Megbocsátás, bibliai ellentmondások és Isten irgalmas ítélete – Kérdezz–felelek a Biblia egy év alatt podcastben
A Biblia egy év alatt podcast kérdezz-felelek adásában Fábry Kornél püspök Martos Levente Balázs püspökkel, a Pápai Biblikus Bizottság tagjával beszélgetett. A hallgatók ezúttal elsősorban a királyok korának nehezen értelmezhető történeteiről, az erőszakos ószövetségi eseményekről, a frigyláda szentségéről, a megbocsátás határairól és Isten végső ítéletéről kérdeztek.
Kérdések a Biblia egy év alatt podcastel kapcsolatosan
A válaszokat csak rövidített formában írtuk ki.
„Egy jó keresztény mindig bocsásson meg és tűrjön el mindent? Meddig kell eltűrni a másik ember gonoszságát?”
A megbocsátás nem jelenti a rossz helyeslését, és nem kötelezi az embert arra, hogy védtelenül kiszolgáltassa magát az agressziónak. A kereszténység elismeri a jogos önvédelem lehetőségét, az igazságtalanságnak pedig határt kell szabni. Megbocsátani annyit jelent, hogy lemondunk a bosszúról, de egyértelművé tesszük: a másik tette helytelen volt, és nem egyezünk bele annak megismétlésébe.
„A Krónikák könyvének családfáiban miért található olyan sok logikátlanság és ellentmondás? Fontosak-e ezek a családfák?”
A Krónikák könyve évszázadokkal Dávid kora után, valószínűleg a babiloni fogságot követően keletkezett. A szerzők töredékes írott és szóbeli hagyományokból dolgoztak, ezért az adatok nem mindenhol pontosak vagy egységesek. A családfák elsődleges célja nem egy modern értelemben vett hibátlan dokumentáció elkészítése, hanem annak bemutatása, hogy Izrael története valós személyeken és nemzedékeken keresztül kapcsolódik Isten üdvözítő tetteihez.
„Dávid megátkozta Joábot és utódait. Őszintén cselekedett, vagy csak a népnek szólt a viselkedése?”
Dávid viselkedésében egyszerre jelenik meg az érzelmes, nagyszívű ember és a hatalmát megszilárdító politikus. Joáb gyakran Dávid számítóbb, racionális oldalát jeleníti meg. A király politikailag ügyesen cselekedett, amikor elhatárolódott a gyilkosságtól, ez azonban nem jelenti azt, hogy minden szava és tette erkölcsileg követendő lenne.
„Jézus azt mondja, hogy legyen olyan a lelkünk, mint a gyermekeké. A gyermekek bíznak másokban, mégis azt halljuk, hogy nem kell mindenkiben megbíznunk. Akkor most hogyan van ez?”
A gyermeki bizalom elsősorban az Isten iránti nyitottságot jelenti. A hívő ember alapvető jóindulattal közelít másokhoz, de közben használja az értelmét, és tanul korábbi tapasztalataiból. A bizalom széppé és emberivé teszi az életet, az okosság azonban továbbra is fontos erény: nem kell figyelmen kívül hagynunk a veszélyeket vagy a másik ember megbízhatatlanságának jeleit.
„Mi történt a mannával és Áron kivirágzott botjával, ha a szövetség ládájában csak a két kőtábla volt?”
A Biblia Izrael történetét több, eltérő korban kialakult hagyomány alapján beszéli el. A deuteronomisztikus és a krónikás történeti mű más-más részleteket és hangsúlyokat őriz. Az egyik hagyomány a kőtáblákat emeli ki mint a szövetség legfontosabb jelét, a másik további tárgyakat is megemlít. A Biblia nem minden esetben próbálja egységesíteni az eltérő hagyományokat.
„Miért utálta Dávid a vakokat és bénákat? Miért nem mehettek be a templomba?”
Az Ószövetség világában a testi épséget gyakran összekapcsolták azzal a tökéletességgel, amelyet az Istennek szentelt dolgoktól elvártak. Ez nem feltétlenül jelentette azt, hogy a fogyatékossággal élő embereket erkölcsileg rossznak tartották, de kizárták őket bizonyos vallási szolgálatokból. A keresztény szemlélet ezt meghaladta: az ember méltósága nem testi egészségétől függ, Jézus pedig különleges szeretettel fordult a betegekhez és a kirekesztettekhez.
„Ha Jeruzsálemet Józsué már elfoglalta, kitől kellett Dávidnak ismét elfoglalnia? Két Góliát is volt?”
Ezekben a történetekben különböző hagyományok kerültek egymás mellé, és az események között akár több száz év is eltelhetett. Egy város rövidebb vagy hosszabb idő alatt többször is gazdát cserélhetett. A Góliátról és Jeruzsálem elfoglalásáról szóló eltérések arra figyelmeztetnek, hogy a bibliai történetmondást nem szabad modern, minden részletében pontos történeti jegyzőkönyvként kezelni.
