Miért ne feküdjünk le soha haraggal? Szent Benedek világos magyarázattal szolgál

Miért ne fejezzük be soha a napot úgy, hogy békét kötöttünk volna? Ugyan ma már a tudomány is megerősíti, hogy jobban tesszük, ha nem fekszünk le haraggal, Szent Benedek már több mint 1500 évvel ezelőtt megértette ezt, és különösen érthető magyarázattal is szolgált.

Talán már hallottuk párszor korábban is: jobb, ha nem fekszünk le úgy, hogy haragot érzünk valamelyik családtagunk iránt. Ha lefekvés előtt a vitát nyitva hagyjuk, az csak tartósabbá teszi a neheztelést. A kutatók ma azt állítják, hogy az alvás tényleg rögzíti a negatív érzéseket az agyban, de Szent Benedek, a tizenöt évszázaddal ezelőtt született római szerzetes már annak idején is ezt a tanácsot adta egy sokkal mélyebb és megvilágítóbb magyarázat kíséretében.

Még napnyugta előtt béküljünk meg

Még az itáliai monostorok alapításakor, így Subiaco és Monte Cassino kolostorának alapításakor (529) Nursiai Benedek észrevette, hogy nem léteznek azok a közös szabályok, amelyek a testvérek fegyelmezett életét határoznák meg. 530 körül úgy döntött, megírja a Regulát, hogy útmutatást adjon tanítványainak és irányt mutasson lelkiségüknek. Olyan támpontokat adott, amelyeket legelőször ő maga követett. A kifejezetten lelki tanácsok hosszú listáján, melyeket a „jó cselekedetek eszközeinek” nevezett, Szent Benedek ezt is feltüntette:

Konfliktus esetén be kell tartanunk azt a szabályt, hogy „ha nézeteltérésünk volt, akkor még napnyugta előtt békét kell kötnünk”.

Ugyanis ez a gesztus, amellyel felajánljuk a megbocsátást és elfogadjuk a bocsánatkérést, lehetővé teszi számunkra, hogy újra rátaláljunk az igaz kapcsolatra, és megtanuljunk szeretni és szeretve lenni.

Mint minden más életformában, a kolostori élet mindennapjaiban is előfordulnak bosszúságok és frusztrációk. A belső életvitel kezelésének ezen nehézségei ellen nagyon értékesek a híres bencés apát által ajánlott néhány “eszköz a jó cselekedethez”:

“Semmit elébe ne tégy Krisztus szeretetének.”

“Ne kívánd, hogy szentnek mondjanak, mielőtt az lennél, hanem előbb légy azzá, hogy némi igazsággal annak nevezhessenek.”

“Isten irgalma felől soha kétségbe ne essél.”

“Haragosoddal még napszállta előtt békülj ki.”

Ezt az utóbbi, nagyon is konkrét tanácsot Ferenc pápa is átvette a maga módján 2013-ban, amikor ezt mondta: „Bocsássatok meg egymásnak, még akkor is, ha repülnek a tányérok!”. A pápa egy Assisiben tett látogatása során kijelentette, hogy a megbocsátás, ha elég korán érkezik, sok házasságot tudna megmenteni. Az assisi Szent Rufinus székesegyházban összegyűlt hívekhez szólva Ferenc visszatért erre a témára, amely közel állt a szívéhez; ahhoz, hogy „be kell ismerni a saját hibáinkat és bocsánatot kell kérni, és ugyanakkor a mások bocsánatkérését is el kell fogadni és meg kell bocsátani nekik”. A felhívás egyaránt szólt a papsághoz és a családokhoz. „Még ha repülnek is a tányérok, soha, de soha ne fejezzék be a napot úgy, hogy békét ne kötnének” – ajánlotta.

Minden napot úgy kell megélnünk, mintha az utolsó lenne

Igen ám, de a megbocsátás nem könnyű dolog, és néha akár lehetetlen is. Gyakorlásához Szent Benedek ezt a tanácsot adja, amely gyökeresen megváltoztatja a perspektívánkat: „Éljetek minden nap úgy, mintha a halál lenne a szemetek előtt, és egy nap igazatok lesz”. Benedek szerint a boldog élethez az szükséges, hogy a lényeget szem előtt tartva éljünk. Az örök életbe történő belépéshez pedig ezt írja a szerzetes a Prológusban:

„Ki az az ember, aki életet óhajt és jó napokat kíván látni?” Ha ennek hallatára azt feleled: “Én”, akkor Isten ezt mondja neked: Ha igazi és örök életet akarsz, tiltsd el a nyelvedet a gonosztól, és ajkad ne szóljon csalárdságot, fordulj el a gonosztól és tedd a jót! Keresd a békét és járj utána!”

Úgy kell tehát élnünk minden napot, mintha az lenne az utolsó, mindig szem előtt tartva, hogy a kegyelmet mindenki megkapta. És amikor megkaptuk, „akkor majd szárnyaló szívvel és a szeretet elmondhatatlan édességével sietünk előre az Isten parancsainak útján” – zárul a Prológus.

Ahogy Szent Benedek rámutat, a napnyugta a halálból és a sötétségből a Krisztus feltámadásába való átmenetet jelképezi. Benedek számára „az örök életet teljes lelki buzgalommal kívánni” annyit jelent, mint hogy állandóan a végső célra irányítjuk tekintetünket: „a fenyegető halál minden nap a szemünk előtt legyen”, és az a gondolat, hogy az élet véges, tegye lehetővé a számunkra, hogy mostantól kezdve teljes, lényegi életet éljünk.

Tanuljunk meg szeretettel tekinteni

Henri Caffarel atya, az Equipes Notre-Dame alapítója szerint a megbocsátás és a megbékélés azt jelenti, hogy „eltépjük azt a lapot, amelyre gonoszul vagy haraggal felírtuk, mivel is tartozik nekünk a felebarátunk”. A megbocsátás végső soron azt jelenti, hogy másképpen tekintünk majd a másik emberre, és szeretettel közelítünk hozzá. Ebben a pillanatban mindent lefosztunk magunkról. Megbocsátani azt jelenti, hogy Krisztusban, aki halálakor megbocsátott a hóhérainak, megtaláljuk azt az energiát, hogy szívünk mélyéből, őszintén mondjuk ki azt a szót, amely felszabadít és megnyitja az utat a jóvátétel, a valódi szeretet és az örökkévalóság felé.

Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia