„Létezünk” – Jeruzsálem katolikusai

Ruby Aznaq-Abu Sada egy apró lakásban született, csak néhány lépésre attól a helytől, ahol Jézus meghalt.

Az asszony úgy nőtt fel Jeruzsálemben, hogy naponta keresztülment a piacon, amely a Via Dolorosa, a keresztút mentén terül el.

Amikor saját gyermekei lettek, azon a keresztény lakótelepen nevelte fel őket, ahol maga is felnőtt.

Amíg azonban Jeruzsálem keresztény lakosainak száma drámaian lecsökkent az elmúlt évtizedekben – az egymillió lakosú városban körülbelül 16 000-re –, az 52 éves Aznar nem hagyta el a várost.

Az elmúlt 15 évben zarándok turistacsoportokat vezetett a Szentföldön. A Hamász 2023. október 7-i támadása, és az ezt követő háború következtében azonban a turizmus szinte teljesen megszűnt.

Azóta Aznaqból író lett, saját kiadású könyvet jelentetett meg a Szentföld fontos helyszíneiről, katolikus szemszögből nézve. A The Pillar interjút készített vele arról, hogy milyen a katolikusok élete Jeruzsálemben.

Az alábbiakban a szerkesztett interjút olvashatják.

Milyen egy Jeruzsálemben élő katolikus élete?

Kisebbségben vagyunk, és a kisebbség számára az élet általában nehéz. Nem számít, hogy ki vagy, és hol élsz; ez mindenképpen nehéz.

Katolikusnak lenni nem olyan, mintha egy másik felekezethez tartoznánk. Keresztet viselünk a nyakunkban, utcai körmeneteket tartunk, és olyasmit csinálunk, amit más keresztények nem. Jeruzsálemben nem tudhatjuk, hogy valaki evangélikus-e, hacsak nem megyünk el a templomukba. Katolikusként azonban vannak szobraink, körmeneteink, és a papjaink láthatóak az utcákon. Vannak, akik számára mindez provokációt jelent.

Nagyon gyakran nehezen találunk állást vagy lakást. A katolikus egyház létrehozott néhány lakótelepet. Jelenleg egy ilyen helyen lakom 36 másik katolikus családdal, és ott saját templomunk van.

Ha ez a lakótelep nem létezne, akkor az apámhoz hasonló szegény munkások nem tudnák kifizetni a bérleti díjat. Ugyanakkor biztonságos környezetet is jelent, ahol úgy nevelhetjük a gyermekeket, ahogy szeretnénk. 

Azt mondják, hogy egy gyermek neveléséhez az egész falura szükség van. Mi itt egy falu vagyunk. Én a szomszédomhoz mentem feleségül. Isten azt mondja, szeresd felebarátodat, és én férjhez mentem a felebarátomhoz, aki katolikusként a szomszédban nőtt fel. Ott neveltem fel a gyerekeimet, ahol magam is nevelkedtem, mert könnyebb volt itt, mint egy új környéken.

Vannak olyan keresztények Jeruzsálemben, aki azt mondják, hogy az utóbbi években zaklatással és erőszakkal kellett szembesülniük. Ön is tapasztalta ezt?

Őszintén szólva a környéktől függ, de igen, néha igen. Az Óvárosban és a Via Dolorosán gyakran érezhető a fenyegetettség. Vannak olyan egyének, akik leköpik a keresztet vagy a templomokat, és volt rá példa, hogy szerzeteseket támadtak meg. A Via Dolorosán is történnek erőszakos cselekmények. Igazából a helyzettől függ, de katolikusként bárki célponttá válhat.

Engem ez nem érdekel. Viselem a nyakamban a keresztet, és mi úgy nőttünk fel, hogy megvédjük magunkat. Nem vagyunk szégyenlősek, nem félünk.

A Via Dolorosán két ilyen eset fordult velem elő, amikor csoportot vezettem. Egyszer megütöttem valakit, mert kiabált, lökdösött minket, és Jézus Krisztust káromolta. Az ötvenes évei végén lehetett, mentálisan talán nem volt teljesen rendben, nem tudom. Egy másik alkalommal egy férfi szitkozódni kezdett. Neki annyit mondtam: „Menjen el!” Rángatni kezdett minket. Abban a pillanatban, hogy megérintett minket, felébredt bennem a közel-keleti asszony.

Jeruzsálemben a keresztény lakosság száma jelentősen csökkent. Ön miért maradt mégis itt?

Nincs választásunk. Itt nőttünk fel, és soha nem gondoltuk, vagy tudtuk, hogy el is mehetnénk. Soha nem fordult meg a fejemben, hogy elhagyjam az országot.

Amikor gyermekeim lettek, kezdtem tudatosítani bennük, hogy el kéne innen menniük, és normális életet élniük egy normális országban.

Nem akarom, hogy kirekesztettként éljenek, szülőként – mindegy, mi történt velünk -azt akarjuk, hogy a gyerekeinknek a lehető legjobb élete legyen.

Hogyan hatottak az október 7-i események és a háború az életére izraeli lakosként, és a munkájára idegenvezetőként?

Mindenkinek megváltoztatták az életét ebben az országban.

Az egész ország felfordult. Még mindig mindenki sokkos állapotban van a háború miatt.

Idegenvezetőként október 7. anyagilag is hatalmas veszteséget okozott, hiszen alapvetően az egész turizmus megszűnt, így hát küszködtem, hogy valami bevételem legyen.

Ami a személyes életemet illeti, le sem tudom írni, milyen.

Először is az a kegyetlenség, ami október 7-én történt, hogy emberi lények hogyan viselkedhetnek úgy, mint az állatok. Mennyire kegyetlenek, hogy ölhetnek meg valakit, akinek kisbabája, kisgyerekei vannak. Ez szívszaggató.

A másik oldalról nézve pedig rettenetes végignézni, ahogy Izrael bosszút állt, és azt a pusztítást, amit Gázában okozott.

Ez csak azt mutatja, hogyan kerülnek bele emberek a gyűlölet és a bosszú ördögi körébe. Abba a körbe, amelyből lehetetlen kikerülni.

Hogyan befolyásolták az október 7-i támadások a Szentföldre tartó zarándoklatokat?

Ó, nagyon erősen.

A turizmus Izrael elsődleges bevételi forrása. A támadásokat követően ez nullára csökkent, különösen az amerikai piac.

A népesség szempontjából az amerikaiak alkotják a legnagyobb csoportot, de ők azok, akik – ha bármi történik – elsőként távoznak, és akik utolsóként jönnek vissza. Tehát valójában sok ember életére volt komoly hatással.

Sokat beszélt az üldözésről, amit a keresztények megtapasztalnak a Szentföldön, és az Izrael-Hamász háború hatásairól. Biztonságos a keresztényeknek a Szentföldre utazniuk?

Igen. Igen, teljesen biztonságos.

Még az amerikaiak számára is. Amikor Trump elnököt megválasztották, és kezdett olyan dolgokat mondani, ami a palesztinoknak nem tetszett, voltak olyan csoportjaim, akik nagyon féltek attól, hogy az Óvárosba menjenek, ahol arab többség él. Attól féltek, hogy megtámadják őket Trump szavai miatt. Nem, nem.

Ők megértik az embereket, különbséget tudnak tenni egy egyszerű zarándok, és aközött, amit az elnök mond, vagy hogy ki melyik országból jött.

Mindaddig, amíg nem sértik meg az embereket, nem keverednek politikai vitába és nem viselkednek agresszíven, addig minden rendben lesz.

Egész életét a katolikusok legszentebb városában élte, ahol az Úr is járt. Hogyan befolyásolta ez spirituális életét?

Számomra természetes volt, hogy itt élek. Ismertem Jézust. Katolikus házban nevelkedtem, katolikus iskolába jártam, amit apácák vezetek – ez ijesztő volt – tehát tudtam, ki volt Jézus.

Nos, iskolásként huncut kisgyerek voltam, de mégis ismertem Jézust. Egész kiskorunktól kezdve tanultunk róla, megtanultuk, hogy imádkozzunk, vagy megtegyünk valamit Jézus kedvéért, hiszen Ő meghalt értünk.

Édesanyám Betlehemben született, közel ahhoz a helyhez, ahol Jézus született. És annak közelében feszítették keresztre, ahol laktam; a Via Dolorosán születtem. Így mindez magától értetődő volt számomra. Jézus a családom része volt. A katolicizmus nem csak egy vallás; számunkra ez nagyon személyes volt, és nagyon büszkék voltunk arra, hogy ezeken a helyszíneken élhetünk.

Másrészt viszont élnek Jeruzsálem Óvárosában olyan keresztények, akik nem járnak templomba, Istenben sem hisznek, mégis azt mondják: „Keresztények vagyunk, katolikusok vagyunk, és ha Jézust káromoljátok, megölünk titeket!”

A kereszténység itt más, mint csupán egy vallás; része az identitásunknak. Amikor idegenvezetőként kezdtem dolgozni, kezdtem az országot és a szent helyeket olyanok szemén keresztül látni, akik először jártak itt. Rájöttem, hogy – mivel itt nőttem fel – ezek számomra természetesek, de kezdtem mindezt jobban értékelni.

Vannak csak Jeruzsálemre jellemző katolikus szokások?

Ilyen a virágvasárnap, ami nagy hatással van ránk, mert húsvét és a nagyhét olyan nagy ünnep, és minden ekkor kezdődik. Nagycsütörtökön éjszaka gyertyás körmenetet tartunk. A Getszemáni-kerttől felmegyünk egészen Kajafás házáig, és ez nagyon különleges.

Mivel kisebbségben vagyunk, a lakosságnak mindössze 1,9 %-át tesszük ki, az emberek nem sok keresztényt látnak napi szinten. Ezért amikor látjuk a körmenetet, otthon érezzük magunkat, és látjuk, hogy a közösségünk él és virul.

A fiam vezető a felnőtt katolikus cserkészeknél, ami egyébként nagyon szép mozgalom; létrehozza a fiatal katolikus felnőttek közösségét. Amikor az ember ezeket a fiatal férfiakat és nőket látja a körmeneteken, és hasonló eseményeken, akkor átérzi, hogy katolikus.

Milyen a kapcsolat a katolikus közösség és más keresztény felekezetek között Jeruzsálemben?

Nálunk nincs olyan megkülönböztetés a felekezetek között, mint Önöknél az Egyesült Államokban. Megdöbbentem, amikor megtudtam, hogy az Egyesült Államokban az evangélikusok azt mondják, hogy a katolikusok más valláshoz tartoznak; úgy beszélnek erről, mintha valami pogány kultúráról lenne szó.

Nálunk ez nem így van.

Mivel keresztényként kisebbségben vagyunk, össze kell tartanunk. Minden évben van egy imahét a keresztények egységéért, amikor a különböző felekezetek tagjai minden nap közösen imádkoznak valamelyik templomban.

Püspökök, pátriárkák mind együtt vesznek részt ezen az eseményen, és ez gyönyörű.

Mit kell tudniuk a világ katolikusainak Jeruzsálem katolikusairól?

Amikor egy evangélikus, vagy katolikus csoport meghallja, hogy katolikus vagyok, szinte mindig megkérdezik, mikor tértem át.

Én meg: „Hogyan? Mindig is katolikus voltam.”

A külföldről érkező keresztények megdöbbennek, hogy a Szentföldön is élnek keresztények. Nem tudják, hogy így van. Létezünk, de kisebbségben vagyunk.

Megvannak a kihívások; a két fő probléma az oktatás és a lakhatás. A keresztényeket ez nap mint nap sújtja. Nehéz lakást találni, a gyerekeinket pedig magániskolába kell küldenünk, ami nagyon drága.

A gyerekeink nem járhatnak az állami iskolába, mert kisebbségként zaklatják őket. Mindegy, melyik iskoláról van szó, a helyzet mindenhol ugyanaz.

Az unokám egy zsidó óvodába járt, és nem érezte, hogy ő különbözne a többi gyerektől. Amikor azonban kitört a háború, a kicsik elkezdték mondani, hogy az arabok barbárok, és meg kellene ölni őket.

Az unokám hazament, és azt mondta: „Anyu, félek. Nem akarok óvodába menni; meg akarnak ölni.”

Van a keresztényeknek jövője Jeruzsálemben?

Nézze, addig, amíg ez a konfliktus tart, és a vallások háborúznak, addig nincs remény.

Hívőként azonban hiszem, hogy minden Isten kezében van. Senki sem gondolta, hogy a kommunizmus egyszer véget ér, és minden megváltozik. Véget ért.

A remény mindig ott van, és imádkozunk egy jobb életért. Ha nem élne bennünk a remény, miért imádkoznánk a békéért és a szeretetért?

Fordította: Eiben Ingeborg
Forrás: The Pillar