Még az előtt, hogy a július 25-én ünnepelt Szent Kristófot a vállán hordozott Gyermek Jézussal ábrázolták volna, az ábrázolásokon farkas- vagy kutyafejjel mutatták őt. Van ennek valami köze a farkasember legendájához?
Szent Kristóffal kapcsolatban köztudott, hogy ő az utazók védőszentje. Rendszerint úgy ábrázolják, hogy a gyermek Krisztust viszi a vállán, hogy segítsen neki átkelni egy folyón. Ez azonban nem volt mindig így. Az első szentképeken kutyafejjel ábrázolták őt. Vajon miért van ez a két eltérő bemutatás?
Sok ősi kultúrában létezik a kutyafejű emberek mítosza. A farkasember alakjában még napjaink modern kultúrájában is megtalálható. A mitológiai ábrázolásokkal azt akarták érzékeltetni, hogy az emberek, akik letértek az egyenes útról és bűnben éltek, úgy viselkednek, mint az állatok. A bűnt mindig összekapcsolták az ember elsődleges, másképpen mondva állatias indulataival. Egyes elbeszélésekben a bűnös ember állati alakot öltött. Gondoljunk az egyiptomiak Anubis istenére, akinek sakálfeje volt. Végül aztán ez a fajta ábrázolás természetes módon integrálódott a keresztény ikonográfiába.
Egy igen népszerű hagyomány szerint Szent Kristóf, aki eredetileg egy ilyen kutyafejű ember volt, akkor kapta vissza emberi külsejét, amikor találkozott Krisztussal. Ez persze egy szimbolikus kép, amellyel azt akarták megmutatni, hogy elhagyta züllött életmódját, hogy az Evangélium szerint éljen. Az első keresztények Keleten, és különösképpen Egyiptomban, úgy határoztak, hogy erre a legendabeli megtérésre utalva, Kristófot kutyafejjel ábrázolják. A 12. század óta választják inkább a folyón átkelő gyermeknek segítő ábrázolást. Ez legendájának egy másik elemét képezi. Neve egyébként görög eredetű, a Khristos (Krisztus) és a phorein (hordozni) szavakból származik, azaz azt jelenti, hogy Krisztus hordozója.
Írta: Philip Kosloski
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia
