége miatt kényszerült a nyomozómunkára, és mivel nem talált semmit, amivel Stainest vádolhatta volna, megkockáztatta, hogy a semmiből állít elő „bizonyítékokat”.

Graham Staines példája hozzájárult ahhoz, hogy újragondolják a leprásoknak az indiai társadalomban elfoglalt helyét. Azonban a térítések elleni törvény, amely Graham Staines halálához vezetett, a mai napig hatályban maradt, sőt nemrégiben India több államában is elfogadták. Az orisszai törvényhozás 1967-ben hozott törvényt a vallásszabadságról (vagy inkább korlátozásról), amit ugyan 1973-ban a helyi felsőbíróság érvénytelenített, de fellebbeztek és 1977-ben az indiai legfelső bíróság (amely nemcsak India legfőbb igazságszolgáltatási szerve, hanem alkotmánybíróságként is tevékenykedik) a törvényt jóváhagyta. Ettől kezdve a helyi kormány felléphetett az áttérések és a térítő tevékenység ellen. 1993- ban 21 keresztény lelkipásztort letartóztattak mondván, hogy nem tartották be a törvényt. Ez akkor még a rendőrfőnök áthelyezését idézte elő, de az orisszai kormány elrendelte, hogy a vallási áttérést előzetes kormányzati engedélyhez kell kötni, ami előtt a helyi rendőrségnek kell azt engedélyeznie, ellenkező esetben a büntetés két év börtön és pénzbírság.

A keresztények által elszenvedett üldözésekkel kapcsolatban Aneesh Daniel kijelentette: „A keresztények, akárcsak kétszáz évvel ezelőtt, vagy Graham Staines idejében, a kollektív gyűlölet áldozatai voltak és lesznek. De még mindig itt vannak. Azt kell tennünk, amit mindig is tettünk: térdre kell borulnunk és imádkoznunk kell, le kell mondanunk a javainkról és szét kell osztanunk a szegények között. Így sikerülni fog.”

Fordította és átdolgozta: Ujvári Szonja
Forrás: Aleteia

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

Egy hozzászólás

  1. INRI,
    nemt udtam a könnyeimtöl végigolvasni…. Megjegyzés: Ausztriaban egyik helyen sokgyerekes magyarként, eseti megbízással (mindig) eseti fizetséggel (soha) a nejem templomi orgonista volt. Magam is jelentkeztem egyházi szolgálatra (diákonus). De: egy hindut Entens Ajit Kumar-t iskoláztak be sekrestyésnek fél évre a sekrestyés iskolába. Már “sokat invesztáltak bele” és megígérte, hogy késöbb megkeresztelkedik. A plebánia lépcsöház sok lakása közül az egyikbe 84 éves káplán lakott, a sekrestyás-lakás mellet amelyik üres volt. A 84 éves káplán így érvelt: annak csak két kislánya van csendessek. A magyarnak 6 fia és 2 lánya-hangossak. A hindut vegyék fel és kapja meg a 3 szobás 100 m² feletti lakást is. Nomeg az nyakkendöt is hord a sekrestyében. Ö lett alkalmazva…Három évre rá Svájcba ment teherautó soförnek, mert ahogyan írta: India ugyanannyira van onnan is repcsivel és ott vett egy palotát, ahol évente 3 hónapot töltenek, mert a gyerekeknek ez az Európai erkölcstelen stílus nem követendö (nemházasodás, gyerektelenség, biszex, istentiszetletkerülés stb…jó hindú nem így él ám!) Sorförként Svejcben meg 10 x es a fizetése a bécsi sekrestyéskedéshez képest, az indiai kolónia ott ezt megszervezte neki. A neje bécsben 24 órás ápolónöi kurzust végzett 2 éven át. Bécsben havi 2.500.- Eurért, Svejzben 9.000 ezerért. Ez most csak úgy eszembe jutott…
    de volt ennek egy nagy elönye is: mi pedig hazajöttünk Szépmagyarországra Mária országába….