„Miért őrzik mindmáig Dávid koporsóját? Valóban benne vannak a földi maradványai, vagy lehet, hogy üres?”
Dávid jeruzsálemi sírhelyének hagyománya részben az Apostolok cselekedeteinek kijelentéséhez kapcsolódik, amely szerint Dávid sírja ismert volt az apostolok korában. A mai síremlék az utolsó vacsora termének közelében található, de nem tudjuk biztosan, hogy valóban tartalmazza-e Dávid földi maradványait. A hely jelentőségét elsősorban a hozzá kapcsolódó vallási hagyomány adja.
„Nem azok voltak-e felelősek Úza haláláért, akik a frigyládát nem a vállukon vitték, hanem szekérre tették? Mi történt volna, ha a láda leesik?”
A történet elsődlegesen Isten és a szövetség ládájának szentségét hangsúlyozza. Az ókori elbeszélő Úza váratlan halálát összekapcsolta a láda megérintésével, és Isten szentségének megnyilatkozásaként értelmezte. A mai ember valószínűleg inkább tragikus balesetről beszélne, nem pedig isteni büntetésről. A szöveg tehát egy korabeli vallási értelmezést őriz.
„Úza szeretetből és védőszándékkal érintette meg a frigyládát. Ezek szerint az engedelmesség felülírja a jó szándékot?”
A Biblia valóban többször hangsúlyozza, hogy az engedelmesség kedvesebb Isten előtt az áldozatnál. Úza belső szándékait azonban nem ismerjük, ezért nem tudhatjuk, mennyire volt tudatában a tilalomnak, vagy mi zajlott benne. A történet nem ad részletes erkölcsi elemzést, hanem Isten szentségének egy ősi, ma már nehezen megközelíthető szemléletét mutatja be.
„Miért hiányzik a Szent István Társulat fordításából a tárgy a 2Sám 8,1 mondatában, miközben a Nova Vulgatában szerepel?”
Ez egy ismert szövegkritikai probléma. Az ókori kéziratok és fordítások eltérő szövegváltozatokat őriznek, az adott héber kifejezés értelmezése pedig bizonytalan. A fordítóknak ilyen esetben választaniuk kell a lehetséges megoldások közül. Rózsa Huba és a fordítói közösség azt a változatot tartotta megalapozottabbnak, amely a Szent István Társulat kiadásába került.
„A tömeges mészárlások miatt sokszor nem tudom végighallgatni az epizódokat. Milyen szemszögből kellene ezekhez a történetekhez közelítenem?”
Nem minden bibliai szöveg hat ugyanúgy az emberre, és nem minden rész egyformán alkalmas közvetlen lelki épülésre. A Biblia őszintén szembenéz az emberi történelem erőszakával, de ettől még nem helyesel minden elbeszélt tettet. A magyarázatok segíthetnek abban, hogy ne kizárólag a vérengzésre figyeljünk. Akit a szövegek erősen felkavarnak, hallgathatja őket megfelelőbb napszakban, és imádságban kérheti Istent, hogy az ő irgalmas tekintetével tudjon közelíteni hozzájuk.
„Hol található ma a frigyláda?”
Nem tudjuk. A frigyláda későbbi sorsáról nem rendelkezünk megbízható történeti adatokkal, ezért a lehetséges rejtekhelyekről szóló elméletek csak feltételezések.
„Úza története nem lehet-e utalás az Eucharisztiára? Helyes-e, hogy a hívek kézbe áldoznak?”
Amit az Egyház megenged, azt nem lehet a Sátán csapdájának nevezni. Már az ősegyházban is találunk utalást a kézbe áldozásra: a hívőnek kezéből mintegy trónt kellett formálnia, hogy arra fogadja a mindenség Királyát. Krisztus nem azért közeledik hozzánk, hogy szentsége elpusztítson bennünket, hanem hogy szeretetében találkozzon velünk. A döntő kérdés nem az, hogy kézzel vagy nyelvvel érintjük-e az Eucharisztiát, hanem hogy tisztelettel, hittel és megtisztult lélekkel járulunk-e szentáldozáshoz.
„Mi alapján számoltat el bennünket Isten a végső ítéletkor? Mit fog beszámítani, és mit fog pozitívan megítélni?”
A keresztény remény Isten irgalmas és igazságos ítéletére épül. Minél közelebb kerül valaki Istenhez, annál érzékenyebben láthatja saját kisebb gyengeségeit is, de Isten nem pusztán a külső tetteket vagy a látszatot vizsgálja. Ismeri szívünk legmélyebb igazságát, jó szándékainkat, lehetőségeinket és korlátainkat. Nem azért szeret bennünket, mert már tökéletesek vagyunk: az ő szeretete tesz képessé arra, hogy egyre inkább azzá váljunk, akinek teremtett bennünket. Ezért a végső válasz nem a félelem, hanem az Isten irgalmába vetett bizalom.
