Macalik Győző: a Krisztus tüzét továbbadó pap, aki hűsége miatt vértanúvá lett – Szentek élete

Macalik Győző – püspök, vértanú

* Nagyszeben, 1890, március 1. + Zsiláva, 1953. augusztus 19.

Dr. Macalik Győző, teológiatanár, kanonok, titkosan felszentelt püspök egyházához hűséges életét a vértanúság koronája ékesíti. Kiváló felkészültségéről és lelkiismeretes munkájáról tanítványai tisztelettel beszéltek.

Léstyán Ferenc apostoli protonotárius vallotta: „Nagy tisztelettel voltunk vele szemben, mert nemcsak mint ember és professzor tanított minket nagy felkészültséggel, hanem mint buzgó, példaadó életet élő személy is tiszteletet érdemelt.”

De az őszinte tisztelői között ott találjuk Márton Áron püspököt is, akinek a teológián két évig volt tanára és lelkivezetője. Macalik Győző pappá szentelésének 25. évfordulóján Áron püspök nagy elismeréssel nyilvánította ki háláját és köszönetét a fáradhatatlan munkájáért:

„Magunk is tanúi vagyunk, hogy milyen férfias elhatározással, következetességgel, felelősségérzéssel és kötelességtudattal, mennyi bölcsességgel, felkészültséggel, tudással és lankadatlan szolgálatkészséggel vitte és látta el a vállaira tett súlyos hivatalokat. Fáradtsággal, lelkesedéssel végzett munkája, és a szétosztott szeretet és tudás hála Istennek nem volt hiábavaló. A lelkipásztori munka különböző területein lelkes, buzgó papi nemzedék viszi tovább a szent lángot, Krisztus tüzét, amelyeket lelkünkben főtisztelendőséged illesztett és mozdított meg.”

Macalik Győző zeneszerető és művelő családban látta meg a napvilágot Nagyszebenben. Elemi iskoláit Budapesten, gimnáziumi tanulmányait a Nagyváradi Premontrei Főgimnáziumban és a Gyulafehérvári Főgimnáziumban végezte.

Kiváló felkészültségének is tudható be, hogy teológiai tanulmányainak végzésére Majláth Gusztáv Károly püspök Rómába küldte. Így lett a Collegium Germanicum et Hungaricum növendéke 1910 és 1915 között. A Gregoriana Egyetemen 1913-ban filozófiából doktorált és ugyanott 1914-ben teológiából bakalaureátust szerzett.

A teológiát Innsbruckban kénytelen folytatni, amikor Olaszország az Antant hatalmak oldalán belépett a háborúba és a központi hatalmak állampolgárainak el kellett hagyniuk Rómát. 1915-ben a Collegium Germanicum et Hungaricum német és osztrák-magyar állampolgárságú növendékei, valamint a Gregoriana Egyetem, Innsbruckba kötött ki. Macalik Győzőt itt szentelte pappá Majláth püspök 1916-ban, és a következő évben itt szerzett doktorátust teológiából.

Papi szolgálatát Gyulafehérváron kezdte, mint segédlelkész és hitoktató működött a helyi egyházközségben és a hitvallásos gimnáziumokban. 1917-1922 között Kolozsváron szolgált, ahol megtapasztalta a háború utáni impérium váltás okozta kellemetlen viszonyokat, az igazságtalan gyanúsításokat és vegzálásokat. Nem csak a plébánosát dr. Hirschel József kanonokot tartották fogva, hanem káplánjait is meghurcolták. Az akadályok ellenére hűségesen végezte lelkipásztori és oktatói munkáját.

1922-től 1951 nyaráig, vagyis letartóztatásáig, tanári munkája és egyéb megbízásai Gyulafehérvárhoz kötötték. A papnevelő intézetben, mint dogmatanár és spirituális, lelkiismeretesen és nagy hozzáértéssel oktatta és nevelte a rábízott kispapokat. Belekapcsolódott a papnövendékek önképző körébe, ahol értékes hozzászólásaival a szentírás szeretetére és az egyház tanítására hívta fel a hallgatóságát. Egyik alkalommal a kispapok dogmatikai kérdésekről vitatkoztak. Számukra Macalik tanár úr eképpen fogalmazta meg az egyház tanítását: „Azt lehet mondani, hogy bánat nélkül nincs bűnbocsánat, de azt nem, hogy gyónás nélkül nincs bűnbocsánat, mert bármikor, bármilyen helyen, bármilyen alkalommal, ha tökéletes bánatot indítunk fel, bocsánatot nyerünk.” Valójában ekkor magáról jövendől. Megállapítása életében vált valóra. Amit a tökéletes bánat bűnbocsátó hatásáról vallott, az számára is megadatott, amikor a zsilávai börtönben elhagyatva haldokolt.

A fáradtságot nem ismerő Macalik Győzőt a tanári és lelki igazgatói munkája mellett Majláth Gusztáv Károly püspök más feladatokkal is megbízta. A korábban megkapott tisztségei: teológia tanár, szemináriumi spirituális, gyóntató, a szerzetes nővérek kolostoraiban zsinati bíró és ügyvéd mellé, az Egyházmegyei Bíróság keretében a rendes kötelékvédői tisztségre is megbízást kapott. Ebben a munkakörben is megértő lelkipásztori lelkületét lehetett tapasztalni, a keresztény elvek feladása nélkül.

