Kövess minket itt is...

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Aktuális

Márton Áron: A boldog új évhez…

Márton Áron erdélyi püspök

“Az embereknek kell megjavulniuk, hogy jóra forduljanak az idők” – ez az idők parancsa, és ez számunkra az újévi feladat. Elpogányodtunk, s pogány szenvedések szakadtak reánk. Hűtlenek lettünk az igazsághoz, s igazságtalanságokat kellett elszenvednünk minden nap. A szeretetet régen elfeledtük, s önző, könyörtelen emberekkel van nap nap után dolgunk. Komolyan kell tehát vennünk és szó szerint meg kell tartanunk mindazt, amit Isten egyszülött Fia kihirdetett és az Anyaszentegyház az Ő nevében tanít. A világ lealjasodott szellemével egy emelkedett lelkületet kell szembeállítanunk. A hétköznapok jelentéktelen feladataiban is az igazságot és a szeretetet kell érvényre juttatnunk. Vagyis: újból keresztényeknek kell lennünk ízig-vérig, hogy emberekké nemesedjünk, a földön emberi életet élhessünk, és Isten áldására méltók legyünk.

Márton Áron újévi beszéde a gyulafehérvári székesegyházban 1947. január 1-én

Márton Áron püspök gondolataival kívánunk
áldott, békés, boldog új évet!

Hozzászólás Facebook fiókkal (böngészőbe való bejelentkezés után)
Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés Isten szava - napi ige sorozat

Kapcsolódó...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2023. A év, évközi 34. vasárnap, Krisztus Király vasárnapja Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért,...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2023. A év, évközi 33. vasárnap Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért, kérünk, támogasd a...

Zarándok +

2021 októberében Ferenc pápa meghirdette a püspöki szinódus 16. rendes közgyűlésének témáját: „Egy szinodális Egyházért: közösség, részvétel, küldetés”. A szinódusi folyamat célkitűzése a mai...

Zarándok podcast

Egykor még Budapestről is ki volt tiltva a sokak által kedvelt Laci atya, azaz Varga László kaposvári megyéspüspök. A Zarándok Podcastben hivatásáról, életéről és...