A gázai ezernyi keresztény sorsa nagyon bizonytalan
A gázai Szent Család egyházközség plébánosa 2019 óta Gabriel Romanelli atya, aki a Fides hírügynökség útján aggodalmát fejezte ki a Hamasz által október 7-én Izrael ellen elkövetett offenzíva után. Két alkalommal hívta őt fel azóta Ferenc pápa. Eltűnik a Gázában jelenleg élő ezernyi keresztény?
A példátlanul gyilkos szombati, október 7-i offenzíva óta, amit a Hamasz a Gázai övezetből követett el Izrael ellen, az övezet az izraeliek bombázásának sorát szenvedi el. Ez a terület, amely a Franciaország által terrorista szervezetnek tekintett Hamasz kezében van, Palesztina legszegényebb zónája és a világ egyik legsűrűbben lakott része, ahol körülbelül 5.046 személy él négyzetkilométerenként. A népesség – valamivel több, mint 2 millió személy, akiknek 65%-a 24 év alatti – mostanáig a szegénységtől és a blokádoktól szenvedett. Jelenleg elviselhetetlen helyzetben van, ami félelemmel és aggódással tölti el őket. „Senki sem tudja, hogyan végződhet ez, mi vár miránk” – mondta el Gabriel Romanelli, a gázai Szent Család 130 lelket ellátó plébániájának a plébánosa.
„Szerencsétlenségünkre semmi jele annak, hogy ami szombaton elkezdődött, hamarosan véget érhet” – folytatta az atya, akit október 7. óta Ferenc pápa két alkalommal is felhívott. „Ma II. János Pál pápa szavai elnyerik teljes értelmüket: a békével nem vész el semmi, minden elvész a háborúval” – mondta az atya. A pápa azért hívta fel, hogy „kifejezze együttérzését és imáit, és mi köszönetet mondtunk, amiért felszólított a tűzszünetre és felszólalt mindenfajta erőszak alkalmazása, a terrorizmus és a háború ellen. Ki akarta fejezni közel állását, együttérzését, és most közvetlenül felhívja a vikáriusomat és a plébániára menekült személyeket”. Gabriel atya számára nem marad más eszköz, mint: „imádkozni és remélni, hogy a háború a lehető leggyorsabban befejeződik, hogy mielőbb begyógyulhassanak a sebek, majd hozzá lehessen látni az igazságosságon és a békén való munkálkodásnak, amire annyi izraeli és palesztin ember vágyik”.

1000 keresztény
A sok évi katonai ellenőrzés, az elvárások, a meg nem valósult vágyak és a kvázi-szegénység „kialakítottak egy bizonytalan társadalmat, ami nagy instabilitásra hajlott” – mutat rá a latin patriarchátus. Ennek következtében bizonytalanság és félelem uralkodik a régióban, és hozzájárul a társadalmi helyzet romlásához. Tízből körülbelül nyolc személy a humanitárius segítségnek köszönhetően marad életben. Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy Gázában a keresztények jelenléte az elmúlt években meggyengült. 2007 óta a keresztények száma Gázában 7.000-ről 1.000-re csökkent. Ez az újabb véres epizód a végét jelentheti a nagyon is lényeges keresztény jelenlétnek Gázában.
Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aleteia