1938-ban saját kérésére a széleskörű elfoglaltságára való tekintettel Vorbuchner Adolf püspök felmentette a 16 évig végzett lelkiigazgatói megbízása alól. A püspök felmentő iratában olvasható:

„Őszintén sajnálom távozását ezen a bizalmi helyről, amelyet 16 éven keresztül püspökeinek legteljesebb megelégedésére és állandó legnagyobb bizalmából töltött be.”

Az 1940 őszén bekövetkezett II. Bécsi döntés a Gyulafehérvári egyházmegye területét észak-erdélyi és dél-erdélyi részre osztotta. Macalik Győző a gyulafehérvári püspöki székhelyén maradt Márton Áron püspök mellett.

A Gyulafehérváron maradt kispapok részére tovább működött a papnevelde, melynek vezetését Áron püspök Macalik Győzőre bízta. A következő évben tekintettel az egyházmegyei közigazgatás tényleges szükségleteire Áron püspök a kancellária irodaigazgatójává nevezte ki. Tudása, munkaszeretete és eddigi dicséretes működése biztosíték volt Márton Áron püspök számára, hogy közvetlen munkatársnak válassza. Ugyanakkor lelki alkatának megfelelő tevékenységgel is megbízza, hogy vizitálja az egyházmegye dél-erdélyi részében az Orsolyita, a Mallersdorfi Ferences, Vinczés és Lioba nővérek zárdáit. A fizikailag terhes és lelkileg kényes feladatnak Macalik tanár szakértelemmel tett eleget. Bár Áron püspök igyekszik Macalik többletmunkáját anyagilag külön is jutalmazni, a kis jövedelemmel rendelkező irodaigazgató anyagi gondok miatt nem egy esetben kénytelen Márton Áronhoz fordulni kölcsönért.

Macalik Győző már akkor szálka volt a bukaresti hatóság szemében. A szentszék előre látva a kommunista rendszer megszilárdulásával bekövetkező romániai egyházüldözést, egyházmegyénkét egy-egy papnak titokban történő püspökké szentelését rendelte el.

Időközben Oharan nuncius régenst kiutasították az országból, ezért a soron következő Macalik Győzőt Alexandru Csiszár bukaresti érsek szentelte püspökké 1951. május 19-én.

A főpapokat börtönbe hurcoló korszakban vállalta a biztos rabsággal járó titkos püspökséget. Felszenteléséről, bár titkos formában történt, az állambiztonsági szervek hamarosan tudomást szereztek. Macalikot dr. Jakab Antal titkos ordináriussal egy napon, Szent Bertalan éjszakáján 1951. augusztus 24-én tartoztatták le, és bírói ítélet nélkül a zsilávai szigorított börtönbe zárták.

Két évi rabság után 1953.augusztus 17-én vagy 19-én halt vértanúhalált. Rokonai megtudták a temetési helyét. A politikai enyhülés idején 1966-ban Gabriella húga, Macalik Ernő unokaöccse és Ágota szociális testvér kíséretében a zsilávai temetőben exhumáltatta a tetemet, s bőröndben, vonaton Gyulafehérvárra szállították. Itt a rabságból már szabadult Márton Áron püspök 1966. december 8-án kényszerű, szerény segédlettel szentelte be, és helyezte örök nyugalomra a székesegyház kriptájában.

Macalik Győző minden rábízott feladatát lelkiismeretesen, de szerényen végezte. Dogmatikai tanulmányait és kurzusait latinul írta, az erdélyi folyóiratokban megjelent cikkeit viszont magyarul. Az isteni gondviselésről megjelent tanulmányában azt vallja, hogy aki a gondviselés hitében pozitív meggyőződésre jutott, az kétségtelenül lelki egyensúlyt, lelki békét és megnyugvást talál e hitben az élet minden viharzása közepette.

De azzal is kiegészíti, hogy az isteni gondviselés nem ment fel bennünket a magunk tevékenységétől, hogy a végcélhoz eljussunk, amelyet Isten tűzött ki számunkra. Ne várjunk tovább minduntalan csodás segítséget, kivételezést életünkben, hogy megmeneküljünk azoktól a kellemetlenségektől, szenvedésektől, bajoktól, amelyek akár a természeti törvények, akár az emberek szabad tevékenysége következményeiképpen érnek. Mindezek önmagukban véve nem zárják ki a végső célunk elérésének a lehetőségét. Valamelyik szentatya mondja, nem volnának dicsőséges vértanúink, ha nem volnának kegyetlen zsarnokok.

Habár ebben a tanulmányban Macalik Győző több egyházatyát pontosan idéz, ezt a szentatyai mondást emlékezetből idézi. Úgy látszik, nagyon emlékezetébe véste, hogy nem volnának dicsőséges vértanúink, ha nem volnának kegyetlen zsarnokok, de amikor leírta, akkor nem gondolt arra, hogy a kegyetlen zsarnokság őt is a dicsőséges vértanúk sorába juttatja.